Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Bezár a bazár

2013. november 15. - Harun al Rasid

avagy a Négy Tigris piac végórái

avagy a Négy Tigris piac végórái

Nov. 21-én lejár a Négy Tigris - ismertebb nevén a józsefvárosi - piac bérleti szerződése, és vissza kell adniuk a területet - elbontva, kitakarítva, fertőtlenítve - a MÁV-nak.

Dicséretes, hiszen, mint tudjuk, érettségi bizonyítvány, vipera és vámmentes áruk mellett a bűn melegágya volt, ahol az olcsó zokni, kávé és szabadidő ruha árusítása csak fedőtevékenység volt. Hát persze.

Nézzünk azonban be egy kicsit a kulisszák mögé. A MÁV ebből a bazárból havi 31,5 millió huf bérleti díjat profitált. Ennek annyi. A NAV, a Köjál, az ÁNTSZ is egész jó bevételt tudhatott magáénak, mert napi ellenőrzéseik igencsak jól hoztak a konyhára.

Nomeg, Pintér atyus őrző-védő cége is most elesik egy zsíros falattól, Tudvalevő, hogy anno - többek közt - ezen pattantak össze kedvenc házi őrizetesével. Most egy tétellel kevesebb.

Kocsis Máté - gondolom, ugyanaz, aki oly gátlástalanul hazudik és vádaskodik a Fidesz színeiben - polgármester is szívhatja a fogát, mert hát, a kerületnek is csurrant-cseppent.

A területet használó Komondor - gyanít valaki e jellegzetes név mögött valakit? - Kft. vezetői, természetesen nem elérhetők, és e tárgyban amúgy sem kívánnak nyilatkozni.

Csak halkan kérdezem: jól átgondolták ezt az egészet? Mondjuk,a kispénzű emberke ismét jól le van...

Cserébe a helyébe tervezett rendezvénypark - focipályával (megint egy), küzdősport teremmel, tánctermekkel (!) úgy kell, mint egy falat kenyér. Különösen a tánctermek. Gondolom, ott fogják majd ropni a pávatáncot.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr988360156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása