A Nemzet Történészasszonya, mint olyan...
A Nemzet Történészasszonya, mint olyan...
Schmidt Mária Nemzeti Történészasszony, aki egyedül is megmondja a tutit, eddig se nézte jó szemmel más történészek véleményét a Horthy-korszak és annak szerves folytatása, a német megszállás és a nyilas éra tárgyában. Azonban szervi kancsalsága már kihatott a mentalitására is. A mainstream történelemhamisítás és a szerecsenmosdatás most már agyi szemtengelyferdüléssel is küszködő bajnoka meglehetősen érdekes kijelentésekre ragadtatta magát egy interjú során:
„…vége a liberális körök évtizedes szellemi terrorjának! Azért alakult ki a Szabadság téri emlékmű körüli áldatlan helyzet, mert e körök munkálkodnak a háttérben… A Szabadság téri emlékmű ürügyén egyesek újra próbálják értelmezni Magyarország szerepét a ’44-es szörnyű tragédiában. A szuverenitás elvesztésének megkérdőjelezése politikailag motivált rosszindulatot takar, de ha megengedők vagyunk, minimum tájékozatlanságot, szakmai nívótlanságot kell feltételeznünk.”
Schmidt Mária
“…ezen balliberális köröknek bejáratott külföldi kapcsolataik vannak, és ezeket a külföldi kapcsolatokat nagyban mozgósították ennek az emlékműnek az ürügyén.”
„Akik a Szabadság téren tüntetnek, a balliberális oldal, illetve az ehhez az oldalhoz sorolt történészek úgy gondolják, az emlékmű az apropó ahhoz, hogy Orbán Viktor és ideológusai, köztük én, átírjuk a történelmet, s így bűnös nemzetből áldozat nemzetté váljunk.”
„Az utolsó évtizedek azonban az áldozati státusz abszolutizálásához vezettek. Oda jutottunk, hogy egyes csoportok örökölhető és előnyökre váltható kiváltságnak szeretnék tekinteni felmenőik tragikus sorsát és az áldozatiságot ki akarják terjeszteni azokra a nemzedékekre is, amelyek semmiféle atrocitást nem szenvedtek el”.
Túl azon, hogy a Fidesznél szokásos pökhendi és pimasz stílusban adja elő ellentmondást nem tűrő véleményét, meglehetős tudatlanságot is elárul, ami a Nemzet Történészénél elég komoly hiba. Még nagyobb hiba, ha nem hiányos a tudása, hanem egyszerűen nem vesz tudomást a tényekről, és a történelmet a felsőbb elvárás szerint magyarázza.
A történelmet a maga módján értelmező történészasszony továbbképzéseként hat részes sorozatot indítok „A német megszállás és a magyarországi zsidó holokauszt, nem mainstream nézetben” témában, a fenti címmel.
Előzmények.
1938:XV. törvénycikk “A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról”…szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók.
1939:IV tc. “a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”
A törvény jelentősen szűkítette a zsidók életlehetőségeit. A szellemi pályákon 6 százalékban maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Zsidó nem tölthetett be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, és visszaállította a numerus clausust. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat kizárták. A már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a zsidók mezőgazdasági ingatlanvásárlását is.Országszerte több mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülménye lényegesen romlotak.
Harmadik zsidótörvény 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről” szóló törvény (1941:XV) augusztus 8-án lépett hatályba. Megtiltotta a vegyes házasságokat, és büntetni rendelte a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot.
1942 julius 19 1942:VIII. tc., amely “az izraelita vallásfelekezet jogállásnak szabályozásáról” címet viselte. A törvény a zsidó vallás 1895-ös recepcióját tette semmissé azzal, hogy “bevett” felekezeti státusról “elismertté” minősítette azt vissza. 1942. szeptember 6-án lépett életbe az “a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól” szóló törvény (1942:XV). A negyedik zsidótörvényként emlegetett rendelkezés megtiltotta a zsidók számára mezőgazdasági ingatlanok vásárlását. Ezen kívül előírta, hogy állami kártalanítás fejében kötelesek átengedni birtokaikat.
A munkaszolgálat jogi alapjait az 1939 márciusában életbe lépő honvédelmi törvény (1939:II) teremtette meg. 1940 nyaráig mintegy 60 zsidó századot állították fel. A zsidók 1941 tavaszára elvesztették fegyver- és rendfokozat-viselési jogukat. Ezek a tények bizonyítják azt, hogy a zsidóság jogfosztása a numerus clausus bevezetésétől kezdve folyamatos volt és egyenesen vezetett a bekövetkezett végig, a holokausztig.
