Orbán bekéredzkedett Kohlhoz, úgy vélvén, hogy majd jól meglovagolja az exkancellár Merkellel való szembenállását. A bekéredzkedést szó szerint kell érteni – hivatalos minősítés szerint a budapesti kormányzati megkeresés diszkrét volt – bármit is jelentsen az. Jobb helyen az ilyesmit a cselédbejáró használatára történő felszólítással szokták lereagálni, de Kohl egy valódi úriember – habár maradék szellemi képessége lehet, hogy gátolta a felismerésben – a főbejáraton engedte be a mini szterelnököt, sőt, az audiencia végeztével – mert ne tévedjünk, ez nem egyenlő felek kétoldalú tárgyalása volt – udvariasan – némi segítséggel ugyan – de ki is kísérte vendégét a kertkapuig.

Csakhogy, Orbán változatlanul az ordító egér, aki ráadásul az elefánt mellett kérkedik a hídon történő vonuláskor: hallod, hogy dübörgünk?

Most mellé lőtt a céltáblának, nem kicsit, de nagyon. Meglehetősen mókás, hogy egy demenciával küzdő – igaz, európai súlyú – egykori politikust kívánt bevetni Merkel menekültpolitikája ellen, szövetségesként. Tessék már mondani, miben is lenne Kohl Orbán szövetségese? Ráadásul még csak receptet se tudtak cserélni: a demenciát és a kóros hatalomvágyat nem ugyanúgy kezelik.

Kapott egy órát Kohltól. Mármint, 60 percet. A többi órát gondosan elzárták, nehogy Orbán uniós felzárkóztatási pénzként kezelje. Ebből az első 10 perc elment a protokollal. Érdeklődés az egészségi állapot iránt, némi hízelgés – de jól tetszik kinézni! – meg a honi üdvözletek tolmácsolása – Helmut bácsi, a Récsöl is nagy rajongója ám magának, csókoltatja is! – azután jöhet a nagy gittegyleti rágás úgy 40 percig – ne felejtsük el, tolmácson keresztül társalogtak, + a kissé lelassult gondolkodású exkancellár reakcióideje (persze, a feleség, aki eddig is erősen szűrte a férje kommunikációját, időnként biztosan oda-oda hajolt: apukám, érted, mit mond ez a kisember? ) – majd az udvarias búcsúzkodás, igazán köszönöm, felemelő volt önnel társalogni, a kávé is nagyon finom volt, hamarosan ismét látjuk egymást, ugye?

Azután a sajtáj, ahol jó fideszes politikusi szokás szerint az újságíróknak nem volt lehetőségük kérdezni.

Mindezzel nem is lenne semmi gond, ha csak egy udvariassági látogatás lett volna, és nem egy szövetséges keresés Merkellel szemben – aminek értelmét már nem is politikai, hanem elmegyógyászati szinten kellene keresni. Mégis, mijafaszt gondolt Orbán, hogy majd ő jól megpuccsolja – menekültpolitikáján keresztül -  Merkelt, és majd ő lesz az új Európa meghatározó politikusa?

Valaki menet közben azért szólhatott neki, hogy öcsi, langzam spacíren, nix ugribugri, mert végül is a Kohl-féle audiencia után így nyilatkozott a Bild-nek:

Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Bild című német lapnak Helmut Kohl volt kancellárnál tett látogatása során kifejezte legjobb kívánságait Angela Merkelnek, valamint hitet tett amellett, hogy nem kérdőjeleződhetnek meg az európai alapértékek a "nagy bevándorlási hullámok idején".

No persze, távoztában azért – szokásos bunkó módján – a kezét megint a zsebében tartotta. Gondolom, hogy megbizonyosodjon arról, még mindig tökös gyerek. Csak hát a gerincét ismét a ruhatárban hagyta.