Gubcsi, Orbán és a cölöpök
Gubcsi, Orbán és a cölöpök
Legutóbb Göllner András kollégánk illetve a Kanadai Magyar Hírlap mutatott be néhány olyan politikai kalandort Orbán Viktor holdudvarából, akiknek – vezérükkel egyetemben – valóban van félnivalója egy esetleges kormányváltás esetén… Ezért aztán érthető, hogy e társaság a szó szoros értelmében mindent elkövet hatalmuk megtartásáért.
Az elkövetkező demokratikus kormánynak nem kell mást tenni, mint a parlamenti diktatúrát gyakorló Fidesz MPSZ törvényei szerint köztörvényes bűncselekmények elkövetéséért felelősségre vonni azokat a személyeket, akik mintegy fémjelzik a jelenlegi Orbán-rendszert és nevüket adják a jelenlegi kormány politikainak aligha nevezhető tevékenységéhez.
Ahogy azt a korábbi magyarországi hírekben is olvasható volt, a kiskunfélegyházi származású dr. Gubcsi Lajost, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága tagját, az MSZMP KB alosztályvezetőjét nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcához tartozó egyik állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatójának.
A szocialista egypártrendszer kemény emberének számító, közgazdász végzettségű politikus, a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője 2004 óta áll rendszeres kapcsolatban dr. Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz MPSZ elnökével. A kormányfőnek küldött leveleit az 1948-ban született ellenlábasa a közelmúltban publikálta – többek között azt a tanácsát is, melyben (Horn Gyula után szabadon?) leírta: ha a pártnak nincs nyilvános programja, verjen le tíz „cölöpöt”, melyhez a nép igazodni tud.
„Ha van tíz ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával…” olvasható az említett levelek egyikében, melyekből egyebek mellett az is kiderül, hogy a két politikus per tu viszonyban áll egymással, és a idézett intelmet Ópusztaszerről postázta a kormányfőnek.
A honvédelmi miniszter a tulajdonosi jogokat gyakorolva hét gazdasági társaságnál hajtott végre azonnali vezetőcserét. – Hende Csabadöntése nyomán a HM Zrínyi Kommunikációs Kft. élére is új ügyvezető igazgató került: a posztot egy olyan egykori kommunista káder kapta meg, akinek a kíméletlenségéről, a vörös katonákra emlékeztető durvaságáról már a nyolcvanas évek végén cikksorozatokat irtak… és aki végül az akkori viszonyok között hatalmas vagyonnak számító hatmillió forint „eltűnése” miatt vált meg a Magyar Ifjúság főszerkesztői székétől.
A HM Zrínyi Kommunikációs Kft. a honvédelmi tárca PR- és reklámcége, amely 50 fős személyzettel lapkiadással, kiadványszerkesztéssel, rendezvényszervezéssel foglalkozik – valamint (az MSZMP KB egykori tagjai gondozása mellett) hozzátartozik a Honvédelmi Minisztérium honlapjának szerkesztése is.
NYILATKOZATOK AZ „ELTŰNT” FORINTOKRÓL
„Voltak korok, amikor a mecénások, a tudomány, a művészetek nagylelkű támogatói nélkül nem létezhetett volna semmiféle kultúra…” – olvashattuk a művészeti díjak átadásairól szóló cikkekben tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Pénzmosásról, pártpolitikáról ezek az újsághírek nem tudósítottak, pedig a rendszerváltásnak nevezett Nagy Átrendeződés évében az alapítványok egy részére fontos társadalmi feladat hárult. Ezek biztosították a létrehozott pártok, gazdasági vállalkozások pénzügyi alapjait – a „mecénások” (a letűnőben lévő korszak politikusai, szellemi vezetői) olyan világot teremtettek hamarosan, amely nem hasonított sem a szocializmusra, sem a polgári demokráciára. Az ifjúkommunisták tevékenységét már 1990 előtt botrányok kísérték. Tény, hogy 1987-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség és annak legfőbb orgánuma még nem a művészetet, hanem deklaráltan az AIDS-betegek gyógyítását kívánta támogatni. Hogy miért éppen azt, az mindvégig titok maradt, mint ahogyan az is, hogy az alapítvány/alapítványok megszervezésének élére miért éppen egy politikai hetilap főszerkesztője és helyettese álltak… – Az összegyűjtött, „a KISZ-vagyonból kimentett”, pénz egy részéből jött létre a Magister, majd aMagyar Ifjúság a Magyar Művészetért Alapítvány, melyet később, 1990 után, már Magyar Művészetért Alapítvány néven ismert meg a nyilvánosság.
