A Gárdista.

A Gárdista.

"1956 még sokak emlékezetében él. Azokéban, akik megélték, azokéban, akik átélték, azokéban, akik túlélték, azokéban, akik beszéltek róla, azokéban, akiknek beszéltek róla.
Születtek az eseményekről ilyen-olyan visszaemlékezések, pártos és kevésbé pártos értekezések, hiteles és kevésbé hiteles beszámolók. Tanították és tanultuk.  Egy valami maradt ki: egy oknyomozói betekintés, ami a városi legendáriumok és hivatalos történetírások sokszor egymást kuszán átfedő dzsungelében leás egészen a szikár tényekig és – a kutatott alanyok akkori cselekedeteiből nem okvetlenül logikusan következő – későbbi sorsfordulókig.
Tizenöt részes sorozatunkban Szemenyei-Kiss Tamás ’56 és az utána következő idők résztvevőiről írt tényfeltáró, oknyomozó írásait közöljük: '56 DIDERGŐ LÁNGJAI címmel.
Ille István, a cikksorozat szerkesztője"

Szemenyei-Kiss Tamás

1956 DIDERGŐ LÁNGJAI – A GÁRDISTA

Egy amatőr festő, történelmi tájképpel

Porubszky István, vagy közismertebb nevén „Potyka bácsi” magyar szabadságharcos volt 12 napon át az 1956-os forradalom idején, a fél évszázaddal később élt hívei azt is hozzátették, hogy „a kispesti nemzeti ellenállás vezéralakja” (amely jelzőt leginkább az események után kivégzettek esetében használják a krónikások). – A forradalom bukása után, mint egyike a gyorslábú szabadságharcosoknak, Kanadába emigrált, ahol tájképek festéséből, eladásából tartotta fenn magát – egyéb munkavégzéséről a történelemíróknak nincs tudomása. Saját elbeszélése szerint a felkelés kitörésekor a Hungária Jacquard Szövőgyár művezető-helyettese volt. Október 23.-án megtagadta a munkát, és a kispesti Tanácsháza előtt gyülekező tüntetőkhöz csatlakozott, akik tüstént a helyi forradalmi bizottság tagjává választották.

Első fegyveres akciója alkalmával, társaival, köztük tisztiiskolásokkal, „elvágták a szovjet hírszerzés Soroksári   úti kommunikációs vonalát.” Fegyvereiket a kispesti rendőrségről szerezték, többször keveredtek harcba a Kispesten keresztül a városközpont felé vonuló szovjet erőkkel, köztük páncélosokkal. A november 4.-i szovjet inváziónak a gyengén felfegyverzett kispesti csoportok nem tudtak ellenállni. Porubszky a harcban először fej- majd combsérülést szerzett. Miután ellátták sebeit, november közepéig „másokkal együtt” tovább harcolt.            November 28-án hagyta el az országot. Sebfertőzéssel Linzben, majd Németországban kezelték – családja egy része (felesége, fia és az anyja) a Fertő-tavon keresztül szintén átszökött Ausztriába, majd vele tartott Kanadába. Lánya Magyarországon maradt…

A szabadságharcos-legenda

A bevezetőben írott sorok – az állítólagos szabadságharcos ténykedések – hangsúlyozottan az egykori szövőgyári munkás előadására alapozottak illetve arra a figyelmen kivűl nem hagyható tényre, hogy az elfogott, a kihallgatók szobáiban vagy a bíróságok előtt vallomást tett felkelők számtalan esetben a külföldre szökött (biztonságban lévő) társaikkal hozták összefüggésbe a halálos ítélettel fenyegetett harci cselekményeket.
Nem volt ez másként Porubszky István esetében sem. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon, Pető Béla rendőrszázados 1958. december 16.-i jelentése szerint „a kerület forradalmi ifjúsági szervezetét, az úgynevezett K-csoportot, vezette a Nemzetőrségen belül és csoportja a harcokban több szovjet katonát megölt”.  Szó sem volt tehát arról, hogy a napjainkra, 53 év múltán a Magyar Gárda tagjává lett 78 éves „Potyka bácsi”, ahogy az a szélsőjobboldali meghívókban szerepel, a „kispesti szabadságharcosok parancsnoka” lett volna – még a Magyarországon maradt társai is csak az egyik ifjúsági csoport vezetőjeként emlékeztek rá.

