avagy egy érdekes magyarázat
avagy egy érdekes magyarázat
Porrajmos – elnyeletés, felfalatás, elpusztítás. O baro porrajmos - a nagy felzabálás - mármint, a cigány életeké. Nem szép szó, a cigányok nem is annak szánták.
"1943-tól hurcoltak cigányokat kényszermunkára, Magyarország 1944. márciusi német megszállása után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, és több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között. 1944 júniusában már nagy számban kerültek különböző német megsemmisítő táborokba, augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel. 1944. november 2-án indult meg szervezetten országszerte a roma családok internálása németországi táborokba. (MTVA)"
Ezek után Balog Zoltán miniszter a hétvégén a holokauszt roma áldozatainak emléknapján szólalt meg a Kossuth rádióban. Tekintsünk el attól, hogy ezen emléknap Európa szerte augusztus 2-ára esik, de hát, alighanem, e tárgyban is mi Európán kívülinek tekinthetjük magunkat.
Azt találta mondani - természetesen merő humanizmussal átitatva - hogy Magyarországról nem történt roma deportálás. Nem hát, mivel a magyar cigányokat Ausztriából vitték el. Gondolom, oda meg vagy a húsvéti körmenettel, vagy valami táncos-zenés-dalolós, amolyan gipsy hangulatú vonulással kerültek ki.
A fene vinné el, hogy a megátalkodott túlélőknek van pofájuk másképpen emlékezni!
“Tizennégy évesen vittek el, előbb Pápára, onnan Komáromba. Csendőrök, kettő jött biciklivel. Kalap, tollas kalap, puska a vállukon, szuronnyal, úgy hajtottak minket. Marhavagonokba vittek Komáromba, a Csillagbörtönbe. Se szalma, semmi, csak a flaszteron feküdtünk a bunkerokba. Egymás hátán elfértünk. A zsidókat előttünk lévő nap vitték el, de még én ott vótam, három hétig, addig nem hoztak senkit.
(…) Három hét után kiválogatták a fiatalokat, meg a férfiakat, az anyámot meg a kis testvéreimet hazaengedték. Vettem én is magamhoz az egyiket, magamhoz fogtam, mintha az enyém lenne. De fiatalnak látszottam. “Engedje el azt a gyereket, osztán oda megy”. Ennyit mondtak. Odahajtottak a többiek közé. Bevagoníroztak engem is, meg a nővéremet, irány Dakhajó. Két-három nap tartott az út. Akkor állt meg a szerelvény, amikor riadót fújtak, jöttek a repülők, bombáztak. Lefújták a légót, elindították a szerelvényt. Enni nem kaptunk, de még vizet se. Bizony nem. Meg vót deresedve az ablaknak a vasa. Reggel korán felálltunk, a vasrácsot nyaltuk. Így vót egy kis nedvesség a szánkba. (…) Egy hónapig ott vótunk Dakhajóba, akkor bevagoníroztak megint, és elvittek egy másik táborba. Ott talán másfél hónapig vótunk. Befogtak minket dolgozni a zsidó nőkkel, a vasútra. Köveket összeszedni, gráblálni, meg a fűt fölkapálni. Délután négy-öt óra felé behajtottak minket, de a helyünkre nem mehettünk be. Kinn sorakoztunk a hidegbe a lágeren belül. Este tizenegyig vagy százszor is megszámoltak minket, úgy engedtek csak be a barakkokba.” - idézte fel az egyik túlélő, Kolompár Istvánné Lakatos Julianna. Biztosan rosszul emlékszik.
Mint ahogy rosszul emlékeznek a Porrajmos - Cigány holokauszt színes, magyar dokumentumfilm (készült:2000-ben) szereplői is. Rendező: Varga Ágota, operatőr: Markert Károly, producer: Vitézy László, gyártásvezető: Kreutz Emil.
"A cigány holokauszt eseményei az elhallgatott történelem lapjaira tartoztak. A cigány áldozatok sorsa egészen a legutóbbi időkig nem került az érdeklődés középpontjába, az áldozatokra senki sem volt kíváncsi. Néhány újságcikktől és rövidebb tanulmánytól eltekintve máig Karsai László történész 1992-ben megjelent kötete az egyetlen rendelkezésünkre álló monográfia ebben a témában. E film először tesz kísérletet arra, hogy átfogó képet adjon a magyarországi cigányok deportálásáról a dokumentumfilm eszközeivel. A túlélők, a filmbéli visszaemlékezők megtalálásához a Magyar Vöröskereszt nyújtott segítséget. A svájci kormány 1998-as segítőakciója nyomán ugyanis ők voltak a közvetítők. Így a film forgatását megelőzően közel száz túlélővel ismerkedtem meg, közülük választottam ki filmem szereplőit. Varga Ágota"
De - gondolom - ez a megtört ember is rosszul emlékszik:
Nem is lehet másképpen. Ha Balog - lelkészileg is felkészült - miniszter azt mondja, hogy nem volt deportálás Magyarországról, akkor nem volt.
Én meg csak csodálkozom, és értetlenkedek: ma, Magyarországon, ezzel a jellemmel valaki miniszter lehet?
