Hová tűnt a sok virág?
Hová tűnt a sok virág?
"Hová tűnt a sok virág?…Igaznak tűnhet, hogy létezik egyfajta Fidesz-recept a leendő köztársasági elnök jelölésénél: „Találj egy a párthoz lojális személyt, akinek legfeljebb három-négy esetben lehet szemére lobbantani a hazugságait – majd ezeket kezeld államtitokként.” A Fidesz-legendárium (ki tudja miért?) a tényekkel köszönő viszonyban sem lévő adatai alapján Áder Jánost, a leendő köztársasági elnököt, az egykori ifjúdemokrata párt alapítói közé sorolja…
Amint az több emlékiratban, levéltári anyagban – többek között a „Fidesz Munkáscsoport balladája” című, korabeli dokumentumokra alapozott történelmi írásban – olvasható, a Fidesz alapító nyilatkozatát 37-en írták alá, részben olyan személyek is, akik 1988. március 30-án jelen sem voltak a politikai szervezet alapító gyűlésén.
Teljes bizonyossággal leírhatom: abban az időben az MTA Szociológiai Kutató Intézetében dolgozó Áder nem volt köztük – annak ellenére sem, hogy a nemzetállam jelenlegi politikusai alapító tagként emlegetik. A Fideszhez az egykori szociológus csak 1988 áprilisában csatlakozott, abban az időszakban, mikor Pozsgay Imre MSZMP-politikus, államminiszter védőszárnyai alá vette a Bibó-kollégistákat.
Az alapító okiraton az alábbi nevek olvashatók:
Andrási Miklós (közgazdászhallgató), Bayer Zsolt (tanárképző főiskolás), Bajka István (joghallgató), Balassa György (egyetemi hallgató), Bartók István (közgaszdászhallgató), Bartus Gábor (műegyetemi hallgató), Bánszky Éva (joghallgató), Bekk Mária (tanár), Benedek Zoltán (közgazdászhallgató), Bégány Attila (programozó matematikus), Both Vilmos (közgazdászhallgató), Csaba Iván (közgadászhallgató), Csongor Balázs (tanárképző főiskolás), Deutsch Tamás (joghallgató), Fodor Gábor (nevelőtanár), Gyöngyössy Péter (erdőmérnök hallgató), Kata Péter (egyetemi hallgató), Kliment Attila (joghallgató), Kovács István (gépészmérnök), Kövér László (ösztöndíjas jogász), Langauer László (tanárképző főiskolás), Hamecz István (egyetemi hallgató), Kaderják Péter (közgazdász), Kardos József (erdőmérnök hallgató), Molnár Péter (ösztöndíjas jogász), Németh Zsolt (közgazdász), Orbán Viktor (jogász), Rácz András (tanárképző főiskolás), Sasvári Szilárd (tanárképző főiskolás), Szabó Gábor (bölcsészhallgató), Szajkó Lóránt (közgazdász), Szájer József (egyetemi tanársegéd), Szemerei Péter (joghallgató), Sztilkovics Szávó (tanárképző főiskolás), Pető Sándor (egyetemi hallgató), Tar Miklós (egyetemi hallgató), Vajda Tibor (egyetemi hallgató).
A fentiek alapján tehát már csak a fogalomhasználat szubjektivitása oldaláról védhető Áder János alapítói státusza. Megkerülhetetlen a kérdés: ki számít alapítónak egy pártban? – Aki aláírta az alapító nyilatkozatot, vagy aki csak ismerőse volt a többieknek?
