Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Válasz a NOLBLOG anomáliáira

2013. szeptember 11. - Harun al Rasid

Tisztelt Bloggertársak,

az általatok is tapasztalt és megemlített anomáliákkal kapcsolatban - miután a szerkiktől semmi választ nem kaptam - megkerestem Tóth Levente megbízott főszerkesztő urat (tájékoztatásul mellékletben elküldtem a vonatkozó postokat is) akitől az alábbi választ kaptam:

Tisztelt Ille István!

Köszönöm a tájékoztatását. A lehető leghatározottabban állítom Önnek, hogy a Nol blogszerkesztői a háttéranyagban feltételezett praktikákat nem alkalmazzák, nem hoznak bloggereket mesterségesen hátrányos helyzetbe a keresőknél. A címoldali és egyéb kiemelési tevékenységüket végzik, és természetesnek tartom, hogy e döntéseik nem okoznak osztatlan örömöt a nem kiemeltek körében.

Az Ön, illetve a háttéranyagként küldött levél szerzője által felvetett technikai jelenségeket komolyan megvizsgálják a szakembereink, és ha ennek pontos okát kiderítettük, igyekszünk azt orvosolni. Minderről tájékoztatni fogom Önt.

Tisztelettel üdvözli:

Tóth Levente

megbízott főszerkesztő

Remélem, ezek után csillapodnak a hullámok.

Bloggertársi üdvözlettel: a Kalifa


 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr368360084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

294529 2013.09.11. 08:54:23

Olvastam a választ. Jól kezdődik a napom. Röhögéssel.

291070 2013.09.11. 09:01:30

1. Bábjáték 2013. 09. 11. 8:54 miből gondolod, hogy ez annyira vicces?

11229 2013.09.11. 09:13:50

ezek már több hónapos problémák, nem igaz, hogy nem lehetett volna már megoldani

289876 2013.09.11. 09:52:35

Szia Rasid, azért az már valami, hogy választ kaptál! Meg is kellett ezt lépni, mert az ügy érzékeny. Engem a válasz nem lep meg, körülbelül ezt lehetett várni. Egyetlen pont az, amit ugyan érthető, hogy megjegyezték, nem is mondanám inkorrektnek direkt, de van benne egy kis felhang/utalás, amivel nem értek egyet. Erre a mondatra gondolok.: "A címoldali és egyéb kiemelési tevékenységüket végzik, és természetesnek tartom, hogy e döntéseik nem okoznak osztatlan örömöt a nem kiemeltek körében. " Ez mintha arra utalna, hogy "a nem kiemeltek", azaz én, aki a postot írta és amivel a dolog elkezdődött, nem kiemelt voltuk miatti elégedetlenségük okán "vádaskodnak, kellemetlenkednek. Pedig dehogy, az igazság az, hogy az ordító kontraszelekció elve önmagában az, ami a gyanút és elégedetlenséget keltette, személytől függetlenül. Mert bizony van megkülönböztetés az említett területen, sokan írhattak akármilyen ragyogó, tartalmas, informatív és aktuális posztot, mellőzve lettek konzekvensen ajánló-ügyben, míg mások... Szóval ennyi! Meg még egy kis kérés: nem lehetne a postban a betünagyságot növelni az olyan vacak szeműek kedvéért, mint amilyen én is vagyok?

291070 2013.09.11. 10:09:35

4. Gordon. 2013. 09. 11. 9:52 máris nagyítok. egyben egyet kell, hogy értsek a főszerkesztővel: a szerkik tevékenysége szubjektív és nem szabványosítható. mi több, még csak bele se lehet szólni, teljesen individuális. ez van.

294529 2013.09.11. 10:17:10

Nem is értem, miért írtál a főszerkesztőnek, ha egyetértesz vele. DDDDD Ezt nem találod viccesnek?

289876 2013.09.11. 10:18:57

5. keleti bölcs (szerkesztő) Hát persze, hogy joguk van hozzá, azt senki sem vitatta. Ezt magam is többször leszögeztem. Viszont erről a bloggereknek is lehet véleménye, ez meg az ő joguk.

291070 2013.09.11. 11:02:34

6. Bábjáték 2013. 09. 11. 10:17 egyáltalán nem vicces, ha valamivel egyetértek. vagy talán a főszerkesztővel egyetérteni a vicc kategóriába tartozik?