1989-ben a Magyar Művészetért Alapítvány egyik díjazottja, a neves zongoraművész, Kocsis Zoltán nem tudta átutaltatnia a Solt Ottilia-vezette Szegényeket Támogató Alap (a SZETA) javára a neki járó ötvenezer forintot -– egyszerűen azért, mert nem kapta meg.
Gubcsi Lajosnak kellett volna ebben az ügyben intézkedni, hiszen az ő neve állt az Alapítvány OTP-számláján. Nem a kuratórium elnöke neve vagy esetleg Pálfy G. Istváné – hanem, mintha sajátja lett volna a Magyar Ifjúság szerkesztőségében gyűjtött pénz, a Rózsadombon élő politikusé. – A rendkívűl kínossá vált ügyről akkor Sinkovits Imre, a kuratórium elnöke nyilatkozott a sajtónak és küldött táviratot a zongoraművésznek. Tájékoztatásában megemlítette, hogy Szemenyei-Kiss Tamás, a hetilap sajtómenedzsere korábban sokmindenbe belepillanthatott a szerkesztőségben, ahová több mint kilencmillió forint adomány érkezett – de a főszerkesztő Hámori Csaba illetve az újság olvasói felé csak hárommillióról adott számot. Hogy hová lett az akkoriban komoly értéknek számító hiányzó összeg? – „Ezt, az időközben Düsseldorfba emigrált sajtómenedzser már csak azért sem tudhatta, mert Gubcsi, felkeresve Hámori Csabát, majd az Ifjúsági Könyv- és Lapkiadó igazgatóját, elérte azt, hogy megszabaduljon attól a kényelmetlen munkatárstól, aki mindenbe beleütötte az órrát…” – panaszkodott Sinkovits Imre színművész az őt felkereső újságíróknak.
1990 tavaszán a Reform szerkesztősége birtokába került az a lista, amely tartalmazta, hogy a szerkesztőséghez érkezett milliókból kik részesedtek, természetesen nem orvosként vagy AIDS-betegként, hanem egyszerűen csak szerkesztőségi munkatársként, segítőként… a fizetési listán a főszerkesztő neve is olvasható volt, aki 10 havi főszerkesztői fizetésével azonos összeget vett fel két kiadvány szerkesztéséért – ezért titulálták ironikusan az alapítvány különdíjazottjának.
Gubcsi Lajost a pártállam utolsó hónapjaiban. Később Horváth István belügyminiszter és Kacziba Antal vizsgálati osztályvezető segítségével tisztázták a gyanúsítgatások alól az ifjúkommunisták vezéralakját. A közelgő választások előtt nyugton hagyták a rózsadombi villájában – amely abban az időben egyébként is pártközpontként működött – az általa 1989-ben alapított párt a vidék érdekvédelmét hirdette meg (amely párt 1990-ben csúfosan megbukott, tagsága ugyanis jobbára rokoni körökből verbuválódott – ezt követően egy német-magyar gazdasági vállalkozás szakértőjeként MDF-támogatással az NSZK-ba tette át székhelyét, Budapesten csak a Magyar Művészetért Alapítvány díjátadó ünnepségein láthatták egykori elvtársai).
