Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Egy kis 2/3-os retro

2013. december 13. - Harun al Rasid

avagy deja vu érzésem van

avagy deja vu érzésem van

Azért a show-cígőlő a csúcs. Ki tud nagyobb baromságot mondani verseny az újabb nem diploma ügyben

Mint ismert „Tolnai Jánosné Szatmári Katalin az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatójáról” hála Jávor Benedek képviselő kitartó munkájának megtudhattuk, hogy:

„a doktori minden valószínűség szerint egy semmit sem érő, az Egyesült Államokban vásárolt cím”,

„a nyelvvizsgáról szóló dokumentumok véletlenül azután tűntek el, miután kiderült, egy csapat élelmes ember pénzért juttatott rászorulókat nyelvvizsgához”,

„még az a kar és szak sem létezett soha, ahol Tolnainé állítólag a diplomáját szerezte”.

No, ezzel kapcsolatban is beindult a ki tud nagyobb marhasággal védekezni, védeni a védhetetlent. Akár hiszed akár nem Waze, de még az ügyben kivételesen megszólaló (mostanában neki az illetékességi körében csak pofátlankodásra fussa) Illés Zoltán államtitkárt is tudta überelni az illetékes elvtárs. Kannak tudatában, hogy a képviselő a főigazgatónő hivatalos cv-jével érdeklődött az Óbudai Egyetemen, tudta közölni, hogy:  „biztosan azért nem találják a diplomáját, mert nem a lánykori nevén, hanem az asszony nevén keresték”! =))

Na mármost, hogy ez mennyiben akadály egy kar létezése kérdésében, azt nem értem, ahogy azt sem, hogy miképp lehet ilyen gond egy „férjezett név + születéskori név” névviselés esetén! =)) (nem igazán értem: ha Plagi bá-t el lehetett meszelni, egy ilyen bürokratát miért kell ilyen vehemensen védeni? csak nem tud valamit a hatóság disznóságairól? mert hát ez is egy rendes pénztemető! a szerk. megjegyzése)

Bünti bűn nélkül. Saját magának is ellentmond a TEK

Még szeptemberben történt, hogy a miniszterelnököt kísérő TEK-es konvoj, akik nem használták a járművek megkülönböztető jelzést, az I. kerületben a Batthyány utca–Málna utca kereszteződésében levő gyalogátkelőhelyen több szabályt is megszegve, egy álló autót jobbról megkerült, és az átkelő gyalogosok közé hajtott, ezzel veszélyeztetve több gyermek és felnőtt életét.

Az esetet megíró újágnak a TEK elismerte, hogy valóban az ő konvojuk haladt el ott és akkor, de egy belső vizsgálatra hivatkozva közölték, hogy: "sem a konvoj, sem annak egyetlen tagja sem hajtott gyalogosok közé, így nem veszélyeztette senki testi épségét".

Ennek fényében igen csak érdekes az a hír, hogy „a Terrorelhárítási Központ főigazgatója az érintett személyeket ’elsőbbség és előzés szabályainak megsértése’ szabálysértés elkövetése miatt pénzbüntetés fenyítésben részesítette".

Az érintettek a bünti ellen panasszal éltek. Ami teljes mértékben érthető:

egyfelől, ha a hivatalos közlemény szerint nem csináltak semmit, akkor mire föl a büntetés,

másfelől, emberségesen jártak el, hisz akár a renitens gyalogosok közé is lőhettek volna! =))

Gond van az aláírásokkal! Csak nem megheckelték Őfeneségét is?

Érdekesen sajátságos, vagy sajátságosan érdekes, de leginkább röhejes kommunikációs szellemi nyomor adta a tegnapi nap pikantériáját a Gasprom elnök látogatásához időzítve. Röviden az történt, hogy nyilatkozat-háború alakult ki magában a nagy tudású MTI-ben:

elsőbb közölték, hogy: „aláírtak egy megállapodást”,

majd nem sokkal később: „nem írtak alá megállapodást”,

délután pedig: „aláírtak csak nem azok, s nem azt”.

Ezek után már értem, hogy miért alakultak ki felháborító helyzetek az utcai aláírásokat megköszönő Orbán-levél kapcsán. Több millió (fülöpkés túlzással és/vagy a kamuk számát látván akár több tízmilliót is említhetnénk) aláírással gondban vannak, ha egyet sem tudnak számon-tartani! =))

Tanulmányi kiránDÚLÁS. Az újságírók irigyek?

A nyugat.hu birtokába került az a levél, amiben a város iskolaigazgatóit arra utasítja a város vezetője, hogy küldjenek diákokat Szombathelyen Harangozó Bertalan kormánymegbízott által celebabrált vándorkiállítás megnyitóra, melyen „az alaptörvényhez készült, Kerényi Imre által megrendelt nagyívű illusztrációkat lehet megtekinteni”.

A magam részéről – bár az említett műalkotásokról meg van a megalapozott és nem éppen hízelgő véleményem -, de egy árnyalattal mégis jobban örülök, hogy nem foci-meccsre vezényelték ki az ifjakat! =)) (mitől olyan ismerős ez a kirendelés? csak nem a lelkesen az út szélén, vagy Ferihegyen integető úttörők képe ugrik be nektek is? a szerk. megjegyzése)

Róna György jegyzete

 


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr868360190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

291070 2013.12.13. 09:00:19

mire kikerült az írás, egyik megjegyzésem már idejét is múlta: Tolnai Jánosné önként és dalolva lemondott. persze, azért még durcáskodik egy kicsikét, mivel kijelentette, hogy tisztázni fogja magát az aljas rágalmakkal szemben! két kérdésem van: akkor miért mondott le, ha bizonyíthatóan rágalmak az állítások? hol van miniszterének személyes felelőssége, hiszen hónapok óta tudott a dologról - a képviselő időben tájékoztatta - és hogyan nyalhatta be anno, puszira, a jelölt által bemutatott dokumentumokat?

328415 2013.12.13. 09:44:55

Bocs Effendi, de én tudtam, hogy lemondott, s azt is hogy milyen dumával, de szerintem ez nem oszt és nem szoroz! =))

163107 2013.12.13. 10:11:25

A giccsparádén a kormánymegbízott a következő szavakkal méltatta a zalaptörvényt: "Harangozó Bertalan hosszasan taglalta, milyen jó dolog az új Alaptörvény: nem csak azért, mert az 1989-es szovjet mintára készült alkotmány még csak nem is volt legitim (ugyanis nem az ország lakói által választott parlament szavazta meg), hanem azért is, mert nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De nem csupán az alkotmány, hanem maga a kormány sem: mint Harangozó Bertalan szavaiból kiderült, az elmúlt húsz évben a kormány tömegeket taszított reménytelenségbe, és virágzott a korrupció is. Az emberek boldogtalanságban éltek, és majdhogynem elnyomás alatt: elég, ha csak a 2006 októberében bekövetkezett eseményeket nézzük. Bár nem volt benne biztos, hogy a jelenlévők emlékeznek erre. HIRDETÉS De mint mondta: végül 2010-ben a választásokon új parlamenti többség született, ami már méltó a magyar nemzethez. Ennek a szimbolikus megtestesítője az Alaptörvény, ami megőrzi a nemzet identitását, és megfelel a modern európaiság követelményeinek. Ez tulajdonképpen egyfajta alapvetés, ami jogi, szellemi és erkölcsi keretet ad az ország működésének. Élen jár az egész kontinensünkön – ezért is támadják. Ezekről a támadásokról többször is szó esett." Tömegek a mélyben, virágzó korrupció, ej, ej korábbi 20 év.
süti beállítások módosítása