Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Demokrácia, lokális módra

2016. június 04. - Harun al Rasid

Akad szűkebb pátriámban egy önkormányzati lap, ami mostanában független. Nem volt ez mindig így, mert két előző ciklusban, biza, fideszes hírharsona volt. A függetlenség és a demokrácia jegyesek – tételezem fel én. Ennek jegyében jelenhetett meg ebben a lapban egy jobbikos párttag általi jegyzésű cikk a már-már megszokottá vált trianonos nyafogással (fel nem foghatom, mi értelme van ennek, hiszen ezen már nem lehet változtatni még a Jobbiknak sem. Az irredentizmus, a revansizmus már ott sem nyerő).

A cikk súlyponti mondata így hangzik: (a trianon tábla áthelyezéséről és nem eltávolításáról van szó, amit, jelzem, senki nem kezdeményezett). „…ez szerintünk a világ és a kárpát-medencei magyarság megsértése és arcul köpése, s aki erre másokat felbújt, az számunkra kiiratkozik a magyarság kötelékéből.”

A cikk többi részes csak maszatoló blalbla. A cikk bátor szerzője odaköpött a közös asztalra, majd sietve úgy tett, mintha ez csak véletlen lett volna.

Két gondom is van ezzel az írással. Mondom, megjelenésének okával nem foglalkozom, mert hát auditur altera pars, és a Jobbik helyi alapszervezete félelmetes erőt képvisel mind a tíz tagjával egyetemben (megjegyzem, a szokásos évi trianonozásuk alkalmával még az a tíz sem sorakozott fel az emléktábla előtt, gondolom, volt jobb dolguk).

Az egyik, hogy ugyan ki a bánat hatalmazta fel a cikk íróját egy alapszervezet, vagy egy közösség nevében nyilatkozni? Sima kis csinovnyik – habár kétségtelenül rendkívül nyüzüge, mivel a Facebookon ő az egyetlen, aki ebből a jobbikos társulatból nap mint nap megjelentet egy-egy bejegyzést, ami habzó szájú zsidózással és migránsellenességgel van teli. Mentségére szóljon, nem a saját gondolatait közli – olyanok talán nincsenek is neki – hanem más agyonnemzetiek bejegyzéseit osztja meg, bárhonnan is származzanak azok.

A másik, hogy ugyan, honnan veszi a bátorságot – főleg, a jogot – hogy bárkit, aki másképpen gondolkodik, kirekesszen? Tessék már mondani, ki hatalmazta erre fel? Mert, hogy még saját falkatársai se, abban biztos vagyok.

Mind1, az írás megjelent. A cikk szerzője megnyugodhat: jól megmondta a magáét! Csak az a kérdés, hagyott-e ez bármilyen nyomot maga után? Nem gondolom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr38779474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása