Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Menekültekről, hetediziglen

2015. szeptember 08. - Harun al Rasid

Mert hát ez már csak ilyen róka.

Mert hát ez már csak ilyen róka.

Adva van, ugyebár, a kormányzati menekültügyi politika, ami úgy szégyenletes, ahogy van.

Egy kis kitekintés ezzel kapcsolatban a külhoni sajtóban megjelentekre, címszavakban:
NYT: Orbán Viktor, a felfuvalkodott kis Putyin azt mondja, hogy az európai civilizációt és a keresztény világot védelmezi, amikor kerítést emel. Orbán Magyarországa hátat fordít ’89-es önmagának, mi több, elfelejti, miként talált menedékre több százezer magyar ’56ban Nyugat-Európában.
Financial Times: kemény bírálatok érik Magyarországot, amiért elrettentő módszereket alkalmaz. Joggal vádolható a magyar kormányzat, hogy nem tartja magát az európai értékekhez.
Huttington Post: gusztustalan, amit Magyarország tesz a menekültekkel, dobjátok végre már ki őket az unióból! Ideje elgondolkodni a hungary-exiten. Orbán Viktornak még a reggelije előtt sikerül megszegnie az uniós alapszerződés tételeinek több, mint felét. Minek kell még történnie, hogy Brüsszel rájöjjön, a magyarok a legnagyobb pimaszság és cinizmus mellett sértik meg nap mint nap az uniós értékeket?
Yahoo: amíg az európai vezetők azon munkálkodtak, hogy hogyan lehet közösen úrrá lenni a több százezer menekült problémáján, a magyar kormányfő gúnyolódott rajtuk. Az osztrák kancellár azt nyilatkozta, hogy Magyarország annyira elcseszte (!) a migránsok fogadását, hogy Ausztriának és Németországnak nem volt más választása, minthogy felnyissa a sorompókat.
Wall Street Journal: Orbán Viktor számára a menekültkérdés elsősorban biztonsági, és nem humanitárius kérdés. (amin nem lehet csodálkozni, mivel Orbánban kb. annyi a humánum, mint mackósajtban a brummogás. A szerk. ) Orbán az egész mingráns ügyet arra használja fel, hogy megerősítse meggyengült pozícióját, és megtörje a Jobbik lendületét.
Washington Post: a pápa egyértelmű állásfoglalásával szemben egy magyar püspök úgy véli, a Szentatyának nincs igaza. Kis-Rigó László (ez meg ki a fene? A szerk.) szerint itt nem migránsokról van szó, hanem invázióról, mert hát, akik jönnek, azt kiabálják: allah akbar, és át akarják venni a hatalmat a földrészen.

A röszkei főtábor

Akkor most nézzünk körül egy kicsit Röszkén, a súlyozott befogadó állomáson. Néhány szerencsés tegnap bejutott a központi táborba, ahol fűtött (!) sátrakban fogadták őket, azonban legtöbbjüknek az a befogadópont jutott, ahol minden emberi feltétel hiányzott (ne felejtsük el, az éjszaka 8-12 fok volt). A körülményeket illetően: azon az erdei tisztáson, amit „gyüjtőpontnak” neveztek ki, mindenféle infrastruktúra hiányzik. Rendőrök, persze, vannak. Őket is sajnálom. Nincs világítás, a higiénia nulla, négy mobil wc áll 200 ember rendelkezésére, nincs folyóvíz, ellátásukról civilek gondoskodnak. Nem tesz a hatalom mást, mint itt tárolja az embereket. Hivatalból senki nem mond semmit, nem tájékoztatják őket a sorsukról, nem szólnak hozzájuk, magyarán mondva le se szarják őket. Egy afgán kislány sírva jelentette ki, hogy inkább visszamegy Szerbiába, mintsem itt maradjon. Lehet, hogy ott sem lesz más, de még mindig jobb, mint az az állapot, ami ezen a gyűjtőponton tapasztalható. A civilek már nem tudják uralni a helyzetet, az állam meg – Máriának felajánlott Magyarországról van szó, aki, ugyebár, migráns volt – nem tesz semmit.

Igaz, Tuzson Bence a röszkei határátlépőnél tartott sajtótájékoztatón osztotta az eszét, de arra az újságírói kérdésre, hogy ismeri-e az itteni áldatlan állapotokat, és szerinte betartják-e a megfelelő uniós előírásokat, háromszori kérdésre is csak annyit tudott válaszolni, hogy minden uniós jogszabályt betartanak.

Ezzel párhuzamosan az Orbán/Lázár vegyespáros Mórahalmon a kerítés építését ellenőrizte, aminek következtében Hende Csaba, aki még délelőtt nem tudta, hogy délután le fog mondani, röptetésre került. Orbán megmondta, hogy a kerítésnek aug. 31-re állnia kell. Nem állt, és az ilyesmi Orbanininél fővesztést eredményez. Arra már nem vette a fáradságot a vezér, hogy átránduljon a szomszédba, Röszkére, egy csöppet megtekinteni az ottani állapotokat. Gondolom, vigyáz a gyomrára, meg nem akarja, hogy az ott látottak megzavarják az álmát.
Für alle Fälle, visszautasítja a nyugati államok és az ENSZ menekültügyi biztosságának felajánlott segítségét. Hogy miért, csak ő tudja. Biztosan durcás.

Egy valami miatt azért aggódom egy cseppet. Ha ebben a kritikus nemzetközi helyzetben, aminek legnagyobb terhét Németország viseli, az MSZP eddig még normálisnak tűnt politikusa, Kunhalmi Ágnes nemes egyszerűséggel a német kancellárt „az a keletnémet asszony”nak aposztrofálja (ki emlékszik még Göncz Kinga kócos asszonynak nevezésére, vagy Morvai Hisztike metszett farkincázására?), akkor azért valami komoly gond van arrafelé az agyakban. Noch dazu, az MSZP még a nagykoalíciót is felajánlotta a Fidesznek.

Nem tudom eldönteni: ezek helyből ilyen idióták, vagy különórákat vesznek?

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr778360370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12635 2015.09.08. 14:03:19

Helyből...egyértelmű...de azért gyúrnak rá még...

349761 2015.09.08. 14:27:52

Egyre inkább érzésem, az MSZP lassan énekelheti hattyúdalát, indulhat az MDF és a Kisgazdák után. Mondanám, kár értük, de már csak suttogom.

110481 2015.09.09. 12:16:27

Csak az felejtik el hozzátenni, hogy olyan országot cikiznek, melynek tekintélyes részét a muszlimok kiirtották! Ami a szentatyát (direkt a kis betű, katolikus vagyok, tehát lehet belső véleményem) Ő annyi marhaságot mondott, és csinált, hogy a mostani handabanda is belefér.

28076 2015.09.09. 21:28:09

A posztoló olvasta a cikkekhez írt kommenteket is? Vagy csak a magyar sajtóból szemlézett?

291070 2015.09.10. 06:51:03

[zili](#3774642) aha. kiirtották. meg hoztak ide némi kultúrát, valamint fürdőket építettek, aminek köszönhetően retkeslábú őseid megtanultak mosakodni.

291070 2015.09.10. 06:55:28

[Balango](#3774890) szerinted a NYT, vagy a Huttington post magyar sajtótermék? De, ha már: elég elolvasni a Facebookon ömlő gyűlölködő mocskot - amivel, gondolom, te is egyetértesz - minek nekem külföldi idiótákat olvasni, amikor van elég hazai is!
süti beállítások módosítása