vagyunk.

vagyunk.

Mert hát, egységben az erő.

Európa legegységesebb nemzete vagyunk, csacsog Orbán, s ragyog. Ami azért simán hazugság, de ez őt legkevésbé sem zavarja.  De egy hazugság, bármilyen hihető is, nem válik igazsággá.

Amúgy is egy olyan ország élén hinti a hamis igét, mely ország világ életében megosztott volt, kezdve István királytól a török uralmon és Rákóczin keresztül a Habsburgokig.  Mire konszolidálódott volna az ország, jött Orbán, és árkot ásott, jó mélyet.

Nem leszünk gyarmat.

Ugyanakkor körkörös védelembe vonult, amolyan szekérvárba, hiszen támadják a magyart, mindenhonnan – bár innen belülről inkább az látszik, hogy mi lovagolunk ki a gaz külföld ellen, bármilyen irányba – ráadásul a történelem is azt mutatja, leginkább magyar esik a magyarnak. Testvérháborúk szaggatják ezt az országot időtlen idők óta.  Legtöbbjüket valamely uralkodók egymás elleni torzsalkodása okozta, aminek volt is valami alapja, hiszen a nép egyik fele ehhez húzott, a másik meg ahhoz. Az azonban, hogy egy uralkodó tudatosan ossza meg nemzetét, Orbánig még nem fordult elő.

Orbán nem igazán foglalkozik azzal, hogy mennyi pénz van a kincstárban.  Ő csak osztogat. Majd csak visszacsorgatnak a nyertesek, a simicskák, mészárosok és a többiek, nomeg Lázár is dolgozik keményen az uniós pénzek és alapítványi források lenyúlásán! Adja számolatlanul, ami nem az övé, királyi jó kedvében.  Aki kapott, hirdeti, hogy igen, ilyen vezér kell az ország élére, mások meg azt kiabálják, hogy herdálja az ország vagyonát. Igen, Orbán úgy bánik az ország vagyonával, mintha az övé lenne. Persze, igaza van. Megteszi, mert megteheti. Megtalálta a legkisebb rést is, amivel az emberek agyába és szívébe férkőzhetett. Ehhez, persze, alkalmas polgárokra is szükség volt. Kerülközött bőven.

Egyre több az általa gazdagított.  Nem telik bele sok idő, és elszegényedik Magyarország.  Kiskirályokat képez, olyanokat, mint ama Csák nembeli Máté, akik lassan már isten igéjét is a maguk szája íze szerint értelmezik. A törvény szavát már régóta.

Orbán soha nem fog szétcsapni köztük, mert ők jelentik egyedüli támaszát. A hívők, a pórok serege nem valódi támasz. Mihelyt találnak maguknak más bálványt, azt fogják imádni. A kiváltságosok meg, ha szólítja őket, jönnek a hadba, lóval, páncéllal, fegyverrel. Legalábbis ezt reméli.

A kiváltság nélkül maradottaknak meg marad az elégedetlenkedés, hogy íme, az orbáni demokráciában egyesek még Szt. István alkotmányát is képesek semmibe venni, hát még Orbánét!

Így hát, nem csoda, ha ilyen vélemény születik rólunk:

„Van egy ország, amely önmagával határos. Ahol a legszebb nők élnek, mégis csökken a népesség. Ahol a munkanélküliek dolgoznak a legtöbbet. Ahol a legtermékenyebb földön éhező emberek élnek. Ahol a vonatok menetrend szerint késnek. Ahol mindenki ért a focihoz, mégis vízilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában jeleskednek. Ahol mindenki siet a munkába, de senki sem érkezik be időre. Ahol a nyolcórás munkaidő tizenkét órás.

Ahol az egészségügyi ellátás ingyenes, de a gyógykezelés drága. Ahol a nyugdíj nem járandóság, hanem kegy. Ahol az újságírók szabadon írhatnak bármit, amit parancsba kapnak. Ahol a közbeszerzések titkosak, az államtitkok nyilvánosak. Ahol a felelősségét senki sem ismeri el. Ahol a történelmet visszamenőleg hamisítják.
Ahol a leggazdagabbak azok, akik egy napot sem dolgoztak. Ahol az emberek megünneplik a családi védszent napját, de káromolják Istent.
Ahol az okosakat,  értetlenségből ,  bolondnak nézik, a bolondokat meg tehetségesnek. Ahol az írástudatlanok írják a történelmet. Ahol a törvények törvénytelenek, az anarchia pedig normális állapot.

Ahol a hatalom megveti a polgárokat, mint nem kívánatos tanúkat, de mégis polgárosodásról beszél. Ahol a jövőből élnek, mert a jelenhez nincs joguk.
Ahol a bírósági eljárások tovább tartanak, mint egy élet. Ahol az árvíz a talajöntözés egyetlen módja. Ahol istenítik a diktátort, a demokráciát pedig a hülyék adójának tekintik. Ahol úgy gondolják, az ország annál jobban fejlődik, minél jobban visszafejlődik. Ahol nem vagy normális, ha nem bolondultál meg. Ahol csak azért élsz, hogy meghalj.

Ahol az idő végtelen, és a butaság múlhatatlan.”

Ehhez járul még Orbán másik rögeszméje, mi szerint hamarosan – tán jövőre – elérjük a teljes foglalkoztatottságot (ha másképpen nem, ha a vállalkozói szféra nem képes erre – mondá Népünk Boldogsága -, akkor az államnak kell ezt biztosítania. Na ja. Ha másképpen nem megy, közmunkásokkal. Ha hozzá vesszük, hogy az ókori társadalmak is a teljes foglalkoztatottságot biztosították – igaz, őket rabszolgatartó társadalmaknak nevezték – nem is olyan ördögtől való elképzelés ez a teljes foglalkoztatottság. A közmunka hasznát meg ne nézzük. Statisztikai adat. Foglalkoztatottak? Azok. Akkor meg?

Közép-Európa motorjaként fungáló Magyarországról –

ami megint csak a Kárpát-Medence Géniusza fantazmagóriáinak egyike (eltekintve attól, hogy leginkább Kelet-Európához tartozunk)- szóló frázisairól meg inkább ne is beszéljünk. Nulla hozzáadott értéket termelő ipar esetén – bár agráriparunk exportképessége biztató, csakhogy Közép-Európa motorjához kevés – maximum az átkos időkből ismert három ütemű motor lehetünk, ami, mint tudjuk, a következő módon működött: szívott, szuszogott és b@szott beindulni…