Van a nagy vízen túl egy újság, úgy hívják: Amerikai Népszava. Van annak egy tulajdonos-főszerkesztője, úgy hívják: Bartus László. Nem éppen egy rózsaszín selyem masni, néha a modora sem simulékony, mi több, sokszor keményen beolvas a magyarországi baloldalnak, de mindig értünk haragszik, és nem miattunk. Ráadásul – amolyan váteszként – előre lát dolgokat, amik a politikai életben sorra-rendre meg is valósulnak.

Ez, persze, sokaknak csípi a szemét, amit meg is lehet érteni. Ki szereti azt, ha a szemére lobbantják: gyáva vagy, béna vagy, megalkuvó vagy, tehetségtelen vagy, ráadásul mindezt egyszerre? A liberalizmus arról is szól, hogy mások véleményét, kritikáját el kell fogadni, tolerálni kell, még ha olyannyira nehezünkre esik is.

Mármint, az a liberalizmus, amit máshol gyakorolnak. A jó magyar liberalizmus másképpen reagál – legalábbis egy, magát a liberális oldalon mérvadó véleményvezérnek tartó újságírónő – habár mér ne lenne vadó? – aki engesztelhetetlen gyűlölettől vezérelve Bartus Lacit a következő képpen fenyegette meg:

" na jó, látom, veled tényleg nem lehet dűlőre jutni, úgyhogy rendben, itt most befejezem. De nem úszod meg. Minden egyes megnyilvánulásodon, amelyben merészeled azt a hazai, liberális értelmiséget kollaboránsnak nevezni, amely épp most segíti mindenben a rendszer lebontóit, rajta leszek, és a lehető legkomolyabb elemzői apparátussal fogom szétszedni. Kő kövön nem marad a gondolatoknak nevezett böfögéseidből. A pillanatot el fogod átkozni, amikor eszedbe jutott, hogy egyáltalán szavakat vess papírra. Egy szellemi nullává leszel téve. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy totálisan ki foglak nyírni a hazai nyilvánosságban, röhejessé foglak tenni és még a wc-n is parázni fogsz, hogy egyáltalán érdemes-e egy szót is leírnod. Nem viccből mondom, hanem az általad megalázott kollégáim és a liberalizmus iránti elkötelezettségemből. Amely pedig százszor erősebb, mint a te szánalmas státuszod odakinn, Kanadában."

Nos, az általa elővezetettek több sebből vérzenek. A hazai liberális értelmiség valóban nem kollaboráns (habár egyes egyedei érdekes módon az "egy a tábor" zászlaja alá sorakoztak be az elmúlt két évben, jó helyezkedési érzékről téve tanúbizonyságot), de leginkább azért, mert mint olyan – pláne nem szervezetten, rendszerbontó mennyiségben – nem létezik. Akadnak egyen-ketten, akik néha meg- megszólalnak, szerényen, halkan, óvatosan, nehogy baj legyen belőle, de a liberális értelmiségnek nevezett réteg hallgat, mint az a bizonyos a fűben.

A jóasszony által a wc-n történő tartózkodással kapcsolatban előadott fenyegetéssel is van egy kis gond: ott parázni nem a mellét két féltéglával döngető - ami lassan komoly egészségkárosodáshoz fog vezetni nála – véleményvezértől szoktak.

Az már szóra is alig érdemes, hogy lánglelkű liberálisunk benézte: Bartus Laci nem Kanadában él, ráadásul a státusza se szánalmas, bármennyire is szeretné hős várvédőnőnk annak feltüntetni. Persze, az is lehet, hogy csak az irigység beszél belőle, mert ő pl. nem írt hat könyvet, kapott három rangos szakmai kitüntetést. Én megértem: az ilyesmi egy magát véleményvezérnek tartó magyarországi publicistánál elég frusztráló tud lenni.

Amit azonban nem értek meg, az a vad gyűlölet, az a bosszúvágy, ami süt a szavaiból. Ha ez a liberális elkötelezettségű gondolkodásmód, akkor milyen a náci? Lehet, hogy nem is igazán liberális, vagy, ha igen, akkor jól megfizették ezért a liberálishoz teljesen méltatlan kirohanásáért? Igaz, fizikai megsemmisítéssel még nem fenyegette meg Bartust, de jó úton van hozzá.

A magam részéről javasolnám neki, hogy foglalkozzon inkább a nemi életének feljavításával. Annak nem kielégítő volta komoly mentális károsodást képes okozni.