Kollégiumban, az alagsorban
Bill Lomax - a Londonban, 1976-ban megjelent Hungary, 1956 szerzője – 1991 júliusában így vélekedett az akkor még liberális politikát folytatott, SZDSZ-szövetségesnek elkönyvelt Fideszről:
„Természetesen az úgynevezett ifjúdemokraták valódi Kádár-gyermekek…, ebben különböznek a korábbi demokratikus ellenzék vezető generációjától, attól a nemzedéktől, amelyik az 1956-os levert forradalmat követő represszió idején nevelkedett. Az 1980-as évekre Magyarországon felnőtt egy fiatal nemzedék, olyan, amelyik névértékben már elfogadta a legvidámabb barakk demokratikus és liberális törekvéseit – és ennek megfelelően is viselkedett… Ez az új generáció először az 1980-as évek elején alakult független béke- és művészcsoportokban (mint pl. a ’Shalom’ és ’Inconnu’) majd később a Duna Körben és a Nagymarosi Vízlépcső ellenzékében talált kifejezési formájára. Mindezek abban különböztek a korábbi ellenzéktől, hogy nem elsődlegesen az akkor fennállt rendszer vagy a kormány politikai ellenzéki mozgalmai voltak, hanem ’issue-based’ mozgalmak, melyek a közvélemény mobilizálására, a társadalmi részvétel ösztönzésére törekedtek, anélkül, hogy feltétlenül megcélozták volna az állampárt és a kormány megdöntését… Ebben a szellemben született a Fidesz is. Napjainkra, amint azt megtapasztalhattuk, a Fidesz a ’yuppie’-kra kezd hasonlítani és ez nem is annyira meglepő – az 1980-as évek új ellenzéki csoportosulásainak nem-ideologikus, nem-politikus természetét tükrözi, azt, hogy eredetük a késői Kádár-korban gyökerezik. Az ifjúdemokraták pártja – vélte Bill Lomax – hűségesebb lenne eredeti elképzeléseihez, ha kevésbé érdekelné a kormányzás, és többet foglalkozna azokkal a tágabb értelemben vett politikai folyamatokkal, amelyek a társadalomban jelentkeznek. A Fidesz (ez kitűnik a tevékenységéből) hasznot húzott a politikai eszmék iránti közútálatból, a magyarországi pártpolitika iránti ellenszenvből – ugyanakkor támogatta azokat a közelítéseket, melyek a professzionális, menedzserszemléletű, technokrata irányt választották az ország problémáinak megoldásához. Ezidáig, bármennyire is jó szándékú volt a szemléletük, az nagyon is veszélyesnek bizonyult – mivel mindinkább aláásta, semmint ösztökélte az aktív politikai kultúra kialakulását a Duna mentén…”
Stumpf István, az eljövendő Fidesz-fészek, a Bibó István Szakkollégium igazgatójaként 1984-ben nősült be a Horváth családba. Apósa az a Horváth István lett, aki akkoriban, de a későbbiekben is magát az önkényuralmat képviselte, belügyminiszterként szolgálta a pártállamot. – Horváth Andreától, a belügyminiszter lányától Stumpf igazgató elvtársnak három gyermeke született: Anna 1985-ben, András 1987-ben, majd újabb két év elteltével Kata, 1989-ben. Két ellenzéki, ha 1988-ban találkozott valahol, a Stumpf-vezette Fidesz-bázison, még négyszemközt sem lehettek biztosak egymásban. Magyarországon, politikai körökben széltében-hosszában ismert a történet, mikor is a Fiatal Demokraták Szövetsége kis híján DSZISZ, vagyis Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség néven vált ismertté. Stumpf, szinte önmaga számára is alternatívát keresve, még a Fidesz megalakulása előtt, 1988 februárjában, meghívta a jogászok kollégiumába Diczházi Bertalant, a vegyészek Martos Flóra kollégiumának igazgatóját, aki – mint mondotta – megtalálta a megoldást arra, hogy a KISZ, de főleg az MSZMP is megnyugodjon. Hiszen a DSZISZ nevében ott van a pártvezetés által óhajtott ’szocialista’ jelző…, ugyanakkor megmarad a remény arra, hogy az ifjúdemokraták mégis új szervezetet hozhassanak létre: ez pedig nem lehet más, mint a Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség. A Bibó István Szakkollégium igazgatója önmaga is előadhatta volna ötletét, ám akkor diákjai előtt gyanússá, hiteltelenné vált volna – de így Diczházi (árhivatali főcsinovnyik, kollégiumi igazgató) lett az MSZMP vezetők, a KISZ-héják és az egyetemi ifjúság közprédája.
Orbán Viktor mentorának, Stumpf Istvánnak, a februári vitát követően is megmaradt muníciója (és főként finesze) a tarsolyában: a Fidesz megalakulásának napján, március 30-án, a Ma Chérie-beli sajtótájékoztató előtt tanácsára – az sem kizárt, hogy szervezésében – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora időhúzó beszélgetésre invitálta meg az ’izgága’ diákvezetőket.
„… Olyasmit vitattak meg velünk, hogy miként képzeljük el a szocialista demokrácia kiteljesedésének útjait – mesélte Kósa Lajos később (aki éppen az időhúzó és felesleges polémia miatt nem lett Fidesz-alapító). Stumpf a MKKE épületébe meghívta az MSZMP és a KISZ vezetőit is. – Amikor elérkezett az említett sajtótájékoztató ideje, a többiek, néhánynak (nem sokuknak), a szervezkedők gondolkodó részének olykor eszébe jutott, hogy a kollégiumi igazgatójuk Horváth István belügyminiszter veje és a népfrontos Pozsgay Imre barátja bármennyire is kellemes cimbora, azért mégis a másik oldalon áll. - De kételyeiket csak egymás között vitatták meg, szigorúan csak négyszemközt, mert féltek és kijelentették, hogy nekik dolguk van s engem, valamint Foltányi Árpádot otthagyták túszként. Mire megoldottuk a szocializmus összes problémáját és hazamentünk, találkoztunk a lányokkal, akik az aláírás után jöttek el a Bibóból – így mi már nem lehettünk alapítók…” A fentiekből következően, akárhogy is vizsgáljuk, nyilvánvalóvá válik: Stumpf mindkét lehetőséget felkínálta az irányítása és befolyása alatt álló fiataloknak – vagyis a politikai rulett mindkét színére tett. Szándéka és akarata ellenére semmit sem tehettek a kollégiumi diákok, az aranyketrec forradalmárjai. Igaz, a rejtély jócskán meghaladta értelmi képességeiket.
