Eichmann szerepe
Eichmann szerepe
Christian Gerlach, az európai holokausztot vizsgálva felveti a holokauszt „eichmanizálódásának” kérdését. Eichmann erősségei és gyengeségei jól láthatók. Ugyan nem kezdeményezett új stratégiákat, de taktikai szinten mindig kiválóan oldotta meg a rá ruházott feladatokat. Magatartása trendkövető. Fejlődőképes volt, 1938-ban, Bécsben még városi szinten gondolkodott és cselekedett. 1941-ben viszont már európai méretekben gondolkodott és cselekedett. Bécsben szerzett kivándorlási ügyi tapasztalatai logisztikai készségekkel bővültek (összegyűjtés, szállítás megszervezése, lebonyolítása). Kiváló csapatépítő és humánerőforrás-menedzser volt. Képes volt egy igen vegyes társaságból igen hatékony gépezetet alkotni és működtetni. A csapatából Dannecker eredetileg textilkereskedő, Seidl megbukott jogászhallgató, Hunsche gestapós segédbíró, Novak nyomdász, Girzick műszerész volt. Az alakulat nagy napja akkor jött el, mikor létrejött az Endlösung teljes gépezete: megjelölés, elkülönítés, deportálás, végül a pusztítás. Eichmann feladata a koordinálás és finomra hangolás. Európai szerte hivatalok tucatjai, politikusok, hivatalnokok, katonák, rendőrök, feljelentők százezrei segítették. A SEK a folyamat ütőerén tartotta kezét, fontos előkészítő, moderáló, majd a végső fázisban végrehajtó szerepet töltött be. Élvezte ugyan a hatalmát, de amikor látogatást tett a haláltáborokban a vér látványától hányt, majd leitta magát.
Endre lényegében teljhatalommal bírt zsidó ügyekben. Elméletileg a politikai és közigazgatási államtitkárok hatásköreit éles határvonal választotta el. A mindenkori politikai államtitkár irányította a közbiztonsági szerveket, azaz a csendőrséget és a rendőrséget. Míg a mindenkori közigazgatási államtitkár a városi és megyei hatóságokat. A magyar Endlösung alatt ez a határvonal tragikus módon megszűnt: a csendőrséget és a rendőrséget ténylegesen Endre irányította. Baky beleegyezésével áprilistól informálisan, május 13-tól,- az ellenőrzése alá tartozó XXI. lakásügyi osztály B. alosztályán XXI. res. számmal felállított speciális ún. „külön szolgálaton” keresztül- már formálisan is ő irányította a gettósító csendőri és rendőri egységeket. Alárendeltségébe tartozott a Király Gyula csendőrezredes irányította VII. közbiztonsági osztály, a Hain Péter vezette Állambiztonsági Rendészet, azon belül is annak zsidóügyi referense Koltay László detektívfelügyelő.
Bakyt ez nem zavarta, mivel ő politikai karrierjére koncentrált, viszonzásképp Endre hangsúlyosan távol tartotta magát a politikától. Endre primátusa annyira egyértelmű volt zsidóügyekben, hogy az 1944. június 21-i minisztertanácsi ülésen,- Baky jelenlétében- így nyilatkozott: „az elkülönítést közigazgatási szerveim hajtották végre, közbiztonsági szerveim segítségével.” A magyar bürokrácia hagyományaival ellentétben a 2 államtitkár nem fúrta egymást, a hatásköri átfedések nem okoztak konfliktusokat. Ellenkezőleg, remekül együttműködtek.
Horthytól a németekig mindenki egyetértett abban, hogy zsidóügyekben mindig az ő mondja ki a döntő szót. Irgalmatlan tempót diktált, sokszor még hétvégén is dolgozott. Íróasztalát dokumentumok ezrei öntötték el, népbírósági tárgyalásán emiatt túlterheltségére panaszkodott. Az ügyintézés csak úgy volt lehetséges, hogy az ügyek többségét kiszignálta osztályvezetőire, a fennmaradó rész többségével titkársága birkózott meg. Ez személyileg csak úgy volt lehetséges, hogy nagyarányú tisztogatást hajtott végre, minden pozícióba lojális emberek kerültek, akiket nem kellett rendszeresen ellenőrizni. Pohl Sándor szerint,- akiből előbb újpesti, majd kassai polgármestert csinált- „Endre a maga hivatalában mindenkor rendet tudott tartani, és ez a körülmény arra késztetett bennünket, hogy hivatalunkat rendesen lássuk el.” Egy másik beosztottja szerint: „erélyes és ellentmondást nem tűrő fellebbvaló volt, akitől beosztottjai féltek.”
Jaross Andor nem tett szert hasonló tekintélyre, ellenkezőleg, általános vélemény volt, hogy gyengekezű. Aki egyik államtitkárát, - különösen Endrét- sem képes irányítani és ellenőrizni. Ezt a véleményt osztotta Jarosst a tárcához delegáló párt, az MMP vezetője, Imrédy Béla is. Aki szerint e véleményen volt Horthy is.
