Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

A pofátlanság határai

2013. szeptember 10. - Harun al Rasid

Orbánnál határtalan

Orbánnál határtalan

Az emberi pofátlanság határtalan. A kádári káderek/káderkölkök-ből lett fülkéseké minden rekordot megdöntött

Az emberi pofátlanság etalonjaként emlegettem évek óta Bandi barátom (Isten nyugosztalja) cégének – ahogy mondani szokás – a hatalom mámorában tobzódó „véres-kezű” párttitkárát (ilyen típusként ismert példa Orbán Győző MSZMP-s párttitkár), aki a gengszterváltás  katarzisát úgy élte át - nagyon sokan voltak ilyenek, bár a többség azért némi spéttel (azért megvárták a következő fürdés napot!) -, hogy elkezdett ezerrel rohadt komcsizni. Mikor barátom rászólt, hogy legalább a megrögzött pártonkívülieket nem kellene, neki állt feljebb, hogy „aki érvényesülni akart annak kellet” és egyébként is „ő belülről bomlasztott”.

A már név szerint említett párttitkár fiacskája, a 80-as évek elején a fehérvári középsuli KISZ szervező titkára, az MSZMP-KB új-Nékosz kollégiumának üdvöskéje, a regnáló komcsi belügyminiszter kis kedvence tegnap a parlamentben rendre utasította választási ellenfelét (ilyen szegény ez az ország, hogy csak ilyenre fussa?). Sok egyéb elképesztően arcátlan  marhaság közepette – csak a példa kedvéért - kikérte magának, hogy neki ne lenne joga pofátlanul hazudozni (Gyurcsány idézet)? Vagy kifejtette, hogy aki a kormányt (odáig ment a bornírtságban, hogy tulajdonképp a mindenkorira tett célzást) támadja, az az országot támadja (arról nem tett említést, hogy miképp is értékeli az un. emútnyócév-et) – ennek folyományaként rászólt a nála bő tíz évvel fiatalabb Mesterházyra – aki így max. bilin szivarozgathatott, mikor ő belülről bomlasztotta a szocializmust -, hogy őt ne fikázza egy olyan, aki a kádári érában szocializálódott! =))

(kétségtelen, hogy a vezér egyre inkább kívül kerül a valóságon. mesterházy, aki a kádári érában szocializálódott…te jó ég! grácban van sürgősségi ügyelet? mert nagy igény van rá! a szerk. megjegyzése)

Vallomással felérő elszólás.Orbán bevallotta, hogy manipulálnak a forint árfolyamával

Mindenkinek, aki az elemi szintnél egy kicsit is jobban tisztában van az árfolyamváltozások és a piaci kapcsolatával, finoman szólva is gyanúsak voltak azok az elszólások, amiket a fülke-forradalmi paraszt-suttyó kormány pribékjei megengedtek maguknak. S melyek (meglehetősen egyértelmű) következtében a forint árfolyamában igen jelentős változások álltak be. Szóval ha valakinek olyan szerencsés a szaglása, hogy megérzett egy-egy ilyen változást degeszre kereshette magát. Ne is beszéljünk azokról, akik tudták! =))

„A következő hónapokban komoly feladatok állnak az ország előtt” - kezdte Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti parlamenti felszólalását, majd úgy folytatta: „Magyarország akkor lesz független, ha sikerül pontot tenni a lakáscélú devizaalapú hitelek ügyére - ezért - a bankoknak november 1-jéig kell módosítani a devizahitel-szerződéseken. Most mi vagyunk az erősebbek.”.

(ércsük, birkáim, ugyi? MOST ők az erősebbek. hogy kinél, és meddig, az más kérdés. MOST izomból diktálnak, ész nélkül. a szerk. megjegyzése)

Majd magyarázatként azt is, hogy: „A bankokat arra szólítjuk fel, hogy a szerződést úgy alakítsák át, hogy az árfolyam módosításából fakadó terheket ők viseljék”.

Igen a daliás 2/3isten jól mondta, nem az árfolyam-változásokról, hanem (tudatos) árfolyam manipulációkról van szó! =))

Csak egy mondat. Mi köze mindennek Puskáshoz?

„Akadnak támpontok, amelyek a segítségünkre lehetnek, példaként fölhozhatjuk az elmúlt három évben elért eredményeinket” – ez a mondat Egervári Sándortól származnak, aki azt észtek elleni mérkőzés előtt be.., akarom mondani siránkozott: „a három pontot itthon tartani már csak azért sem lesz könnyű, mert a közvélemény elvárja a győzelmet, amit csak úgy lehet elérni, hogy nyugodtan futballozik majd együttese, jóllehet, a nézők nyilván azt szeretnék, hogy már az első negyedórában vezessenek Szalai Ádámék. [] Ha a törökök győzni tudnának Bukarestben, mi pedig megvernénk az észteket, jó helyzetből várhatnánk az októberi találkozókat”.

(a kis számolgatáshoz javaslom a következő videót megtekinteni. a szerk. megjegyzése)

Róna György jegyzete

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr968360080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

62853 2013.09.10. 16:19:44

˝te jó ég! grácban van sürgősségi ügyelet?˝ Nincs rá szükség. A felcsúti kis zsebcézár állandó felügyelet alatt áll Emőke prof. rávén. Ennek örömére a prof asszony családja igen jó állami pozíciókból felügyeli az egész beteg maffiát.

302398 2013.09.10. 17:55:26

Uraim! Az ügylet nem a Bölcs Vezetőnek kell, hanem az Országnak!
süti beállítások módosítása