kis áthallással
kis áthallással
Az orbánc egy nagyon csúnya, fertőző bőrbetegség. Igen fájdalmas, régebben halálos kimenetelű volt, de ma már jó eséllyel gyógyítható – már, ha nem hanyagolják el.
Minden ellenkező híresztelés dacára sem az Orbán-hegyet, sem az Orbán-teret nem népünk boldogságáról, a Kárpát-medence géniuszáról nevezték el, mi több, még szenté sem avatták, bár élő istenként történő aposztrofálására már történtek próbálkozások.
Azonban biztos forrásból tudom, hogy a fentebb említett betegséget róla nevezték el. Kb. 1,5 millió embert fertőzött meg, akik még tudatában sincsenek annak, milyen súlyos is az állapotuk. A nr. 1-es ápolt, a bacilusgazda meg - megfelelő kezelés híján – továbbra is fertőz.
Most pl. az állítólag független hatalmi ág, a bíróság legfelsőbb fórumát, a Kúriát fertőzte meg. Méghozzá jó messziről, nevezetesen Japánból. Ez is bizonyítja, hogy az orbánc , ha fertőzésről van szó, nem ismer távolságot. Azt üzente ugyanis, hogy elvárja a Kúriától, hogy a devizahitelesek vs. bankok közti huzakodásban jogegységi döntést hozzon.
Egy demokratikus országban ez már csak így megy: én elvárom tőled, te meg, ha kúriai bíró akarsz maradni, sietve engedelmeskedsz, mert, ha nem… ne tessék aggódni, a fiúk rendkívül találékonyak mert-ha-nem megoldásokban!
Szóval, van folyamatban 2.500 per, ebből 60-ban - első fokon – ítélet is született, és – most kapaszkodjanak meg! – 4-ben a felperes javára ítéltek a bankkal szemben! Namármost, tessék, kérem, jogegységi döntést hozni, mert a nemzetvezető testvér ezt elvárja! Ha meghozzák, attól, ugyebár, a még függőben lévő ügyekben eltérni már nem lehet. Nem kétséges, hogy – az orbánc fertőzés következtében – milyen döntés fog születni. A 2.500 peres félen kívül még akad párszáz ezer devizahiteles, akik ezek után hátradőlnek, és beintenek a banknak. A bank meg vagy lenyeli, vagy közli, hogy dugjatok egyedül, és bezárja a boltot. A nemzet gyámolától ez az elvárás nem kifejezetten átgondolt lépés, de eddig elvárásai közül melyik is volt az?
Kampányhúzásnak mindenesetre nem rossz, ráadásul neki nem kerül semmibe.
Aztán ott van még a másik orbánccal fertőzött terület: a rezsi, amit rögeszmésen, minden jövőkép nélkül, ugyancsak szavazatszerzési szándékkal kierőszakol a nagy polihisztor. Mos már a társasházakra is ki kívánja terjeszteni, ami - fogalmilag – végre már közelít a rezsihez, ami, mint tudjuk, gazdasági gyűjtőnév, mivel a társasházi lakó rezsijébe a villany-gáz-távfűtés díján kívül bele tartozik a közös költség is. Ebből fizetik a társasház közös helyiségeinek energia-díját, a közös képviselőt, a könyvelőt, a lépcsőház festését, a tető felújítását, a lift karbantartását, a szemét szállítást, és még sok más dolgot. Ha a rezsicsökkentést az egyes számú ápolt rákényszeríti a társasházakra is, mi fog történni? Kevesebbet fognak fizetni a felsorolt és fel nem sorolt szolgáltatásokért? Ahogy a klasszikus mondja: lóf..t, mama! Megemelik a közös költséget. Ha a lakók nem szavazzák meg, annyi, a társasház szép lassan gajra megy, ugyanis gazdálkodásuk a végletekig feszített.
Arra azért kíváncsi lennék, milyen kényszerítő eszközt tudnának bevetni, ugyanis a társasház autonóm, tulajdonjog alapján szerveződött önfenntartó közösség. Persze, izomból itt is sok mindent át lehet nyomni, az orbáni demokrácia legnagyobb dicsőségére.