Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Másodrendű állampolgárok

2013. október 31. - Harun al Rasid

mert hát, a Fidesznek köszönhetően, azok lettünk

mert hát, a Fidesznek köszönhetően, azok lettünk

Közvetített demokrácia. Ismét másodosztályúak leszünk a saját hazánkban

Miközben ártunk és qurmányunk élén a műveletlen paraszt-suttyó daliás 2/3istennel ezerrel szajkózza, hogy ők bíza szabadságharcosok és megvédik az országot, az ország népét a gyarmatosítóktól, eközben saját jogon úgy törvénykeznek, hogy a valódi állampolgárokat másodrangúvá minősítik vissza. De legalább is egyértelműen e képpen kezelik.

Már magában az sem semmi, hogy szemben a reklám-állampolgárságú új-hazafiukákkal, a valódi hazai kötődésekkel rendelkezők nem élhetnek a levélben szavazás lehetőségével, most újabb csínytevésre derült fény a derék MTI jóvoltából.

„November 1-jétől már az interneten is kérhetik a választási névjegyzékbe vételhez szükséges regisztrációjukat a határon túl élő kettős állampolgárságú magyarok. A regisztrációs kérelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) www.valasztas.hu című internetes oldalán tölthetik ki az arra jogosultak, vagy az ügyfélkapun keresztül küldhetik be.” – hangzik a közlemény.


Ennél kicsit pontosabb az ott taláható tájékoztatás: „A névjegyzékbe vételi nyomtatványt 2013. 11.01-től a www.nvi.hu honlapon, vagy – ha rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval – a www.magyarorszag.hu honlapon töltheti ki és küldheti be.”.

Hogy mi a gond? Csak annyi, hogy egy egyszerű magyar állampolgár csak (személyesen megerősített) regisztráció után kommunikálhat, a dísz-magyaroknak ehhez elég az nvi-nél füttyenteni!

Mégis ki stadionja a stadionja? Nem szó és nem játék, de van benne valami.

A Fityesz-KB központi napilapja mai írásában Bárány Krisztián: „A nemzet stadionja épül az Üllői úton” címmel beszámol a Fradi-pálya építés aktuális állapotáról.

Azon még csak ádázul vigyorogtam, hogy a felkent kormánybiztos (mert az is dukál) egyenesen az Arsenal-komplexumhoz hasonlította a készülő objektumot. Sőt még azon is, hogy kijelentette: „A sport az egészségünket őrzi meg, és egyesíti az országot, a nemzetet. A sportsikerek erősítik a nemzeti önbecsülésünket, összetartozásunkat, ami mind segíti azt, hogy egy kicsit jobb, egészségesebb legyen az élet Magyarországon. Emiatt stratégiai ágazat a kormány számára a sport”.

Azonban a címben is megfogalmazott zagyvaság elgondolkodtatott. Mi az, hogy: a Fradi stadionja a nemzet stadionja? Most azt hagyjuk, hogy a közös pénzünkből épül, s azt is, hogy lassan már a vizeldék nevében is ott kell szerepeljen a nemzeti. Maradjunk a stadionoknál. Ugye volt, pontosabban épült egykor a Népstadion, amit az akkori első titkár ajándékozott a népének, az ő CÖF-kái ezért IS lelkesen megünnepelték. Amit néhány éve elvettek a néptől és az átértékelt (mármint politikailag) Öcsi-bácsiról neveztek el. Most már csak egy gondom van, hogy fogják nevezni a felcsúti arénát?

Engedelemmel egy családi anekdota: sok évvel ezelőtt édesapám egy szakmai konferencián járt valahol a SZU-ban (talán Ukrajna), ahol a repülőtérre (vagy -ról) menet elmesélték nekik, hogy a már majdnem felépült stadiont az aktuális első titkárról fogják elnevezni. Mire atyám meglepetten: de hisz még él! Nem kapott érte dicsértet!