Hasonlóan rossz véleménnyel voltak a jobboldali, szélsőjobboldali erők Bakyról is. Egyes nyilas csoportok és lapok egyenesen árulónak tartották. Mások túlságosan németbarátnak, sőt kémnek vélték. Mivel Jarosst gyengekezűnek és a közigazgatásban járatlannak tartották, Baky meg megkopott a sokéves frakcióharcokban, Endre vált a BM erős emberévé.
Mikor Eichmann Budapestre érkezett komolyan kételkedett a megbízatása sikerében, később erről így nyilatkozott: „Amikor Magyarországra utaztam az aggodalmamon kívül nem volt semmim. […] Aztán jött Endre […] (és a berlini parancs) gyakorlati kivitelezését ez oly mértékben megkönnyítette számomra […] amelyről korábban nem is álmodhattam, annyira, hogy tulajdonképpen az ujjamat sem kellett megmozdítanom.”
(A Nemzet Történésze képtelen egyetlen egy tényt is a korábban felsoroltakból elfogadni. Sőt, reakciója:
„A zsidó deportálásokat szervező Eichmann naplójában szerepelt, hogy olyan brutalitást, ahogyan a magyarok a zsidókat kezelték, még nem láttak. Másrészt a magyar hatóságok már összeírták a zsidókat '44 március 19. előtt.
Schmidt M: Komolyan egy náci főbűnösre hivatkozik, aki nyilvánvalóan megpróbálta áthárítani a felelősséget a magyarokra, akárcsak a Harmadik Birodalom magyarországi főmegbízottja, „fő diplomatája" Veesenmayer, aki azt mondta, hogy mint a hunok, olyan bestiálisak voltak a magyarok? Nem fogom forrásnak tekinteni egyiküket sem, akik első számú felelősei voltak a magyar zsidóság elpusztításának. „
Kérdésem: ha nem ismeri ezeket az adatokat, honnan veszi a bátorságot ilyesmit állítani? Ha ismeri, miért hazudik? Nem mellesleg megmaradt Endre naplója is. Mi lett volna, ha elolvassa? Jobb lett volna, ha először megismeri a tényeket. Elferdíteni később is ráért volna.)
A következő hónapokban az európai holokauszt történetében, a kedvezőtlen külső körülmények ellenére gyors és hatékony antiszemita akciósorozatra került sor. Ez Eichmann szerint a belügyi államtitkároknak köszönhető elsősorban: „Dr. Endre jó képességű férfi volt, rá és Bakyra vezethető vissza az a körülmény, hogy Magyarország volt majdnem az egyetlen ország, ahol a zsidókérdés megoldásában semmilyen adminisztratív vagy egyéb nehézséget nem tapasztaltunk.”
Endre a megszállás után azért lett a BM közigazgatási államtitkára, mert sem a miniszter, Jaross Andor, sem a politikai államtitkár, Baky László semmilyen közigazgatási tapasztalattal nem rendelkezett. Ellenben Endrével, aki 1919-től (egy rövid megszakítással) a közigazgatásban dolgozott.
Ami Horthy – a mosdatott szerecsen - és Endre kapcsolatát illeti:
Horthy nem adott és nem adhatott közvetlen utasítást Endre Lászlónak, mert
1. Tengerésztisztként anglomán beállítottságú volt, parancsnokként soha nem kerülte meg a szolgálati utat és ezt mindenkitől megkövetelte. Ezért számára egy minisztériumi tisztviselő nem volt tárgyalópartner.
2. Sztójaynak meg azért nem adhatott, mert ő volt a végrehajtó hatalom feje, a miniszterelnök és formailag Magyarországon parlamenti demokrácia volt. A német megszállást követően annyi joga sem volt, mint most egy köztársasági elnöknek, hogy a neki nem tetsző törvények újratárgyalását kezdeményezze.
Az, ami miatt mégis féltek tőle, az a karizmája volt, amivel képes lett volna németellenes felkelést, vagy gettólázadást szítani. Hogy miért nem tette? Nem akarta a civil lakosságot a német túlerő áldozatává tenni.
Viszont adott volt a Német Birodalom munkaigénye.
