Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Egy nyugdíjas levele

2013. szeptember 10. - Harun al Rasid

persze, azért nem Tiborcz panasza

persze, azért nem Tiborcz panasza

Tisztelt "politizáló elit"!
Ti kinek a pénzén szereztétek a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen vagy Jogi Egyetemen a diplomátokat? Érvényesnek tekintitek-e egyáltalán? A most megvetett, nyűgnek tekintett öregek etettek, ruháztak, taníttattak!
Vannak szüleitek, vagy ti más bolygóról kerültetek ide?
A havi milliós keresethez szükség van a nyugdíjasok filléreire is? Nem ártana, ha a fiatalok is tisztába lennének vele, hogy nem kegyelemkenyeret akarunk, de egy átdolgozott élet után a magyar nyugdíjas is megérdemelne annyit, mint egy osztrák, német vagy szlovén nyugdíjas, és megérdemelné, hogy embernek tekintsék, ne pedig egy szükséges szavazógépnek!

Nyugdíjas Barátaim!
Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit. A lerombolt országot. Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:
- Az úthálózat, járdaépítés,
- villamoshálózat, a
- vízvezeték- és csatornahálózat, a
- telefon- és a
- gázvezetékrendszer építéséhez a hozzájárulás.
Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek (a diákok építő táborokban segítették az ország gyarapodását).

Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával, lapáttal egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában. Ők a mai nyugdíjasok.
Ez ma az a korosztály, aki minimál nyugdíjból él. Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük.

A küzdelmes munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.

Tanulhattak ingyen annak idején, esti és levelező tagozaton.
Most AZ újabb megalázás! Felelős emberek kijelentik, hogy nyugodtan adhatnak a határon túli magyaroknak szavazati jogot, hiszen a nyugdíjas sem fizet adót.
Ezt a hazugságot!

Hiszen 40-45 évig fizetett, amit soha nem fog vissza kapni, hiszen meg sem éri. A sok munka elnyűtte - már azokat, akik akkor sem a népből éltek és ma is ezt teszik - a megélhetési gond felemészti a nyugdíjasok többségét. Ennyire kell a húsos fazék megtartásához a határon túli magyarok szavazata, hogy még a tisztességben megőszült nyugdíjast is le lehet hazudni a térképről? Csak addig kellett, míg behúzta az ikszet? Most már saját országában sokad rendű állampolgárnak minősül! Ezért kellett volna ésszel és nem szívvel szavazni!

Megjegyzés: tévedés, hogy a nyugdíjas nem fizet adót. Egy nyugdíjas házaspár,ha mondjuk mindketten 100-100 ezer Ft nyugdíjat kapnak, évente 2,4 millió Ft-ot, akkor, ha ezt vásárlásra, energiára, más szolgáltatásra költik, akkor 27 % ÁFA-t mintegy 600 ezer forintot fizetnek be az államnak. Ha saját lakásuk van, akkor mintegy 50 ezer Ft ingatlanadót vagy házadót fizetnek, ha kocsijuk is van 20-30 ezer Ft gépjárműadót is fizetnek, ha banki betétjük van kamatadót is fizetnek ... Soroljam még?

Tisztelt nyugdíjas barátom!
Te nem eltartott vagy, hanem adófizető! A külföldiek és a kiskorúak nem fizetnek adót. Tehát nem is indokolt ilyen alapon a szavazati joguk.

Aki teheti, és nem nyugdíjas, AZ még most induljon el valamelyik határon túli, számára érdekes ország felé mert, ITT nyugdíja soha nem lesz, ha a létező nyugdíjrendszerben gyűjtik a pénzét. Mert abból a Horvátországi nyaralók épülnek, de nem nekünk!
A nyugdíjasoktól mindent el lehet és el is kell venni – vélik Orbánék!
Egyáltalán, minek vannak? Hiszen már csak fogyasztanak!
Az, hogy amíg dolgoztak keményen levonták tőlük a nyugdíjjárulékot, AZ nem érdekes, AZ régen volt, talán igaz sem volt.
Kell a pénz a FIDESZ oligarcháknak, barátoknak, a képviselőknek, az adót nem fizetőknek, a csalóknak, a gazdagoknak!
Tiltakozom és hajlandó leszek tüntetni, ha Orbán hozzá nyúl az öregségi Nyugdíjakhoz! Nem hagyjuk!