Endre László
A németek számára Endre volt az ideális jelölt, a megfelelő ember a megfelelő helye. Belülről ismerte a közigazgatás működését, jogszabályi hátterét, tudta milyen új rendeletre van szükség, tisztában volt az akadályozó tényezőkkel, legyenek akár emberiek, akár tárgyiak. Nélküle Eichmann és a SEK a háború ezen időszakában nem szárnyalhatta túl azt a deportálási rekordot, amit Höfle sokkal nagyobb erőkkel és kedvezőbb körülmények között Varsóban megcsinált. Vele ellentétben Endre nagy kaliberű figura, önálló karakter, nem pedig egy politikai mozgalom hátán felkapaszkodott szerencselovag. 1919-től egyre fontosabb pozíciókat töltött be: előbb szolgabíró, majd 1923-1937 között főszolgabíró az ország legnagyobb területű járásában, a gödöllői járásban. 1938-1944 között meg alispán az ország vezérmegyéjének számító PPSK vármegyében.
1921-től a bürokratikus antiszemitizmus élharcosa, precíz, nagy munkabírású, és – a magyar közéletben párját ritkító módon- megvesztegethetetlen, emellett megközelíthető köztisztviselő volt. PPSK vármegye alispánjaként az ország vezető főhivatalnokaként, köztisztviselők ezrei tekintettek rá iránymutatóul.
Világlátott ember volt: már a 20-as években járt az USA-ban és Nagy-Britanniában.
Már fiatalon szélsőséges szervezetek vezetőségi tagja volt (Ébredő Magyarok Egyesülete, Kettőskereszt Vérszövetség), Münchenben személyesen találkozott Hitlerrel.
Gödöllői főszolgabíróként rendszeresen találkozott Horthyval, többször szerepelt a filmhíradókban.
Ismer fajvédő és antiszemita teoretikusként cikkek, tanulmányok tömegét publikálta a zsidókérdésről, ami erősen befolyásolta a magyar közvéleményt. 1937-ben pártot is alapított, mely hamar egyesült Szálasi pártjával.Az 1938. és 1940. évi karácsonyi vásárok alkalmával elrendelte, hogy a keresztény magyar kereskedők boltjaikban „a keresztény magyar üzlet” feliratot függesszék ki. 1940-ben kitiltotta a zsidó árusokat a piacokról és vásárokról, 1941 májusában a vármegye strandjairól is azzal az indokkal, hogy “a fajiságban gyökeredző zsidó magatartás” elriasztja a keresztény vevőket. De önkényesen értelmezte a zsidótörvényeket is. A gyógyszerészek arányát azzal az ürüggyel szorította a törvény által megengedett szint alá, „hogy idegen fajú és lelkiségű orvosok a gyógyításukra bízott betegeket kiszolgáltatják külföldi orvosoknak […] és ez által azok egészségét és életét károsodásnak tették ki.”
Tűzvédelmi előírások megszegésére hivatkozva elrendelte a zsinagógák átépítését, és a felújítások idejére bezáratta azokat. El akarta kobozni rádióikat, leszereltetni telefonjaikat, 1943-ban már a vasúti közlekedést is meg akarta tiltani. Bár intézkedésinek többségét a BM törvénytelennek nyilvánította és hatályon kívül helyezte, de a sokszor évekig elhúzódó vizsgálatok alatt rendeleteit sok helyen bevezették. Pl. a zsidó kőfaragók ellen hozott 1940. augusztusi rendeletét néhány hónapon belül 18 vármegye és 5 nagyváros vette át.
Ez az 1921-től egyre radikalizálódó tendencia előbb megágyazott az 1938. évtől életbe lépő antiszemita jogalkotásnak, majd az 1944. évi eseményeknek is.
A bürokratikus és törvénytelen antiszemitizmus közigazgatási gyakorlata tulajdonképpen, mint a közigazgatás (nem is annyira rejtett) ellenállásaként értelmezhető a saját kormányával szemben, annak túlmérsékelt zsidóellenes politikájával szemben tanúsított. A köztisztviselők nagy része már az előtt felkészült az ország teljes zsidótlanítására, mielőtt a kormány azt elrendelte volna.
Radikális antiszemitizmusa olyan hírnevet biztosított számára, hogy már az 1938. évi alispáni beiktatása alkalmából 2.750 üdvözlő táviratot és 4.650 levelet kapott!
Endre 1919-23 között, az ország legnagyobb területű járásában, a gödöllői járásban volt szolgabíró, majd ugyanitt 1937-ig főszolgabíró. 1937-ben váltott, politikai pályára lépett. Egy megüresedett országgyűlési képviselői helyet kívánt megszerezni, kormánypárti támogatás híján csúfosan megbukott. Ezután egészségügyi szabadságra ment, még júniusban megalapította a Fajvédő Szocialista Pártot, amely egyesült a Szálasi Ferenc vezette párttal, az új párt neve Magyar Nemzeti Szocialista Párt lett. Szeptemberben egy nyilvánosságra került korrupciós úgy miatt lemondott Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja. Ekkor ott hagyta a politikát, elindult a posztért. Az 1938. januári választásokat nagy fölénnyel meg is nyerte. E posztnak az adta a jelentőségét, hogy az ország legnagyobb közigazgatási egységének vezetőjeként hivatalnokok ezrei tekintették egyfajta viszonyítási pontnak.
Endre jó szakember és egyúttal erősen szélsőjobboldali ember volt. Ez nemcsak az államtitkári poszt betöltésére tette alkalmassá, hanem arra is, hogy e poszt betöltése előtti 25 évben a bürokratikus antiszemitizmus bajnokaként jelentős gyakorlatra és nem mellesleg hírnévre tegyen szert. A bürokratikus antiszemitizmus lényege, hogy a közigazgatás adminisztratív eszközökkel próbálta meg ellehetetleníteni a zsidók mindennapi életét. A numerus claususról mindenki hallott, de már jóval a zsidótörvények előtt alsóbb szinteken betartottak nekik, igyekeztek lehetetlenné tenni a zsidó iparosok, kereskedők és cégek működését. Elterjedt gyakorlat volt, hogy az apparátusok vezetői a jogszabályok tömegéből rég elavult kötelezettségeket kerestek és arra utasították beosztottaikat, hogy csak a zsidók ellen alkalmazzák őket. Ehhez kapcsolódó technika volt, hogy a jogszabályok szándékos félremagyarázásával a zsidószármazásúaknak többletkövetelményeket kellett teljesíteniük. Endre már 1921-től kifejezetten utazott a zsidó kisegzisztenciákra. Folyamatos helyszíni szemléket, razziákat tartott, könnyű kézzel bírságolt, iparengedélyüket bevonta, nemegyszer a tulajdonosokat le is csukatta.
1938-tól, az I. zsidótörvény életbelépésétől még jobb lehetőségek nyíltak az antiszemiták számára. Ettől kezdve már nem csak a diszkriminatívnak kikiáltott rendelkezések szellemére, hanem a ténylegesen diszkriminatív jogszabályok betűjére is hivatkozhattak, számíthattak. Rendszeresen túl is léptek a jogszabályok szigorán. Amennyiben a felsőbb szervek tudomást szereztek e túllépésekről, úgy ezen rendelkezéseket megsemmisítették, amit viszont az alsóbb szervek negligáltak, minden következmény nélkül. Ezt értelmezi Kádár Gábor-Vági Zoltán páros a bürokratikus antiszemitizmus részeként, attól megkülönböztetve törvénytelen antiszemitizmusnak. Ez enyhén szólva zavaró, mert az 1938 előtti cselekedetek is törvénytelenek voltak a szó jogi értelmében (is), mert az I. zsidótörvény hatályba lépése előtt gyakorolták őket.
Ennek a módszernek is Endre volt a mestere. Néhány példa. 1939-től, ha egy zsidó vállalkozó nem tudta igazolni állampolgárságát, iparengedélyét 15 napon belül elvesztette. Az eljárás folyamán csak eredeti okmányokat fogadtak el, hiteles másolatokat nem. Ha az ügyfélnek a dokumentumokért külföldre kellett volna mennie, útlevelet nem kapott, mivel az útlevél kiállítása az alispántól nem kapott, szeptember 1-jétől még a háborús körülmények is megnehezítették az utazást. Az elutasítás ellen fellebbezni az alispánhoz lehetett, ami viszont reménytelen vállalkozás volt.
Március 19-e után mindenesetre nem vesztegette a napot. Az első 3 napon, – még alispánként- 9 korlátozó rendelkezést adott ki, a fontosabbak: megtiltotta, hogy a zsidók cukorjegyet kapjanak, elrendelte a zsidó lakások igénybevételét, a „megbízhatatlan” zsidók és kommunisták internálását, illetve elkoboztatta a zsidók tulajdonában lévő rádiókat.
Március 24-én Jaross Andor felhívta, hogy felkérje őt az államtitkári poszt betöltésére. 3 nappal később Endre már át is vette a megyei, városi, közigazgatási racionalizálási osztályokat, valamint a zsidó ügyek intézését a BM-ben. Az átadásnál, mind Jaross miniszter, mind Baky politikai államtitkár jelen volt. Endre jól felkészült, kezében egy aktát hozott, melyben azok a rendeletek voltak, amelyeket még alispáni működése alatt hozott. Azt kérte Jarosstól, hogy eme rendeleteket mielőbb vezessék be az egész országban.
Természetesen nem csak egyedüli felelőse volt a magyar holokausztnak, hiszen szélsőséges mozgalmak már évtizedek óta hirdették receptjeiket a zsidókérdés végleges megoldására.
Az adatok és tények most és a továbbiakban is levéltári anyagok és visszaemlékezések alapján kerültek beszerkesztésre.
A sorozat eredetije a Kanadai Magyar Hírlapon jelent meg.