Ott, azon a tavaszon, éjszakába nyúló beszélgetéseken Kövér László nyugtatta meg a kétségek között vergődőket, mondván, ha Bem Józsefből, a forradalmárból végül despota janicsár válhatott a XIX. században, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy a nomenklatúra tagjai között is akadhatnak olyanok, akiknek elege van a szocializmus kínálta demokráciából. Kövér eme okfejtése százszázalékosan megnyugtatta a fontolva haladó egyetemistákat.
Napjainkra már ismert: Pokorni Zoltán például nem tartozott az ifjú ügynökök soraiba, neki az édesapja volt III/III-as ügynök, így azután a Fidesz ügynökeit megnevezni több mint két évtized múltán, szinte lehetetlen...
Áder Jánosról ekkor még nem beszélhetünk, legkorábban, 1988 áprilisában csatlakozhatott a Fideszhez. – ugyanakkor már csak érdekességként említhetem, hogy a hírügynökségi archívumban nevét először 1989. január 31-én olvashattuk egy MTI-s híranyagban. (Áder: „Egyetlen pártnak sem lehet fegyveres testülete…”)
Orbán Viktor jelöltje
Az apai ágon német ősökkel rendelkező Áder János 1959. május 9-én született a Győr-Sopron megyei Csornán, az országgyűlési önéletrajzában olvashatóan hangsúlyozottan katolikus családban. Apja kereskedelmi egységeknél boltvezető-helyettes volt, édesanyja, Szabó Terézia a Csornai Kórház gazdasági igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba.
1984-ben feleségül vette Herczegh Anitát, aki bíróként dolgozik.
1977-1978-ban előfelvételisként a Kádár-rendszer leghirhedtebb és leglojálisabb katonai alakulatánál, a Kalocsai Forradalmi Ezrednél teljesített katonai szolgálatot. (Erről az ezredről annyit illik tudni, hogy 1956-ban az egyetlen magyar katonai egység volt, amelyik a forradalomárok ellen harcolt Pesterzsébeten, Budapest XIX. kerületében – abban az időben kiskunhalasi lövészezred elnevezéssel ismerték őket.)
1978-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult, 1983-ban szerzett oklevelet. Az egyetem elvégzése után egy évig előadó volt a Budapest VI. Kerületi Tanács lakáscsere osztályán. 1986-tól 1990-ig az MTA Szociológiai Kutatóintézetben dolgozott tudományos munkatársként – Bihari Mihály tanítványaként főleg politikai szociológiával foglalkozott.
1988 áprilisában lépett be a Fideszbe, Orbán Viktor szerint már a kezdetektől a párt egyik jogi szakértőjeként tevékenykedett. 1989 nyarán a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon a választásokkal kapcsolatos kérdésekkel és a választójogi törvénnyel foglalkozó I/3. albizottságban az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportja tagja volt.
Az 1990. évi „rendszerváltó” országgyűlési választásokon az első fordulóban Budapest 24. számú választókerületében (Cinkota-Sashalom-Mátyásföld) harmadik lett, a második fordulóból az SZDSZ javára visszalépett – így csak a Fidesz országos listáján szerzett képviselői mandátumot…
Hová tűnt a sok virág?
A második (1994. évi) országgyűlési választásokon Áder kampányfőnöki tevékenysége súlyos válságba sodorta a Fideszt. A korábbi liberális értelmiségi tömörülés 1990 után már nem működött Orbán Viktor elképzelései szerint. Az alapító tagok többsége, akik állandó vitában voltak egymással, különböző okokkal magyarázták azt, hogy a párt nem találta meg a tömegekhez vezető utat. A Fidesz ideológusai a „The God That Failed” című Arthur Köstler viviszekcionista vallomáskötetét forgatták, majd arra az egységes következtetésre jutottak, hogy Louis Fischer az 1921-es kronstadti matrózfelkelés metafórája adja meg a kommunizmusból – magyarországi viszonylatban a szocializmusból – való kiábrándulás kronológiáját.
