Vannak jó és szerencsés napok.
Tegnap este például találtam ötezer forintot. Hat óra múlt, a pénz a járda szélén feküdt. Lehet, hogy egy másodperccel előbb vesztette el valaki, lehet, hogy már egy órája ott volt. Egy kerékpározó lány látta, amint felveszem, a szemében villant, hogy ezt ő sem bánta volna.
Ha megáll, talán megfelezem vele, vagy meghívom egy kávéra.
Negyedórával később a Radnóti Színház kirakatában, a plakátokat nézegetem: hoppá, 7-kor kezdődik a Lear király. Alföldi.
A zsarnok apa, aki felosztja országát a lányai között.
Ki van zárva, hogy legyen jegy, pedig ezt ilyen hirtelen jött impulzussal is megnézném, ráadásul a témának nálunk is van, és főleg lesz aktualitása. Gyorsan cseperednek a lányok, már a legkisebb is tizenkét éves.
Azért megpróbálom.
Ha nem akar egynél több jegyet, akkor van még egyetlen darab.
Micsoda nap, mikor volt utoljára ennyi szerencsém!
És még nincs vége: a jegyen öt óra után ötven százalék kedvezmény van, kevesebbet fizetek érte, mint a talált pénz fele.
Újra az utca, és kibe botlok? A gyerekbe, ott jön hegedűtokkal, hatig volt órája a konziban, most végzett. Gyors konzultáció, hogy ment, de látom rajta, hogy valami más érdekli. Két lépéssel odébb van egy fagylaltozó, azt mondja, bement, de csak négyszáz forintja van, és annyi ott nem elég két gombócra, annál kevesebb pedig szóba se jöhet nála.
Elrendezzük ezt is, még elmondom neki, hogy amikor én ennyi idős voltam, négyszáz forintért legalább száz gombócot vehettem, de őt nem érdekli a rendszerek és fagylaltárak világméretű történelmi összecsapása.
Pedig az is diktatúra volt meg ez is.
Igaz, azt is, ezt is legfeljebb néhányan tartották annak – a hatalomhoz való viszony mifelénk igencsak nehezen változik.
Félórával később Lear már szét is osztotta országát és vagyonát. Én ugyan szívesen elmerülnék a dráma kínálta örök emberiben, de az agyam kíméletlenül aktualizál: míg Lear őrjöng, hazai helyek, képek, arcok peregnek előttem.
Aztán felhangzik egy mondat: „… zsarnokság uralkodik, nem mert hatalma van, hanem mert elfogadják”.
Na, ez az, lelkendezem csendben, lám már William is megmondta, és e téren azóta sem változott semmi. Ez a világ legegyszerűbb túlélési képlete: elfogadod vagy harcolsz ellene.
És már mindjárt itt is a holnap, és ha igaz, új harcok kezdődnek.
Tanárok vezetik, és bár országosra tervezett sztrájkjukkal aligha fenyegetik közvetlenül a zsarnok, a zsarnokság szívét, a lelkét megsebezhetik.
Látszik, nő a tét, mert immár a legrégibb zsarnok, az egyház is beszállt. A Pécsi Egyházmegye püspöke is fenyegetőzik, a sztrájkolókkal szemben élni fog az eljárási jogával.
Ugyan már, püspök úr!
„Rongyos ruhán át kis bűn is kitetszik,
Talár s prémes kabát mindent befed” – mondják a Learben, de talán holnap majd mindenféle hazai zsarnok látni fogja, hogy a bűneiket kezdi már felfedni a nép.
És akkor lesz még egy jó és szerencsés napom.