Kertész Ákos nem olyan régen zsigerileg alattvalónak nevezte a magyarokat. A jelen történéseit figyelembe véve aligha tévedett.

Node, volt már más is, aki pontosan látta, mik is vagyunk: Ady Endre.

A hőkölés népe

Ez a hőkölő harcok népe
S mosti lapulása is rávall,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró kánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
Önerejét feledte mindig,
Sohse szegzett erőt erőnek.

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha néhányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kiméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
Ebsorsot akar, hát - akarja.

Nos, Adyt érzékeny lelkű, öntudatos szittya orbánisták már nem tudják migrációba kényszeríteni, ráadásul a semleges, partvonalon kívülről nézelődő, majd-csak-lesz-valahogy elvű, gondolkodni rest tunya hányad se fogja fel, hogy alattvalóvá tették.

Persze, hiszi, hogy ebsorsa sincs, hiszi, az új ebrendelet neki kedvez: ebet tartósan láncon tartani tilos. Csakhogy, alaposan téved: ebsorsot nem csak a lánc jelent. Összegezve: nem csak alattvaló, de ebsorsú is a büszke magyar, és még csak észre sem veszi.

Azért akad, aki úgy érzi, ő nem az. Csakhogy téved: ő is eb, csak éppen jutalomfalatért a gazda kezét nyalja. Ráadásul csak a rácson belül szabad.