Aki még a Rónánál is nagyobb baromságra képes. Kereszt-papiék, talán nem függetlenül a CÖF-káik akciójától meggaszonták

Ha azt hitted, wazze, hogy Róna Péter állítólag a közgazdasághoz is konyító (ez idáig nem igazolta) mindentudó Hóbagoly-II a csúcs abban, hogy ki képes a legelképesztőbb baromságokat elővezetni az un. deviza-elszámolású hitelekkel kapcsolatban, be kell látnod alábecsülted Széles elvtárs & tsai bornírtságát. A mai lapban Bán Károly „Közönséges csalás a devizahitelnek hazudott szerződés” címmel rittyentett irkodmányt.

Elsőbb kifejtették, hogy „magyar „devizahitelezés” közönséges csalás. A bank a devizaalapú hitelszerződésekben úgy hazudott devizát, hogy a kölcsönszerződés papírjára ráírt egy devizaösszeget. Amikor ennek értékét forintban kifizette, vételi árfolyamon, fiktíven megvásárolta tőlünk ezt a devizát.”, majd: „ A bank arra spekulált, hogy a svájci frank erősödni fog a forinthoz viszonyítva, míg mi, rászedettek arra fogadhattunk csak, hogy a svájci frank árfolyama tíz-húsz évig gyengülni fog. A bank persze tudta, hogy ő nyer, s lám, igaza is lett. A Magyarországon működő bankok ezzel a spekulációval vásároltak tőlünk, egymillió-háromszázezer ügyféltől 6800 milliárd forintért, 140-150 forintos árfolyamon fiktív svájci frankot, amit aztán 10-11 ezer milliárd forintért visszaadtak nekünk, az ügyletbe egyenleghamisítást is becsempészve. Az előre megtervezett csaláshoz bűnsegédletet nyújtott a Gyurcsány-kormány több tagja, a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetése és a magát fogyasztóvédőnek hazudó PSZÁF vezetése is.”

A taxatív történeti és ténybeli gátlástalan hazugságok közül ki kell emelnem azt az aprócska tényt – ami szinte minden fröcsögő gondolat világából kimaradt -, hogy a kamatok egyik legfontosabb meghatározó momentuma, hogy milyen valutáról van szó. Innen nettó baromság az összes olyan „követelés”, hogy forintosítsanak bármiféle árfolyamon, ugyanis akkor a forint kamat játszana, ami pedig nagyon más. Ennél már csak az a nagyobb agyrém, hogy fiktív volt a deviza. Hogy lehetne forint-betétből - azaz forint kamat szerint kamatozó betétekből – finanszírozni valuta-kamatozású hiteleket??? Azonnali nagyságrendi veszteség!!! =))

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr48360124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

302398 2013.10.31. 18:38:00

ez a deviza-mutyi a csúcs!

286628 2013.10.31. 19:27:56

Gyuri! Valóban, mi lesz a felcsúti stadion neve? Ezt jól elbaxták! :-)

291070 2013.10.31. 19:37:02

kobra 2013. 10. 31. 19:27 az átadásig még van idő...

180524 2013.10.31. 20:52:36

Rasid, hát hisz mi itt mind óvodásnak vagyunk nézve, baszki!! Csak hát, van ki észrevesz, van ki nem...(ki nem?) csak pofa lapi van. Gyuri, mér nem regizel újra??? Ha olvasni akarlak, vagy itt, vagy másnál, de keresni kell!!!

62853 2013.11.01. 08:18:50

Az OECD éves jelentésében már az előkelő 41. helyen állunk. Nem is lenne semmi baj, ha nem tennék közzé az előző évieket is. A 2010-es 34. helyről következetes, szívós munkával leküzdötte magát az ország ide úgy, hogy évről évre csúsztunk egyre lejjebb. http://www.prosperity.com/#!/ Idehaza másodrendűek vagyunk, míg a világban a futottak még kategóriában tartózkodunk.