Ötvenhatos mikor leszel, Gubcsi Lajos? – kiáltott fel, minden valószínűség szerint kínjában, az egyik újságíró kollégánk még 1992-ben, aki mindvégig figyelemmel kísérte Gubcsi Lajos pályafutását a pártállamtól a demokrácia beköszöntéig…
A RÓZSADOMBI VILLA TÖRTÉNETE
Panaszosunk rózsadombi telkét 1952-ben kebelezte be a Magyar (Párt)Állam, hivatkozva részben a 2400 / 1945. számú FM-, később a 600 / 1945 . számú kormányrendeletre. Az akkori illetékesek levélben közölték vele, hogy „tevékenységük úgynevezett birtokpolitikai célokat szolgál… különben is, nem csupán az ő 330 négyszögöl földterületét vették el, hasonló sorsra jutott a környéken lévő tizenhét hasonló nagyságú és értékkel rendelkező tulajdonostól”.
Dr. Nagy Zsoltné – született Ferenczy Mária – kifosztását követően szinte azonnal megkezdte telkének visszaperlését a Magyar Államtól, gyakorlatilag Rákosi Mátyással kezdve, Gerő Ernő hivatalnokain át, mindenhol és minden időben protestált, ám a megnevezettek (a sort Kádár Jánossal zárva) szinte refrénként ismételgették a panaszosnak: „közérdekű igénybevétel történt”.
Tény: 1947-ben az iratok tartalmazták a kártalanítást – ezt az 1947. évi V. tvr. rögzítette – azonban 1957-ben a XI. tvr. a kártalanítások megkezdését hatályában felfüggesztette.
Miből is állt a közérdekű igénybevétel?
Nos, a tizennyolcadik telek – a Törökvész-lejtőn és környékén – különleges rendeltetésű lett: 1984-ig először az MDP, majd az 56-os szabadságharc leverését követően az MSZMP kincstárába került, adományozás útján 1.- azaz egy forint jelképes összegért jutott a többnyire pártfunkcionárius-kedvezményezettek birtokába.
Dr. Nagy Zsoltné telke, birtoka 32 év múltán adományozottként lett Gubcsi Lajos tulajdona.
Az ifjúkommunista első volt azok között, akik 1984 és 1988 között pártjutalmazottként építési területhez jutottak: dr. Gubcsi Lajos, felesége Jakab Anna és az utóbbi szülei tehát 1.- forintért pompás, 17 millió forint forgalmi értékű rózsadombi telek tulajdonosai lettek és ehhez még egyéb pártállami áldást kaptak.
Előbb a KISZ-tulajdonban lévő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, majd a II. kerületi OTP-fiók biztosított számára építési hitelt s mintegy a sors ajándékaként Makovecz Imre építész elvtárs vállalta (még 1984-ben!), hogy minimális ellenszolgáltatásért megtervezi Gubcsi elvtárs számára a csodapalotát…
(Ha bárki kételkedne a leírtakban, és esetleg napjainkban, 2010-ben, Makovecz igaz magyarról nem tételezné fel az akkori tevékenységét – hát, kérem… járjon utána, a tényfeltáró újságíró, jóindulata jeléül úgy könyveli el, hogy az azóta elhúnyt Makovecz úr 1984-ben csupán csak megbotlott, egyebekben nem vállalt közösséget az átkos kommunista rendszerrel.)
Bár Antall József miniszterelnök válaszra sem méltatta az eredeti tulajdonost, a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal 1993 tavaszán 219. 000.- Ft névértékű kárpótlási jegyet utalt ki a sokat szenvedett honfitársunknak – ezzel pedig a rendszerváltás logikája mentén mindenki, dr. Nagy Zsoltné áldozat és dr. Gubcsi Lajos MSZMP központi bizottsági alosztályvezető a jogos jussához juthatott – az utóbbi, immár demokrataként és miniszteri tanácsadóként megtarthatta az adományként kapott rózsadombi telket, természetesen az időközben felépített villával együtt.
Ha egyszer majd Hende miniszter úr vagy Orbán miniszterelnök úr arra járnak – emlékezzenek e történetre, melyhez nekik (ugye?) semmi közük… ők csak egy egész állami vállalatot adományoztak a hozzájuk hasonló különleges anyagból gyúrt demokratának.
Szemenyei-Kiss Tamás
Az írás eredetije a Kanadai Magyar Hírlapban jelent meg.