291070 2013.09.11. 11:25:31

7. Gordon. 2013. 09. 11. 10:18 ezt se vitatja senki, csak hát, pusztán postot íni róla, úgy tűnik, csak egy halovány szerkiválaszt eredményezett. már elég régóta morgolódtunk, de semmi változás. abban azért bízom, hogy a főszerkesztő megkeresése után VALÓBAN változni fog a helyzet - már, ami a technikai részt illeti.

289876 2013.09.11. 11:36:08

"Technikai" területen biztos tesznek valamilyen erőfeszítést. Egyébként egy pozitív változást a pár hónappal ezelőtt rendszerfrissítés után tapasztaltam: a képberakás már nem a nol-könyvtáron keresztül kell, hogy történjen, hanem a szövegbe közvetlenül is fel lehet rakni. Kár, hogy sem ezt, sem mást változtatást nem tudattak az érintettekkel, azaz a bloggerekkel. Ami a másik szempontot érinti, már nem érdekel valójában. A hátteret Alex legutóbbi bejegyzésében leírtam (Te amúgy is ismerted ezt.)

291070 2013.09.11. 12:21:23

10. Gordon. 2013. 09. 11. 11:36 na, ez tényleg jó hír, mivel a blog képtára piszok gyorsan meg tud telni. ami pedig az oldalt illeti: ez már nem az a nolblog, ahova négy évvel ezelőtt elkezdtünk írni. ellaposodott, elbulvárosodott, olyan se hús, se hal lett, kedvenc terepe a dehogyantiszemita, dehogyrasszista, dehogyneonáci beszólogatóknak. ha róna gyurinak lenne saját blogja, becsuknám az ellenszéket úgy, ahogy van. semmi értelme...

267802 2013.09.11. 12:58:34

10. Gordon. Ezt a képfeltöltést nem igazán értem!

289876 2013.09.11. 13:18:23

12. grincs Egyszerű a dolog. Rámész a képre, amit fel akarsz használni a szövegben. Lespórolod, "kép másolása"-ra kattintással, mint bármilyen szövegidézetet. Aztán ha be akarod tenni a képet a szövegbe, egyszerűen "paste" vagy "beillesztés" -re kattintasz és ott a kép. Pont, mint bármilyen normális szövegszerkesztő esetében. Hogy ez szándékos újítás-e, vagy csak így alakult, azt nem tudom, de örüljünk, hogy működik!

267802 2013.09.11. 13:36:52

13. Gordon. Köszi, ezt elmentem, mert amilyen antitalentum vagyok - elfelejtem! :-)

103485 2013.09.11. 17:54:24

No comment! http://www.emasa.hu/cikk.php?id=9263

283390 2013.09.11. 21:55:58

Egy dolog még mindig nem fér a fejembe! Mégpedig az hogy a "szerkesztés" reakciója miért ilyen nehézkes... A kellemes karácsonyi üdvözlet óta azért több mint néhány hónap telt el... Vajon miért is? Ez olyan / "kutyába se veszlek, ha nem vagy beltag"/ jelenség... Annak ellenére, hogy az újság rendelkezésre bocsájtotta a felületet, (vajon miért is?) illik kérdésekre válaszolni még a blogger életében. Nem beszélve, illik a rendellenességeket észrevenni, és még jelezni is... A "kiemelések" sosem érdekeltek, mert elejétől fogva érződött rajta az a "sajátos" szubjektivitás, ami olyan "családias" bájt kölcsönzött a kiválasztásnak...:-)))

60145 2013.09.13. 10:38:23

Ezt a mostani eredményt Gordon listákról szóló elemzésének, és Rasid közvetlen levele együttes hatásának tulajdonítom. Örülök neki, és köszönöm mindkettőtöknek! A blogoldal szerkesztése, ha van, olyan, mint az időjárás. A termés jórészt rajta múlik. A bloggerek, mi magunk is tehetünk arról, hogy a négy évvel ezelőtti nolblog nincs már. Sokan elmarva maguk vagy mások által elsértődtek innen, némi utóblogolás a Facebookon, aztán a szanaszét, vagy a sehol következik.
süti beállítások módosítása