Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Tinnyei István: Cselédek szoba nélkül

2016. február 19. - Harun al Rasid

Azt mondja Kövér potentát, hogy Magyarország nem az Unió cselédszobája.
Hát, ebben kétségkívül igaza van, egy rendes háznál a cselédszobában volt fűtés, Julcsa időnként enni kapott, a környezet tiszta és rendezett volt, továbbá az úr nem lopta el Julcsa összes tulajdonát az utolsó bugyiig bezárólag. Magát a lányt olyan kondícióban tartotta, hogy legyen hozzá gusztusa éjjelente egyszer-egyszer belopakodni és jól megmigrálni, míg csak ketté nem áll a füle.

Namármost, ha már hasonlatokat keresünk, akkor Magyarország inkább az Unió trágyadombja, mint cselédszobája, a tetején ott ugrabugrál egy érces torkú kiskakas, aki lenyelte az ország gyémánt félkrajcárját.
Meg a másik felét is.
És akkor itt cselédszobázgat a Fidesz erőművészeti felelőse, akinek annyi fogalma sincs a polgári viszonyokról, mint a másik hatalmi ág első emberének (nem a bíróságra gondolok...) a tisztességről.

Azon rugózik Kövér, hogy hiába is fenyegetnek bennünket azzal, hogy megvonják a strukturális támogatásokat, merthogy  "azok nem alamizsnák, vagy könyöradományok, hanem az uniós csatlakozáskor vállalt magyar kötelezettségek kompenzálásai."Az ember mosolyog, mikor hallja a tolvajt a Büntető Törvénykönyvről szónokolni, egyébként meg elcsodálkozik, hogy pont ő nincs azzal tisztában, hogy mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell?
Elég lenne csak - az ő módszereiket alkalmazva - hangulatot kelteni a korrupció és az uniós pénzek lenyúlása ellen a Lajtától nyugatra, mondjuk a migránsplakátok mellé ragasztani a német plakátot: Aki Magyarországon lop a felzárkóztatásra szánt támogatásból, az a te munkád gyümölcsét lopja!
Garantált lenne a siker, főleg, ha mellé tennének egy másik plakátot is: Amennyit egy év alatt Magyarországon a te pénzedből ellopnak, abból egymillió menekültet lehetne etetni és képezni - három évig.
Annyi idő alatt csak megtanulja Ali, hogy nem szabad a német nők seggét öntevékenyen úgy csipkedni, mint liba a zsenge füvet, csak felszólításra.
Akkor viszont kötelező.
A plakát alapszíne lehetne akár kék is, megjelenhet rajta a piros-fehér-piros, vagy a fekete-vörös-arany színkombináció is, az jól esne a polgárnak Dortmundban vagy Wiener Neustadtban.
Esetleg még a sasok is szerepelhetnek, a két címerállatnak három feje van, az osztrák ott rázza a bilincset, emlékeztetve arra, hogy rossz vége lesz ennek Viktor...

A nemzet esze ( ekkora jutott nekünk, mit tegyünk? ) minap is egy sasnál vizitált, annak is két feje van, de csak az egyik dirigál - ez akkor már öt fej, és ha ehhez hozzávesszük még Albániát, esetleg Szerbiát további négy fejjel, akkor nem csodálkozhatunk, ha Süsü padlót fog az irigységtől.
Hogy miért szeret Orbán Putyinhoz járni, hiszen onnan mindig leeshet egy-két saller vagy tockos, ha nem onnan, hát Brüsszelből vagy Berlinből, úgyhogy ebből a desztinációból csak a baja van mindig, és az is lesz, még akkor is, ha az kormányzati turizmus is a Család kezébe kerül.
Ráhel már a Corvinuson oktatja a Food Service Managementet, bakker, be se jöhet az országba, aki nem eszi meg apuka óvodai jelét, a töpörtyűt, harcolva ezzel is a migrációs nyomás ellen...
Aki tudja, csinálja, aki nem, az oktatja, ugye...
Mégis, Moszkva az egyetlen hely Európában, ahol nem kell valami zsiráfra felfelé pislognia, már majdnem szép, szálas embernek is érezheti magát.
Nem úgy, mint a hat láb magas Christine Lagarde mellett, ezért is kellett összevesznünk az IMF-el, nem lehetett kibírni a szituációt, pedig még csak meg se ütötte a hölgy...
Ott smúzoltak egymásnak, aztán Putyin elment röhögni, a Mi Agyi Atomreaktorunk meg behajított a gallér mögé hat bogyót, aztán elment szorongani, merthogy ennek még megissza a levét, azt sejti, mint macska az esőt...

Nyakig ülök az aggodalomban, hogy mi lesz, ha úgy dönt, hogy az Egyesült Királyságnak nincs helye az Unióban, aki kint van, talán haza se engedik.
De legalább ezt jól lehet kommunikálni.
Mégis jobban hangzik, ha Londonban dolgozó hazánkfia a brit kolonialista önkény áldozata, mintha azt kommunikálnánk, hogy nem evett meszet, ebbe az országba visszajönni...
Magyarország ugyan nem cselédszoba, de ez csak tovább bonyolítaná a helyzetét, hiszen csak cselédnek jöhetne vissza, oszt alhatna az előszoba sarkába leterített nagykabáton, cselédszoba hiányában,
Arra azért bizton számíthatunk, hogy megtudjuk: Viktor  harcolja majd ki, hogy csak négy évig kelljen a magyarnak vízen és száraz kenyéren élnie a ködös Albionban, és azt is borítékolhatjuk, hogy megtudjuk, hogy milyen jól jártunk, továbbá, hogy a sok tehetségtelen között már megint ő volt az éceszgéber, pedig még meg sem erőltette magát.
Például még meg sem tanította a bamba nyugatiakat arra, hogy hogy kell egy lovat eladás előtt a seggébe dugott náddal felfújva kihizlalni, pedig ezt nyugodtan eltanulhatnák, hiszen a magyar lovat már évek óta így tartja hálás népe számára eladható állapotban Poci...

Néha azt hiszem, hogy nem is tudjuk, hogy mekkora szerencsénk van, hogy az Úr nekünk adta őt, jóllehet adhatta volna traktorosnak is.
Igaz, Rahel téli tüzelője akkor is meglenne.
És még mi siránkozunk a balsorson...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr488402816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.02.19. 12:40:39

" Magyarország inkább az Unió trágyadombja",

összecseng a " Veszélyes hulladékok"- kal :

ellenszelben.blog.hu/2016/02/18/veszelyes_hulladekok_430#c2959950

Ott még embléma is van.
süti beállítások módosítása