Egy írás a Galamusból, 2013-ból, ami ma is aktuális lenne...
…volt a 23-iki. Az utóélete, az meg pláne. Tudják mi „jön le” az embereknek? Az egyik oldalon: fegyelmezett, majdhogynem „nürnbergi” (vö. Adolf) típusú, állami rendezvénynek álcázott, de nyugis, békés párttömeg a Hősök terén, zűrzavar túlnan. Mesterházyt „meghekkelik”. De ha nem, akkor is megbukik politikusként (jól mondta, aki mondta), mert képtelen volt reagálni a váratlan helyzetre, amikor elnyomták a hangját az összefogást skandálók. Ott állt, kezében a papírral. Bajnai „elnöktársa”, a ki-is-vagy-te Juhász másnap megvallja, hazudott, amikor azt mondta, hogy Kunczét meg se hívták. Puff neki! Ez sokat használ. Mesterházy+Bajnai. Utóbbi okos (ki kérte rá, hogy Juhászt maga mellé vegye?), de kimaradt a karizma-iskolából. Nincs is hatása. Ugyan ki emlékszik arra, hogy négy éve milyen sikeres miniszterelnök volt? Senki. Legfeljebb Obama, aki akkor gratulált neki.
A szónokok közül persze Gyurcsány a leghatásosabb, mögötte Kuncze és Bokros. Egy napra rá Kunczét, aki a nap legszellemesebb mondatát mondja el, kidobják a Klubrádióból. Bokrost nincs honnan kidobni, igaz, se mögötte, se Kuncze, se Ungár Klári mögött nincs senki. Na jó, nincs mérhető tömeg. De legalább Kuncze a szívünkből szólt, és tudom, valóban nincs politikai ambíciója. És évek óta politizál a rádióban, mi mást tehetne az ország szinte egyetlen, tömeges hallgatottságú – egyébként az aktív gyurcsányisták gyűjtőhelyének számító – platformján. Érdekes, hogy ezt eddig nem vették észre. Még azt se, hogy amikor Gyurcsányt interjúvolja, nem leplezi a rokonszenvét. A KR-hívő nem érti, mi történik körülötte, miközben ő a megspórolt ezreseit ajándékozza a rádiónak. Mi az a politikai szövevény, amibe 23-a másnapján belekeveredett maga is?
És közben. A Hősök terének szónoka nem átall olyasmit mondani, hogy „megint közénk lövetnének”. (Előzmény: Rajk László újratemetésén, 1956 szeptemberében állítólag Kállai Gyula mondta szarkasztikusan: szegény Laci, ha élne, közénk lövetne. Rajk volt, ugye, Rákosi keménykezű belügyminisztere.) Senki nem lőtt senkire – egy eltévedt gumilövedéket leszámítva; a francia a rendőrség százával lő zavargás esetén, válogatás nélkül – a királyi többesben beszélő szónok meg páncélozott gépkocsin távozott az Astoria elől 2006-ban, ennyit a „közénk”-ről. Közelében nem volt a Károly körútnak. A Hősök terének szónoka nem átallja önmagát az oroszok kizavarójának felmagasztosítani, ami patent hazugság. És közben megy a reménytelen „biszkuzás”, a pufajkázás, a kommunistázás, az 56-os fegyveres ellenállás (néhány száz ember) kilátástalan tetteinek világtörténelmi jelentőségűvé avatása, az emberek hülyítése azzal a roppant tetszetős szlogennel, hogy „mi” hányszor vertünk szöget a szovjetek koporsójába. Megmondom: egyszer se. Ha már: akkor Dubcek és Walesa.
De ez jó. Vona azt mondja – ez is egy nap hordaléka –, hogy a mi kitűnő népünk szállt legerélyesebben szembe a globálkapitalizmussal. (56-ban? Amikor Vona még nem is élt?) Akármekkora hülyeség is, a Jobbik-főnök Orbán szabadságharcos kottáját olvassa, csak kicsit más hangjegyekkel, és ez a populizmussal átitatott Fidesz-közbeszédbe vastagon belefér. Tudtam, hogy egyetlen nap sem hagyják ki a „tavaris-Tavares” poént. Orbán nem is hagyta ki. Erre jó. De arra, hogy modort tanuljon, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, akik értenek is valamit a világból (vö. Sonia Gandhi) arra nem.
És közben. „Nyomjuk a székely autonómiát”. Dübörgő taps. Székelyudvarhelyen „Csaba királyfi” portréja díszeleg, Orbán-hasonmás. Az alkotó ma Budapesten milliárdos költségvetésből gazdálkodik. Kis baj, hogy a román önkormányzati rendszer, ellentétben a magyarral, végletesen centralizált – autonómiára nemcsak a székelyek, hanem színromán megyék is vágyakoznak, mégse kapják meg. De legalább van valami, amivel fel lehet rázni az álmos magyarságot. (Ad notam: a régiós közigazgatási reform, ami a bukaresti tervezőasztalokon van, ettől teljesen függetlenül valóban kisebbségbe szorítaná a székelységet ott – két megyében – ahol ma túlnyomó többségben él.) A Fidesz teljes mellel ott van. Noha a szakértői tudják, hogy a harc kilátástalan, a párt „ezerrel” rájátszik a székelyföldi érzületekre, végtére is onnan a kettős állampolgárság folytán jó sok szavazatot vár.
És közben. Miközben itt magyar szocialisták, demokraták, liberálisok és liberálkonzervatívok egymást marják, és annyira hisznek a maguk igazában, hogy pillanatnyilag egy „jottányit se” jelszóval szállnak harcba, Orbán hátra dől és kér egy kávét. Figyel. Ki kit „hekkelt” meg? Hívő szocik azt mondják, a továbbiakban nem tárgyalnak Gyurcsánnyal. (Fognak.) A DK tagadja a „hekkelést”, és képekkel bizonyít. Fodor utakat keresne a kiábrándult fideszesek felé, amilyen ő maga is. (Van egy pár, de csepp a tengerben.) Kunczét a KR leveszi a képről. Juhász megbukott. Kónyát és társait – Szolidaritás – nem látom, a szakszervezeteket még kevésbé, holott nélkülük egy baloldali összefogásnak esélye sincs. Ismétlem: esélye sincs. Aztán okos értelmiségiek azt mondják, tényleg kéne találni valakit, aki összefogja a nyájat: talán Róna Péter, talán Gémesi György kéne nekünk. Valaki. Fantom-képzelgés. Ezen a ponton feladom. Elegem van. Berecz János azt mondta rólam hajdanán, hogy „cinikus alak” vagyok (következmény: semmi), úgy fest: valóban.
