Várható volt, hogy nem tarthat örökké a türelem, kitesznek bennünket az ajtó elé, mint a macskát mosni.
Időnként majd dobnak egy kis mócsingot, de egyébként csináljunk, amit akarunk.
NATO tagság marad, az Unió ügyeibe való belepofázásra nem lesz lehetőségünk, és a pénz sem fog csordogálni.
Amikor a belépésről szólt a közbeszéd, óriási várakozással néztünk a változások elé, sok tekintetben nem is csalódtunk.
Mindent - sőt még többet is - megkaptunk, mint amire reálisan számítani lehetett.
Megkaptuk a szabad utazás, tanulás, munkavállalás jogát az egész európai térségben, évszázadok óta először egyenrangúként jelenhettünk meg a kontinensen.
Minden megkötöttségtől mentesen - vagy jórészt mentesen - adhattuk el tudásunkat, munkaerőnket a nemzetközi piacon, és éltünk is ezzel a lehetőséggel.
Napjainkban százezrek élnek az Unió tagországaiban, dolgoznak, tanulnak, gyereket nevelnek.
Itthon rengeteg pénzt kaptunk támogatásként, abból a célból, hogy felzárkózzunk a fejlettebb országokhoz.
A pénzt szeretett elitünk szétlopta, szétszórta, eszetlen hülyeségeket épített belőle, bugris fantáziátlansága miatt egy piramisra való kővel köveztettük le városaink főtereit, és az aktuálfáraó emlékműveit, piramisokat építettünk, melyeket stadionoknak hívunk.
De legalább el lennének bennük temetve azok, akik ezt az eszetlen tékozlást és gyalázatos rablást végrehajtották.
A DK Európai parlamentbe delegált képviselője, Molnár Csaba mai írása így kezdődik:
"Emmanuel Macron, francia gazdasági miniszter jelentette be tegnap, hogy megkezdődött az Európai Unió újraalapító szerződésének kidolgozása. Az EU második legbefolyásosabb tagállamának minisztere szerint a következő másfél-két évben hozzák létre az új alapszerződést, amely „az életszínvonalban és gazdaságilag egymáshoz közelebb lévő, erősebb uniós országokat foglalná magába”. Szerinte erre többek között azért van szükség, mert a jelenlegi EU-ban „társadalmi kérdésekben nincs közös stratégia”.
Mindenki a saját érdekeinek megfelelően tologatja a világpolitikai sakktábla érdekes figuráját, - az első bohócot a sakktáblán -, aki próbál megfelelni mindenkinek, akivel éppen társalog, éppen csak a magyar emberek érdekeire tesz magasról.
De hát ne rójuk ezt fel neki, mentális kihívásokkal küzdő, és állandóan vesztésre álló emberről beszélünk...
Igaz, az is csak sejti, aki éjt nappallá téve küzdött az ország tönkretétele ellen, innentől minden a nagy nyugati államok jó vagy rosszindulatán múlik.
Azt hiszem, túl sok jóindulatra nem számíthatunk.
Szerintem még olyan státuszunk se lesz, mint az ókori Róma provinciáinak volt, inkább valami olyasmi leszünk, mint az Alapítvány trilógia Perifériája, a barbár hadurakkal, elfelejtett kultúrával, tudománnyal.
Aki még tud, az a következő egy-két évben elmenekül innen, főleg, ha eljut a tudatáig, hogy milyen helyzetbe kerülhet, ha marad, a kint élők pedig térdre esve imádkoznak, nehogy hazatoloncolják őket a semmibe.
Merthogy ha az unió már csak egy cégér lesz a homlokzaton, Európához meg annyi közünk lesz, mint a libalábon forgó palotához az alkalmi munkára felvett takarítónőnek, akkor eljön az igazság pillanata.
Akkor ki fog derülni, hogy a II. Világháború után a nyugati országok felvirágoztatását szolgáló Marshall segélynél több pénzből itt semmi említésre érdemes nem készült, nem épült, kivéve a sokak által átkozott Gyurcsány-érát.Ha ez bekövetkezik - és erre minden esélyünk adott - akkor csődbe megy az ország, ezek meg a most ellopott vagyonból felvásárolják azt, amit még nem sikerült ellopni, és jól ellesznek a rovásunkra.
Abba belegondolni se merek, mi lenne itt, ha hazaküldenék a külföldön dolgozó magyarokat, pedig már vannak jelek, hogy változások készülnek.
Például Németországban és Ausztriában felemelik a foglalkoztatottak minimálbérét, ezzel versenyképtelenné teszik a magyar vállalkozásokat, ami tízezrek munkahelyét veszélyezteti.
Ők majd hazajönnek és eléggé el nem ítélhető módon enni akarnak, de nem lesz miből, mert nem jut nekik munkahely, hacsak a közmunkát nem nevezi annak néhány idióta.
De őket ez már nem érdekli, hiszen megalapozták már a jólétüket tíz generációra előre, a nemzeti zászlót lobogtatva, magyarok hulláin taposva.
Túlzás lenne?
Nézzük csak meg a statisztikát a fagyhalált szenvedettekről, gondoljunk bele, hányan halhattak meg az elégtelen egészségügyi ellátás miatt, hányan nem tudnák megvárni, míg sorra kerülnek a várólistákon, hányan menekültek öngyilkosságba, alkoholba, drogba kilátástalan élethelyzetük okán...
Arra a legszélsőségesebb ember se gondolt azért, hogy a tagság arra lesz csak jó, hogy feltőkésítsen egy bűnözői kört, akik az erkölcsöt még hírből se ismerik.
És arra se gondol szinte senki, hogy ez az egész hova vezethet.
Hova vezethet, ha ennek a bagázsnak a nyakából leveszik az Unió hámját, ha szabad folyást engednek az eseményeknek.
A nyugatiak álláspontja tulajdonképpen érthető, ha fel is hizlalták a patkányokat, most nem sok kedvük van utódaik újabb és újabb generációit felneveli, közben meg ugrálni egyre nagyobb számú pestishordozó bolháik elől.
Ha megkérdeznénk Angela Merkelt, hogy a szír menekült vagy a magyar neofasiszta jelentheti a nagyobb veszélyt az Unióra, a válasz egyértelmű lenne.
Ezer és ezer példa van a történelemben arra, hogy egy társadalom a külső ellenségeivel meg tudott küzdeni, de a belső ellenséggel való harcban elbukott.
A belső ellenséget ismerjük, a lépését meg a járását, pocakjának a ringását, csak még azt hisszük, hogy a tevékenysége minket nem érint.
Dehogynem.
Csak mi mindig későn ébredünk, és hamar felejtünk.
Nem lenne hátrányos, ha még idejében felismernénk ezt, és mihamarább tennénk ellene.
Ha az új szabályozás számunkra kedvezőtlenül alakul, akkor már késő lesz tenni ellene bármit is.
Ezeknek az Unióban már senki sem hisz, minimálisan is egy nacionalista, soviniszta, együttműködésre képtelen bandának tartja őket mindenki.
Új műsor kellene, ezeknek meg alacsony komfortú cellák.
Horn Gyula felszámolta a vasfüggönyt.
Orbán csinált helyette másikat, hosszabbat, kegyetlenebbet és embertelenebbet.
Ideje lenne megköszönni neki.
