mert hát, nemzetstratégiai szempont.

mert hát, nemzetstratégiai szempont.

Nos, kétségtelen, hogy egy arkangyal  főangyal (más néven arkangyalok, görögül: αρχάγγελοι) isten hírvivője, magasabb rangú angyal. Már itt is gond van a beosztással: mégis, ki nevezte ki őket annak?  Nevezett arkangyalunk meglátogatthatta a kormányzat valszeg többé-kevésbé illuminált tényezőit, mivel kitalálták, hogy legyen egy emlékhely a német megszállás – amúgy kétségtelenül „dicsőséges”  – emlékére.

Idézzük ide, mit is jelent maga a szó: emlékhely = emlékeztető jel; egy nagyobb szabású építészeti vagy képzőművészeti alkotás, amely egy kiemelkedő eseményre vagy nagy hatású, jeles személyre emlékeztet, ennek emlékét örökíti meg.

Hát, hogy kiemelkedő esemény lett volna Magyarország német megszállása, az barokkos túlzás.  Logikus következménye volt Horthy – akinek amúgy szintén állítottak emlékművet – általi csatlósnemzetté változtatásunknak, Hitler magyarokat kiszolgáló szolganéppé történő minősítésének és a német hadvezetés  katona- és geopolitikai stratégiájának.

Ehhez képest a jövendő – durcás, csakazértis politika jegyében felállítandó, ráadásul nemzetstratégiai (?!) szempontból kiemelt fontosságúnak minősített (ami, ugye, azt jelenti, hogy nincs verseny, nincs költségszámítás, te csinálod, és kész) beruházás, ami légypiszok a kormányzat amúgy is szeplős orcáján -  művészi konstrukció több, mint véleményes.

Tekintsünk el attól, hogy Rogán elvtársnak és a kerületi képviselő elvtársaknak még csak most küldték meg a projekt leíró – biztosan lelkes lihegéssel elfogadásra kerülő – adminisztratív részét, azért az nem semmi, hogy már a látványterv is készen áll, pedig a franc se tudta egy hónappal ezelőtt, hogy ilyesmi ott fog állandani a Szabadság téren!

Akkor elemezzük a két alkotó szimbólumot: alulról támadólag Gábriel arkangyal, ki, pozícióból adódóan azt sugallja a nézőnek, hogy ő bizony majd jól megbirkózik a birodalmi sassal – ami, ugye, jellemzően a Wermacht és a Német Birodalom jelképe – , kétségtelenül abszolute keresztényi indíttatásból kifolyólag. Mert hát, ahogy a milleneumi emlékmű tetején ácsorgó Gábriel arkangyal is valami ilyesmiről mutogat, mi szerint egyik kezében a magyar koronát tartja, lévén, hogy a monda szerint ő jelent meg álmában István királyunknak, amikor ő még ráadásul erősen Vajk vala, hogy ugyan már, vegye fel a keresztséget, és vezesse népét a barbár keletről nyugat keresztény zászlaja alá.

Namármost, ezen szoborintás értelmezésében a keresztény Gábriel – s az ő nem kevésbé keresztény népe – legyőzi a birodalmi sast, ami, ugyebár, nem kevésbé keresztény nemzet jelképe (ugyan jelen leképezésben holmi hessegetésnek tűnik a póz, de belefér a gyere-ide-a-mamához gügyögés is, de tételezzük fel a dacos nemzetfüggetlenség gesztusát).  Mi több, ennek a fölöttébb Gábrieli kereszténységnek hevületéven lettünk kiszolgálói, szövetségesei  azoknak, akiknek fölöttébb logikus stratégiai húzása révén jól meg lettünk szállva.

Mi több, ugyanennek az arkangyalnak nevében siettünk jól besimulni  Hitler fajelméleti politikájába, mi szerint több százezer magyar zsidót holmi idegenrendészeti megoldás keretében segítettünk a halálba.

Eközben Gábriel arkangyalt senki sem váltotta le. Igaz, arkangyalok közé sorolták Lucifert (Szamael néven) is, mint aki eredetileg szintén arkangyal volt, de elbukott és a gonosz angyalok vezetőjeként Sátánná lett.

Ja, a gaz megszállókat nem Gábriel arkangyal vezette keresztény hevület űzte ki Magyarországról, hanem egy ortodox vallási alapokon – már, amit a komisszárok engedélyeztek, bár tudomásom szerint ortodox pópák kísérték a II. Ukrán Front meglehetősen keleti származású töltelék hadait – nyugvó, mindösszesen Mihályt, Gábrielt és Rafáelt elismerő sereg győzte le a birodalmi sast.

De ilyen apróságra ne is adjunk. Lesz nekünk egy szoborintott győzőnk, bár már ez is egyel több a kelleténél. Egy már van.

Ez az írás a KMH oldalán jelent meg.