A matrózokat leverő bolsevik hatalomból először az anarchisták (Emma Goldman, Alexander Berkman), majd a Sztálinnal hatalmi harcba keveredett trockisták, a baloldali ellenzék, később Zinovjev, Kamenyev, Radek, Buharin, a Vörös Hadsereg tábornoki kara (élükön Tuhacsevszkijjel) ábrándultak ki – a bolsevik párt politikájának fordulatai a kiábrándulók kronstadtjait szaporították egyre-másra.
A liberális belső ellenzék 1998-ban megpróbálta összegezni a Fidesz kronstadtjait…
Voltak a korai eltávozók és kizártak, a Fidesz anarchistáknak nevezettjei, a sokat emlegetett Munkáscsoport (az önigazgató, és bázisdemokratikus „puccsisták”, a pártvezetés és pártértelmiség által kártékonynak, sőt veszélyesnek látott lesajnáltak). – 1988. november 7-én a nemzetközi sajtót is megtöltötte a Fidesz Munkáscsoportjának söprögetési akciója a Vörösmarty téren, akik munkával ünnepelve követelték, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emléknapja helyett március 15-e legyen állami ünnep.
Talán nem véletlen, hogy nem a Magyar Nemzetben jelent meg az a keserű interjú Kollár Erzsébettel, a Munkáscsoport tagjával, az MTA szabadszakszervezete küldöttjével, amely a párt születésének tizedik évfordulóján készült.
„Mi a Fidesz akkori, 1988-as, programját vállaltuk… Azt, hogy legyen munkásjólét, nemzeti jólét, liberális politika, sajtószabadság. Bántanak a be nem váltott ígéretek, becsapottnak érzem magamat. Nem kérném én számon az 1988-as programot, ha nem az ellenkezőjét tennék! A Fidesz zászlaján a megalakulásunk után Kossuth-címer volt. Napjainkra eltüntették a címert, feloszlatták a Munkáscsoportot, a liberális pártból egyfajta polgárinak mondott párt lett. – Nem mi hagytuk el a Fideszt… Mondhatnám azt is sok tízezer társammal egyetemben, hogy az álmainkat sírom vissza – amit a Fidesz karrierpolitikusai leromboltak…” (Elsöpörték november 7-ét – Népszabadság, 1998. november 7.)
1989 és 1991 között, ha volt médiakedvence a szélesebb értelemben vett magyar értelmiségnek, akkor az a Fidesz volt. Még azokat is, akiket elijesztett Orbán Nagy Imre újratemetésén mondott beszédének radikalizmusa, vagy magukra vették Németh Zsolt „a kommunistákat agyagba kell döngölni” kijelentését, meghatódtak Deutsch Tamás prágai rendőrségi fogdájától vagy Fodor Gábor okos, nyugodt hangvételű nyilatkozataitól. – Sokan, ha más pártra szavaztak is az első választáson, egy szebb jövő ígéretét látták az akkori új politikusgenerációban. – Olyan időszak volt ez, 1992 elején, mikor a pécsi kongresszuson, dacára az Antall Józseffel folytatott (liberális körökben rosszallással tekintett) időkénti telefonbeszélgetéseknek, a kormány politikáját még „elszabadult úri pimaszságnak” nevezték a Fidesz vezetői.
Egy évvel később Debrecenben a küldöttek leszavazták Fodor Gábor és Hegedűs István neveivel fémjelzett pártellenzéket – megindult a kiszorítósdi – majd Fodor, Ungár Klára és Molnár Péter, néhány hónappal később Hegedűs és Szelényi Zsuzsa is távozott a pártból.
Az 1994-es kampány tervezésekor, még a beindítás előtt Orbán akkori tanácsadói óvó intelmeket küldtek a pártelnöknek és Áder Jánosnak – de ezek az intelmek süket fülekre találtak. Az elhibázott kampány, Áder főműve, a Fidesz legnagyobb válságához vezetett.
Ezután jött a hosszú, máig is tartó menetelés a nacionalista sztyeppén át, a nemzetállam megteremtése felé...
A Fidesz belső köreiben „Brigadérosnak” nevezett Áder János jelölését – a két eddig rábízott feladat teljes csődjét tekintve – semmi sem indokolja, hacsak Orbán, a Szeretett Vezér, nem készül egy újabb politikai fordulatra, hatalma megtartása végett.
Kérdés, hogy a mélységes nyomorba taszított lakosság lehetőséget ad-e arra a bizonyos újabb fordulatra.
Szemenyei-Kiss Tamás"
Ez a cikk az Ellenszék Vélemény Magazinban jelent meg.