A kispesti nemzetőrök, Koroly T. György r. hadnagy és társai perében a Budapesti Katonai Bíróság a 4313/1957 számú, 1958. február 28-án benyújtott vádirat alapján összesen kilenc személyt (Koroly T. Györgyöt, Fehér Gyulát, Gyurika Lászlót, Kun Kálmánt, Manger Józsefet, Csiszár Lászlót, Czirány Sándort, Borsos Pál r. törzsőrmestert és Pintér Attilát) ítélt el. És bár a 1958. május 15-én kimondott verdikt két halálos ítéletet is tartalmazott, a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiuma 15 év szabadságvesztésre változtatta Koroly T. György és Fehér Gyula halálos ítéleteit. – Ebből következően komoly, sok halottal járó harci cselekményekről tehát a kispesti felkelők ügyében szó sem lehetett, a két parancsnok és Kun Kálmán kivételével a Katonai Kollégium illetve a katonai ügyészség megelégedtek az 1-5 évig tartó börtönbüntetésekkel.

„Megszerveztük Kispesten a közellátást, fenntartottuk a rendet és védtük a szovjetek ellen kerületünket…” – nyilatkozta 2004-ben Porubszky István  Stefka István újságírónak, jótékonyan elhallgatva, hogy ebből neki maximum a közellátás megszervezésében volt némi része, ugyanis a környéken élő kisgyermekes anyák számára valóban sikerült néha, innen-onnan tejet szereznie és szétosztania.
„Azok a rendőrök, akik nem álltak közénk, önként átadták a fegyvereiket…” – diktálta tovább emlékeit a Magyar Nemzet zsurnalisztájának – elfeledkezve arról, hogy a külváros felkelőinek a vezetői, parancsnokai is a forradalom oldalára átállt rendőrök voltak.

A közelmúltban, 2007. novemberében, a radikális nacionalistának mondott Magyar Gárda tagjává, hangadójává lett Porubszky „Potyka” István, mint az ötvenhatos szabadságharcosok szóvivője, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt tett feljelentést Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselő ellen. – A baloldali politikus ugyanis úgy vélekedett, hogy „nem szokott forradalomról beszélni, mert 1956 októberében a börtönből kiszabadultak nem forradalmárok voltak, hanem nyilaskeresztesek és zsidóvadászok, akik házról házra jártak zsidók után kutatva”.   (Foto: Für Lajos „fajvédelmi miniszter” és a gárda-egyenruhában pompázó Porubszky István, 56-os szabadságharcos)

Az MSZP országgyűlési képviselője, ha valóban általánosított, akkor bizonyára tévedett: a kiszabadított politikai elítélteknek csak egy része volt híve a nemzetiszocialista eszméknek és a harci cselekmények napjaiban a felkelők túlnyomó többsége nem üldözte a zsidókat – de kétségtelen, hogy soraikban ott voltak az egykori csendőrtisztek, nyilas pártszolgálatosok, háborús bűnösök… és ezek a személyek nem tagadták meg valódi lényüket. Amennyiben Havas Szófia konkrét neveket említ – mint pl. Kecskési Tollas Tibor, Francia Kiss Mihály, Bosnyák Imre vagy Csehi Károly neveit – akkor bizonyára nem lehetne vitatni állításait. Sajnos, voltak nem kevesen olyan „szabadságharcosok” is, akik a legyőzött ellenségeiken élték ki szadista hajlamaikat, példaként említhetők a Köztársaság téren lezajlott vérengzés „hősei”…

A folytatás itt olvasható: a Gárdista