193936 2013.11.01. 08:44:04

Nagyon jó írás! ("A futball a kultúra része.")

11256 2013.11.02. 10:15:31

Na, azért Róna Péter nagyon is tudja, mit beszél, amikor - lényegében egyetlen közgazdászként - hajlandó részletesen foglalkozni a témával. (A többiek általában sunnyognak, vagy maguk is nyakig benne voltak/vannak ebben a turpisságban. De olyan is van, aki nem is igazán érti ezt az egészet.) A devizahitellel ugyanis nem lenne semmi gond, mert a prudenciális szabályok szerint azt a bank csak olyasvalakinek adhatja, akinek van stabil jövedelme, lehetőleg ugyanabban, esetleg annál jobb valutában. Csak hát nálunk a devizahitelek túlnyomó többsége (volumenében pláne) a "devizaalapú" hitel kategóriájába tartozott, amit 1. igenis, forintból finanszírozták ezeket (különben nincs magyarázat arra, hogy mire használta a bankszektor a forintbetéteket, hiszen a forinthitelezés - az áruhiteleken kívül persze - már lényegében megszűnt), 2. ráadásul nem is a devizához kapcsolódó kamat szerint számoltak (mivel a kamat egy részét eldugták a kezelési költségben: a jellemző 5% kamat + 5% díj volt, 2-3%-os "kinti" kamatok mellett, miközben a - nem akciós - forintbetétek kamatai jellemzően 1-2% körül voltak) A kamatkérdéssel is valóban, óvatosabban kellene bánni: ha forintosítják a fennálló tartozást, akkor onnantól a kamat mindjárt megemelkedik, méghozzá ugyanazon összeg után tulajdonképpen még egyszer meg kell fizetni a kamatot! Mert ha valaki visszafizette a hitel felét devizaalapon, akkor megfizette már a teljes összeg alapján kiszámolt kamat kb háromnegyedét is, de a forintosításkor a fennmaradó 50% már legalább kétszer akkora (forint)kamatlábbal indul újra. Rejtett veszteség az ügyfélnek, és nem bevallott nyereség a banknak. (Annyiból nem rejtett, hogy a nettó kamatjövedelem terhei miatt az állam is részesül a pénzből.)

11256 2013.11.02. 10:22:33

de a választási ügyekkel kapcsolatban teljes mértékben egyetértek, és nem tudom, miért nem lehet legalább a magyarországi, de külföldön dolgozó magyarok számára hátrányos megkülönböztetést megakadályozni! nem kötelezhetik arra őket, hogy sok száz fontot vagy eurót költsenek el a kirándulásra... nekem egyébként különösen furcsa a választás.hu oldalon, hogy a jelek szerint a regisztráltak majdnem egynegyede email-címre kéri majd az értesítést, és ők nincsenek ország szerint beazonosítva. ez azt jelentené, hogy országok szerint csak a posta szempontjából szortíroznak, vagy azt, hogy nem is számít hol van az illető, a lényeg, hogy külhoni magyar?

291070 2013.11.02. 19:43:08

evianna 2013. 11. 02. 10:22 mitől is külhoni magyar? mert hát, az e-mail címe alapján nem igazán tekinthető annak...

302398 2013.11.03. 15:05:47

zu7: Ne beszélj ilyen pénzügyi lehetetlenségeket. Hogy lehet dupla árú forrásból fedezni a hiteleket? A forint bertétekre épp a dupláját fizették a bankok, mint amit a hitelekért kértek!

302398 2013.11.03. 15:07:54

zu 9: a törvény erre válaszol: az akinek nincs MO-n lakcíme!

302398 2013.11.03. 15:18:55

zu 8: ha levélben szavazol, hogy honnan, mely országból teszed csak statisztikai adat. Ez persze igaz arra is, hogyha követségen teszed!
süti beállítások módosítása