Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Lovasnemzet vagyunk

2013. július 21. - Harun al Rasid

meg ajándékozottak.

meg ajándékozottak.

Közös „őrület”. MN vezércikk: (mind)nyájunk világbajnoksága

Ballai Attila így kezdi mondókáját „Manapság nyolc esztendő alatt annyi minden történhet, mint hajdan nyolc évszázad során. Ezért önmagában annak hozsannázni, hogy a nemzetközi sportági szövetség, a FINA vezérkara tegnapi döntése értelmében 2021-ben Magyarország rendezheti az úgynevezett „vizes-vb-t”, picit talán túlzás; hisz nemhogy arra nincs semmiféle garancia, hogy az emberek nyolc év múlva úsznak-e majd, hanem arra sincs, élnek-e még egyáltalán. Ha tehát némi örömöt, büszkeséget éreznénk, annak forrását ne 2021-ből, hanem 2013-ból eredeztessük.”

Hosszasan elemezgette a daliás 2/3isten fenséges szavait. Elsőbb:  „Miközben a közeli Nyugat olykor mintha játszótérnek vagy szimulátornak tekintené országunkat – a közvetlen szomszéd egyes megnyilatkozásaiban már-már 1867 előttre tekeri vissza az idő kerekét –, addig a távoli Kelet a földkerekség egyik legnépszerűbb, legimpozánsabb sportrendezvényével tisztel meg bennünket, pusztán azzal, hogy globális hatalmai úgy határoznak: nem erőlködnek, hadd jöjjenek egyszer a magyarok is.”.

Majd: „a csőd szélén tántorgó, a saját lábán megállni képtelen államnak senki sem adná oda a rendezés jogát; valóban, nincs az az eszement ember, aki oda tervezné a legmeghittebb családi ünnepségét, ahol bármikor a fejére dőlhet a tető”. És így tovább! =))

(ez simán hülye. mintha Ukrajna is megkapta volna az EB rendezését… a szerk. megjegyzése.)

Végül így zárja öklendezését: „Ezt a világbajnokságot nem Orbán Viktor, nem Gyárfás Tamás, még csak nem is a magyar úszósport kapta. Közös ajándék, közös lehetőség; meg kellene próbálni közösen élni vele. Talán még közösen is örülhetnénk neki.”

(mintha ez nem ajándék lenne., ugyanis kurva sok pénzünkbe fog kerülni, és erősen kétséges, hogy az új létesítmények későbbi hasznosítása kifizetődő lesz-e? a szerk. megjegyzése)

A lóvá tett ország. Kifli-csücsök szenyátorina megaszonta

Mottó: Csak szólok:„Életünket és vérünket adjuk a királynénak, de a lovainak zabot nem adunk!"

Mozgalmas napja volt a Fidesz üdvöskéjének (nekik egy ilyen velejéig rohadt liba jutott – már bocs a Zsóti nyelvezetért) hosszasan lovagolt a „rezsi-ellenes koalíció” című blödlijén, hülye gyerek módjára hergelve magát a gátlástalannál gátlástalanabb hazugságain.

Az MTI jelentése szerint Selmeczi Gabriella Szilvásváradon a Lipicai Lovasfesztivál szombati programjait előtt is osztotta az észt. „Abban reménykedünk, hogy Magyarország Európa legnagyobb lovasközpontja lesz” - mondta, majd hozzáfűzte, hogy: „a lovas kultúra érzelmileg is nagyon sokat ad minden korosztálynak, de gazdaságilag is nagyon fontos befektetés lehet: a lovas sportok, a lovas turizmus vendégeket vonz és munkahelyeket teremthet”. Jó-neveltségem tiltja, hogy firtatni kezdjem a derék szenyátorina vonatkozó érzelmei okait! =))

A sokmilliárdos osztogatást (valahogy ebben is trafikosra sikeredett a dolog) a Heves megyei kormánymegbízott is ajnározta: „európai mércével is egyedülálló, hogy egy kormány nemzeti lovasprogramot alkosson”. Sőt csodás eredményekről is beszámolt: „megalakultak az első lovas polgárőrségek”!

(na ja. igaz, hogy a lótartás, valamint a lovaglás úri, és meglehetősen drága sport, azt meg meg sem kérdezem, hogy a polgárőrök után ki fogja eltakarítani a lócitromot? nomeg, a szerencsétlen állatok hogy’ viselik az aszfaltot, ami köztudottan nem tesz jót nekik? a szerk. megjegyzése)

Végezetül engedtessék meg egy általánosabb megjegyzés részben a mottó apropójából (ha már hasonlattól elálltam): zab adásról nem szól a fáma, de zabrálásról annál inkább! =))

Egy ismert mondás aktualitását vesztette.Mi csak szeretnénk CSEHÜL ÁLLNI!

A Moody's Investors Service, a világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja az európai és az amerikai piaci zárások után, szombat hajnalban Londonban bejelentette, hogy: „Megerősítette Csehország hosszú és rövid lejáratú államadós-kötelezettségeinek magasan elsőrendű, ’A1/(P) P-1’ szintű osztályzatait” valamint, hogy „az eddigi Aa3-ról egy fokozattal Aa2-re javította a helyi valutában, valamint devizában kibocsátott kötvények országkockázati besorolási plafonját”.

A döntése indoklásában a Moody's méltatta „a cseh kormány által elért jelentős konszolidációs előrelépést és az államháztartási deficitcsökkentés folytatását célzó erőteljes lépések melletti elkötelezettséget”. Kiemelte, hogy „a kormány lépéseivel hozzájárult a költségvetési politika hitelességének megőrzéséhez, és költségvetési mozgásteret teremtett a kormányzati átmenet előtt. […] a cseh kormány jelentős strukturális konszolidációt ért el az elhúzódó recesszió támasztotta kihívások közepette is”.

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr348360030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

302398 2013.07.21. 10:43:38

A cikk legpofátlanabb gondolata az a fejtegetés, melyben arról ír: "A 2021-es vizes-vb-re nem szabad, nem méltó olyan vándorcirkuszba illő kötéltáncos mutatványokkal és bűvésztrükkökkel készülni, mint a 2006-os Eb-re. Amelyre nemhogy nem épült fel az akkor kormánygaranciával megtámogatott lágymányosi vizes komplexum, hanem még a jó öreg, 1926-ban átadott margitszigeti Hajós új medencéje köré is a megnyitó előestéjén telepítették a virágágyásokat. Az sem lenne baj, ha holnaptól senki sem számolgatná, hogy a Dagály fürdőre álmodott létesítmény költségéből hány defibrillátort lehetne vásárolni.". Persze szokás zerint abban bíznak, hogy mind sznilis vén bolndok vagyunk és elfelejtettük mit művelt az előző Orbán kormány és Gyárfásék! Hogy a legfontosabbat említsem a milliárdok valahogy elköltődtek komplexum nélkül is!

11256 2013.07.21. 14:16:43

tényleg pofátlan. (a virágágyásokkal meg nem tudom, mi baja: új uszoda köré mikor telepítették volna a virágokat? ha a záróünnepség előtt jut a szervezők eszébe, azt esetleg lehet kifogásolni, de mi a baj azzal, ha a megnyitó előtt történik? miért, a NER-ben másképp lesz? először virágágyások, aztán jöhetnek a munkagépek?) mindenesetre meglehetősen egyértelmű jelzést ad, hogy nem fogják sajnálni a pénzt - a Dagály például nem is egyszerűen uszoda lesz, hanem "létesítmény"... na hiszen... a lényeg, hogy sok kő kelljen hozzá, nem igaz?

291070 2013.07.21. 14:21:23

ráadásul a dagályos létesítményt majd jól elönti a duna, ha jön az ár! amúgy hogy' is lesz az? mit csinálnak a gyógyászati résszel, amíg létesítményeznek? mennyi lesz utána a belépő?

302398 2013.07.21. 19:09:27

zu 3: Miért egy létesítmény lesz?

291070 2013.07.22. 08:41:19

ácsi: mert létesítik :D

302398 2013.07.22. 10:46:26

zu n5: Elnézést félreérthető volt a kérdésem. Azt kérdeztem - nem kis csodálkozással -, hogy a Dagály gyógyfürdő bővitéseként csinálják, s nem egy mellette (egyébként 500m-en bellül még van kettő) létesülő új lubic?

291070 2013.07.22. 14:39:54

szerintem helyette. 5.000 főt befogadó izéről van szó, az nehezen jönne ki bővítésként, vagy mellette. magasról lesz@rva a gyógykezelési modult, és a zöldterületet.

302398 2013.07.22. 15:59:41

zu 7: én úgy értettem - ezek szerint félre -, hogy az úttest másik oldalán a volt sporttelep helyén lesz
süti beállítások módosítása