Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kis magyar lehúzósdi

2014. szeptember 20. - Harun al Rasid

Egy brókercég története

Egy brókercég története

Hallottunk eddig már pilótajátékról, piramisjátékról, MLM cégekről, ezeket már majd’ mindenki ismeri, alig akad, aki bedől nekik. Ám akad egy új vállalkozás a pályán, a fogyasztói csoport nevű társasjátékkal.

Ez úgy működik, hogy megjelentet egy igencsak jól hangzó hirdetést néhány bulvárlapban.

Aki csak a havi törlesztő részletet nézi – 1 mille havi 3.801-ért – már be is indul a nyálelválasztása. Dehogy gondol arra, mennyi idő is kellene  a törlesztéshez ezen az összegen – konkrétan 21 év és egy pici – tehát hamis a baba, máris hívja a megadott számot, ahol egy bájos női hang  lekéri egy-két adatát, majd közli, hogy vissza fogják hívni. Meg is teszik, és bekérnek néhány személyre szóló igazolást, amiből a legfontosabb a kereseti kimutatás – ami lehet a nyugdíjszelvényed is,  majd közlik, hogy el kell bíráltatni a kérelmedet, aminek eredményéről majd tájékoztatnak.

Pár nap múlva fel is hívnak, hogy kölcsönigényed – mert te abban a hitben vagy, hogy pénzt fogsz kapni – pozitív elbírálásra talált (micsoda boldogság!), és  légyolybűbáj, fáradj be szerződéskötésre. Ekkor még nem fogsz gyanút. Elegáns, modern Kálvin-téri irodaház, az iroda is modern, világos, tágas, a cég meg brókernek nevezi magát. A szerződés, persze, nagyon hivatalosnak néz ki, fejléc, pecsét, aláírás. Fel sem tűnik, hogy a szerződés tárgyát képező DOLOG-ról van szó, ami, ugye, tárgyiasult valami, a megnevezése pedig LAKÁSFELÚJÍTÁS, ami elég nehezen tekinthető dolognak. A bróker persze nagyon meggyőző, nyugi, ez csak egy formaság, valamit be kellett írni, ugyebár. Ráadásul ott van egy fizetési tájékoztató, amiben közlik, hogy mikorra esik a kifizetés, és hogy azt a cég garantálja.

De a lényeg az üzleti szabályzatban van, jó apró betűkkel szedve: kicsi palimadaram, te ugyan egy fillért se fogsz látni, mert, bizony, arról van szó, hogy minden hónapban sorsolnak, hogy ki az a szerencsés, akinek a „dolog” megvásárlását finanszírozzák, de mindaddig, míg a futamidő le nem jár, a „dolog” tulajdoni igényét – mint amolyan hitelfedezetet – fenntartják. Ez, ugyebár, egy lakásfelújítás esetében elég mókás. Persze, ha egy alsó-felső fogsort csináltatsz belőle, ami azért már közelít egy középkategóriás 10 éves autó árához, jobb, ha kivehetőre csináltatod, mert ki tudja, a végrehajtó mire nem képes!

Az fel sem tűnik, hogy a szerződés és az üzleti szabályzat elállási záradéka nem fedi egymást, mivel elméláztál a havi részleten, ami persze nem 3.800 huf, hanem annak nyolcszorosa, cserébe 50%-os többletbevételt biztosít a – kinek is? Bank? Nem. Brókercég? Talán, mivel nem a maga, hanem a többi palimadár pénzével játszadozik.

Az már csak hab a tortán, hogy a bevételi pénztárbizonylaton – mivel szerződéskötéshez izibe be kell fizetned kp. a regisztrációs díjat  ( amit, írásban vállalják, garantáltan visszatérítenek ) és az első havi törlesztő részletet – és a számlán nem ugyanaz az összeg szerepel, de mivel az egész paksamétát egy irattartóban kapod meg, a pénztárbizonylatot meg külön, a franc se áll neki összeolvasni a kettőt.

Persze, a beígért kifizetési dátum lejártával kedvesen felhívnak, hogy attól a brókertől, aki veled az ügyletet lebonyolította, átkerült a pénzügyi csoporthoz a szerződésed, ne is keresd a jó fiút többé, nem illetékes, ja, és sajnálják, de ebben a hónapban nem tudják kifizetni a kölcsönt, mert nem kerültél be a havi zárásba.

És ez így megy majd a végtelenségig. Mindössze három, Btk-ba ütköző bűncselekedetet követtek el: csalás, megtévesztés, sikkasztás, valamint egy, a PSZÁF-hoz tartozót, - Kft-ről van szó – a jogosulatlan pénzügyi tevékenységet.

Kicsit bővebben, és más megvilágításban itt olvasható róluk:

http://hvg.hu/gazdasag/20140128_Kevdezmenyes_hitelt_igertek_bedoltem

Jelenleg több száz áldozatuk van, és vidáman működnek, minden következmény nélkül. Persze, van, aki – miután rájött, hogy átverték - soron és renden kívül visszakapja az addig befizetett pénzét, mert két 150 kg-os ukrán ügyvéd elég meggyőző tud lenni, de az áldozatok legtöbbje nem rendelkezik ilyen képviselettel.

Most éppen pertársaság szerveződik ellenük, de nem úgy néz ki, hogy izgatnák magukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr208360272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

70185 2014.09.20. 16:36:41

Ez már elég régi dolog,úgy 20 éve voltam ilyeneknél pont a Kálvin téren. Rossz érzésem volt,így többet be sem tettem a lábam. De az érdekes hogy évtizedekig működhetnek,és gyűjthetik a verebeket.Azok meg mennek hozzájuk annak ellenére hogy újságcikkek,tv műsorok foglalkoznak ezekkel a cégekkel.

58395 2014.09.20. 19:14:02

Ezek az "ukrán" ügyvédek jól jöhetnének még az elmaradt bérem behajtásánál is... Végül is, az is egy eszköz... :-)) De hol vannak a jogvédők, illetve a jogállamiság, már vagy húsz éve ?

338297 2014.09.21. 16:36:47

Ha eltűnt, hát eltűnt - megpróbálom mégeccer! Ha jól rémlik, ez a társaság már kb. 10-11 éve a Déli-pályaudvar melletti irodaházban is "ténykedett"!
süti beállítások módosítása