A 2 E. erre játszott. Miután megszületett a döntés 100.000 munkás eladásáról, a további munkaképes zsidókat pedig musz századokba hívták be, feltették a kérdést, miért mi tartsuk el a többieket? Inkább deportáljuk ezeket az „ingyenélőket”. Ha már 100.000 munkást küldtünk a Jägerstab program részére. Mivel összesen több százezer ember kiszállításáról volt szó, így szóba sem jöhetett, hogy a kényszermunkásokat egyből a hadiüzemekbe szállítsák. Az RSHA és a WVHA április 22-re megegyezett, hogy az összes magyarországi zsidót Auschwitz-Birkenauba küldik, ahonnét a munkásokat a hadiüzemekbe szállítják. Csak Auschwitz jöhetett szóba, mert a többi haláltábort eddigre bezárták. Egyszerre 3 céljukat is megvalósíthatták: Magyarország zsidótlanítását, a munkaképtelenek megölését, valamint hadiiparuk munkaerővel történő ellátását. 1944 április 22-én, Szentkúton meg is született a döntés a magyar Endlösungról. Most már csak 2 tényező akadályozhatta meg a katasztrófát: a rivális német szervek és/vagy a kollaboráns kormány aknamunkája. Eichmann mindkettővel találkozott. 1940-ben, Hans Frank, a Főkormányzóság vezetője akadályozta meg a Nisko-terv végrehajtását. 1943-ban pedig a Kriegsmarine futni hagyta a dán zsidókat Svédországba mentő vízi járműveket. Magyarországon viszont a 2 E jól időzített, április 22. és július 9. között minden akadályt legyőztek, legyen szó logisztikai nehézségekről, vagy a munkaerőre váró német cégek lobbizásáról Berlinben. Sőt még a gyorsítási tervüket is megvalósították. E közben Endre hazugságokkal árasztotta el a közvéleményt, Ferenczy meghamisította a hivatalos jelentéseket. Eichmann, Himmler parancsára tárgyalt a cionista vezetőkkel, kisebb engedményeket tett, pl. a Kasztner-vonaton 1.700 ember távozott egy bergen-belseni különleges táborba, majd később 15.000 zsidót Auschwitz helyett Ausztriába szállított, de sorsukat továbbra is ő irányította.
A magyar holokauszt különlegessége, hogy még a végrehajtás során is tovább radikalizálódott. Eichmann május 10-én a HM-mel kötött megállapodást megszegve a Honvédség felügyelete alatti musz kontingensre is rá akarta tenni a kezét. Pl. kolozsvári emberét arra utasította, hogy minden eszközzel akadályozza meg a behívók kézbesítését a gettókba. Május végére a SEK-nek sikerült megszereznie valamennyi gettó felett a felügyeleti jogot. Endre és társai meg minden mentesítési kérelmet elutasítottak. Endre még az orvosok és családtagjaik mentesítését is elutasította. Az ezt kérő javaslatra sk. írta: „Ellenkezőleg. Azonnal a gettókba és a táborokba”. Amikor egy adminisztratív hiba folytán néhány börtönből nem szállították el a zsidókat, Ferenczy javította a hibát. Amikor logisztikai problémák léptek fel, azonnal és rugalmasan reagáltak. Átírták a menetrendet, lerövidítették a regionális deportálási akciók idejét. Amikor május végén az auschwitz-birkenaui barakkok megteltek, a tábor mentesítése érdekében az azonnal elgázosítható „munkaképteleneket” küldték.
De, ahogy 1942-ben, Romániában, 1943-ban, Bulgáriában történt, a helyzet megváltozása még a legambiciózusabb koncepciót is módosítja. Június elején Róma felszabadítása, a sikeres normandiai partraszállás, a sikeres szovjet offenzíva és a megerősödő nemzetközi tiltakozások aktivizálták a korábban „tetszhalott” Horthyt és július elején leállította a deportálásokat, ezzel megmentve a fővárosi zsidók többségét (de a Budapest környéki zsidókat nem). A kormányzó 25 éves politikai pályafutása legmélyebb pontján volt ekkor. A deportálások leállítását 1944 június 7-én kezdeményezte, 3 héttel később bejelentette, július elején elrendelte, de kormánya csak július 9-én teljesítette. De a budapesti zsidók deportálását is csak azért akadályozta meg, mert tévesen azt hitte, hogy a csendőrök puccsra készülnek ellene. Valójában ezeket az alakulatokat a fővárosi akció végrehajtására rendelték fel. Ha a kormányzó már június 7-én olyan határozottan lépett volna fel, mint egy hónappal később saját hatalma érdekében tette +87.000 ember deportálását akadályozhatta volna meg.
A SEK a magyarok nélkül egy partra vetett hal volt. Önállóan, a kistarcsai és sárvári táborokból csak 2.700 zsidót tudott elhurcolni. A SEK és Endre azonban július-augusztus folyamán folyton napirenden tartotta a deportálások újraindítását. 1944 augusztus 19-én már Horthy is beleegyezett 50-60.000 fő deportálásába, őket galíciai menekültnek álcázva kívánták a nácik kezére adni az akció időpontját a hó végére tűzték ki. Azonban a románok augusztus 23-án átálltak, másnap Horthy végleg törölte a projektet. Himmler meg a hadi helyzet kedvezőtlenebbé válása miatt állította le Eichmannt.