Pillanatnyilag még terv, de hamarosan már nem AZ lesz !! .
Egyébként a ma már öregségi nyugdíjban levők nyugdíját jogtalanul csökkentené Orbán, mint ahogy a magánnyugdíjak lenyúlása is törvénytelen volt.
Ne hagyjuk, mert már most nyomor van, akkor MI lesz, ha a "nemzetmentő" Orbán megint álmodik egy nagyot?

Egy nyugdíjas

Kedves Olvasó!

Az elmúlt napokban komoly, indulatoktól sem mentes vita bontakozott ki az ellenzék és a Fidesz között arról, hogy ki, milyen nyugdíjrendszert szeretne. A vitában sok mindenki sok mindent állított, most a tisztánlátás érdekében lássuk a tényeket!
Jelenleg Magyarországon 3 millió 753 ezer nyugdíjas van.
Bajnai Gordon kormánya 2009-ben 2835 milliárd forintot fordított nyugdíjak kifizetésére, ebből mintegy 590 milliárd forint volt az, amit az adóbevételekből csoportosított át, hogy a nyugdíjkassza hiányát fedezze. Tehát a befolyó nyugdíjjárulék 590 milliárddal (21%-kal) volt kevesebb a kifizetett nyugdíjnál.

Varga Mihály, Orbán Viktor pénzügyminisztere, a következőt nyilatkozta január 7-én:
"Évente 500 milliárd forintot teszünk át a nyugdíjkasszába adófizetői pénzekből... Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni."

A cikkben a következő is szerepel:
"Az úgynevezett svéd modell elvben roppant igazságos, de korántsem humánus: a mainál 15-20 százalékkal kisebb nyugdíjat fizetne, és akár 70 éves korig (?) dolgoztatná a munkavállalókat." (Az már csak hab a tortán, hogy nálunk hol, közmunkán?)
Még 2001. júniusában a svéd-modellt taglaló előterjesztést készített AZ Orbán-kormány pénzügyminisztere, mely azzal zárult, hogy a részletek kidolgozását haladéktalanul meg kell kezdeni.
Az Orbán-kormány a svéd-modellre épülő rendszer bevezetésének előkészítése mellett döntött. A bevezetést akkor vélhetően a kormányváltás akadályozta meg.
A fentiekből világosan látszik, hogy mit tett volna már akkor a Fidesz, ha tovább kormányoz.

Még két adat:
Ma Pest megyében 312 677 nyugdíjas van, átlagos nyugdíjuk 82 419 forint.
Ha Varga Mihály és Orbán Viktor a Nyugdíjalapból elvesz majdnem 600 milliárdot, csupán 67 583 Ft kifizetésére lesz lehetőség. Ez havi 15 ezer, évi 180 ezer forint csökkenés! 
Másképpen fogalmazva: Pest megyében az MSZP kormány alatt  82 419 Ft ra fejlesztették fel a nyugdíjat, ami a Fidesz svéd-modellje alapján 67 583 Ft-ra változik. Havi csökkenés 14 836 Ft, éves csökkenés 178 032 Ft. Ezek a száraz tények.

Ha Ön sem szeretné, hogy a jelenlegi, vagy majdani nyugdíja radikálisan lecsökkenjen, esetleg idős szülei nyugdíja zsugorodjon össze, tegyen érte!
Átlagosan több mint 20 évet élünk nyugdíjban! Ne nyomorban tegyük!

Szentgyörgyi József
ELTE Társadalomtudományi Kar
polgármester,
Halásztelek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr778360078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása