Alábbi írásomat a húsz éven át megjelentetett (tervezett, jórészt írt, szerkesztett és tördelt) országos önkormányzati havi folyóirat alapító főszerkesztőjeként jegyzett utolsó előtti, 2009. márciusi számában, a 17-29. oldalon közzé tett Legyenek elevenek az árnyak című összeállítás részeként publikáltam.
http://töosz.hu/szolgaltatasaink/onkormanyzat-ujsag/
– Sára testvérünk tette és a róla elnevezett templom a főváros XV. kerületében – mondta Hajdu László polgármester – összeköti a Biblia éve tavalyi és a holokauszt éve idei eseménysorozatát.
Testvérként említette Boldog Salkaházi Sárát a biborosprímás is, aki tavaly december 27-én felszentelte „a szolgáló szeretet budapesti vértanújáról” elnevezett – még nem teljesen befejezett – katolikus templomot. „Tekintsünk fel ebben a templomban mindig az ő alakjára – mondta –, kérjük a pártfogását nehéz időkben, hogy hiteles keresztények, érző szívű, bátor emberek lehessünk. És elmélkedjünk el az ő példájáról.”
„A szerencsétlenek ott álltak a víz szélén, és tudták, hogy meg kell halniuk. Voltak, akik jajveszékeltek és életükért könyörögtek. Ekkor, mielőtt a sortűz eldördült volna, egy alacsony termetű, rövid, fekete hajú nő valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordult, egy pillanatra szemükbe nézett, majd letérdelt, s égre emelt tekintettel széles, nagy keresztet vetett magára. Ez volt az utolsó mozdulata.” A zuglói nyilasperben vallotta ezt annak idején az egyik vádlott, nem tudván, hogy személy szerint kiről beszél. „Ez jellemző volt Salkaházi Sárára – állapította meg utóbb egy őt jól ismerő pap –, mindig arra oktatta tanítványait, hogy keresztet ne úgy vessenek, mintha legyet kergetnének, hanem szépen, összeszedetten, mint aki a hitét vallja meg.”
Az újpalotain kívül – ha van egyáltalán – feltehetően nem sok templom viseli zsidó emberekért vértanúságot vállaló, Izraelben a Világ Igaza kitüntetésre érdemesített, a pápa által boldoggá nyilvánított személyiség nevét.
Sára Kassán a Schalkház-család második gyermekeként született, tanítónőnek tanult, majd miután ezt a pályát a csehek által követelt hűségeskü megtagadása miatt kellett elhagynia, könyvkötő lett, aztán kalaposbolti eladó, sokat kocsmázott, kávéházba járt, s újságíróként csavarogta be városát. Ahol megismerkedett egy, az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő csoporttal, a Szociális Testvérek Társaságával, s elvégezvén az általuk szervezett tanfolyamot, a budapesti anyaházba látgatott, ahol kissé furcsállták ugyan a vagányságát, a dohányzását, de azért befogadták. Már nem cigarettázott, amikor az első fogadalmát Szegváron letette, később Komáromban a karitászmunkát irányította, gyermekkonyhára felügyelt, hitoktatást végzett, szerkesztett egy katolikus folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában, családokat látogatott. Kedve támadt a missziós munkára a Braziliában élő magyar bencések között, ehhez magyar állam- polgárrá kellett válnia, s ezért Budapestre költözött. A braziliai utazást a háború elsodorta. Örökfogadalmat – „ĺme itt vagyok, engem küldj!” – tett, katolikus vezető és lapszerkesztő lett, otthonokat alapított, a nevét pedig 1942-ben – amikor sokan visszavették a német nevüket – Salkaházira magyarosította. A szociális testvérek tagjaként – amikor szükségessé vált – ő is üldözötteket menekített, a társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal. A nyilasok 1944. december 27-én a Bokréta utcai munkásnőotthonban bújtatott zsidókat őrizetbe vették, Sára a bevásárlásból érkezvén elkerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg, elhurcolták hát és a mai Szabadság híd lábánál a többiekkel együtt őt is a Dunába lőtték.
Mindez jó félévvel a deportálások után történt: a rákospalotai zsidókat 1944. június 3-án az újpestiekkel együtt hurcolták el, összesen mintegy 17 ezren voltak, s nagyon kevesen tértek vissza. Áhároni (Duschinszky) Ráhelnek a rákospalotai zsidó hitközség történetéről írott, 1978-as tel-avivi kiadású könyve szerint a háromezer itteni elhurcolt zsidó ember közül legfeljebb 350 élte túl a vészkorszakot. (A könyv egy példányát tavaly nyáron bocsátották árverésre a főváros V. kerületében, a kikiáltási ára ötezer forint volt, s 13 ezer forintért kelt el.)
– Kevés dologban tudtam megállapodni az újpesti polgármesterrel – mondta Hajdu László –, de abban igen, hogy az ottani, voltaképpen közös zsinagógában minden évben együtt tartanak a két kerület zsidó családjai emlékünnepet. Az új rabbi nemrég mutatkozott be a testületnek, a holokauszt az iskoláinkban tananyag, de diákjaink erről a rettenetről a legtöbbet a temető rendbehozatala közben ismerték meg. A szeretet és a megbékélés útja nevű projekt befejezésekor a felújított temetőt a német testvértelepülés polgármesterével együtt én adtam át Deutsch Lászlónak, az újpesti zsidó hitközség főrabbijának.
