Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

A köpcös durcáskodik

2013. július 07. - Harun al Rasid

nem jól bírja a kritikát.

nem jól bírja a kritikát.

Már megint báncsák a magyart!  A nemzetmentő még a kínai kapcsolatot is veszni hagyta - pedig Szijjártó pubi mennyit dolgozott rajta, és most tessék, oda az egész -, és harci alakzatban kivonult az EP ülésére,  hogy megvédje Magyarországot.  Az ugyan fel sem tűnt neki, hogy a tárgyalásra került Tavares-jelentés nem Magyarországról, hanem kormányzata  elefánttáncáról szól a porcelánboltban, az ilyen apróság az utóbbi időben nem zavarja. Ő, aki meg van győződve arról, hogy Magyarország= Orbán és a magyar nép=Orbán, ennek a két egyismeretes egyenletnek a függvényében létezik.

Sajnos, egyetlen csinovnyikjának sincs elég vér a pucájában, hogy felvilágosítsa: ez, drága führerem, nem így van!

Az orvosai meg érthető okból nem teszik. Ha kigyógyítják a kényszerképzetéből, miből fognak élni?  Persze, azok a rohadt libsibolsikomcsi uniósok mind a karvalytőke markában vannak, a bankárok manipulálják őket, hiszen az egész támadás a sikeres Magyarország, és annak még sikeresebb pénzügyi politikája ellen irányul, jelesül minden a rezsicsökkentés mentén, ami valami félreértés okán nem is volt sem a Tavares-jelentés, sem a parlamenti vita témája, de Orbán mind Strasbourgban, mind Budapesten rendesen belemagyarázta. Még az sem zavarta különösebben, amikor egy német EP képviselőnő – méghozzá a saját pártjából, a Néppártból – megkérdezte tőle: tessék már mondani, mégis, mijaf@szért teccett ide fáradni? Mert amiket itt előadott, szépöcsém, az nagyon melléduma volt!

Nem mellesleg még a Néppártnak is kezd elege lenni belőle: 68 képviselőjük, bizony, megszavazta a Tavares-jelentést, biztosan baloldali nyomásra.

A köpcös meg duzzog. Kormánypárti többséggel elutasító határozatot fogadtak el az EP döntését illetően. Na és, akkor mi van? Durcás a köpcös, sag schon. Nem is értem, miért, amikor ilyen lelkes nyaloncai vannak, mint saját helyettese. Nézzék csak azt a szervilis tartást, azt a hízelkedő pofát, főnök, látod, én kurvára egyetértek veled, látod, milyen lelkesen tapsolok?


Persze, az EP ülésén egy kicsit másképpen nézett ki:

ezek az agyamra mennek!

 

 

 

 

 

 

 

 

én, kérem, semmiről sem tehetek!

mit dumálnak itt ezek?

nem értem…

teszek a véleményetekre!

Hiába, no, mi már csak ilyen áldozati bárány nemzet vagyunk, akire mindig rárontanak mindenhonnan. Különösen a nemzetközi baloldal és a velük összefonódott pénzvilág. Közben persze egész oldalas fizetett hirdetések adják hírül, hogy GYŐZTÜNK, az Unió meghátrált, lejöhetünk a szégyenpadról, nincs többé túlzott deficit eljárás!  Csak szerényen agyon hallgatják, mibe is került nekünk, embereknek ez a győzelem.

A Világbank hétfői jelentése szerint az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelme alapján 2012-ről 2013-ra mindössze két ország lett szegényebb: Magyarország és Dél-Szudán. Magyarország akkor is jobban teljesít! Mi lenne, ha nem lennénk egész Európa által irigyelt, sikeres nemzet?

Szun Ce, aki egy hangyányit nagyobb hadvezér volt, mint a nemzetvezető testvér, azt írja A háború művészete c. könyvében: az első vereségedből kovácsold a végső győzelmedet!

Csakhogy, Orbánnak – hívei szerint -  csak győzelmei vannak. Így hát, sorozatos győzelmein keresztül éri el végső vereségét.

Ez az írás a Kanadai Magyar Hírlap oldalán jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr138360006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

14927 2013.07.07. 19:04:05

Tudod az Óvakodj a törpétől egy rohadt jó film vígjáték volt, viszont jelen esetben az óvakodj a törpétől a tragikomédiának is a legfajsúlyosabb formája.

291070 2013.07.07. 19:59:35

1. ghost 2013. 07. 07. 19:04 én inkább a szóljatok a köpcösnek (tell shorty) c. filmeposzra gondolok:-)

62853 2013.07.07. 20:56:05

Ó keleti bölcs, Allah növessze hosszúra szakálladat, a nagy szabadságharc bukásra áll. A miértre itt a válasz. Szun-ce mondotta: A háborút, amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja, mindenképpen alaposan tanulmányozni kell. Mert (a háborút) öt tényező határozza meg, s (hét) alapelv segítségével megállapítható a (hadi) helyzet. Az első (tényező): az út; a második: az ég; a harmadik: a föld; a negyedik: a hadvezér; az ötödik: a törvény. Az út: el kell érnünk, hogy a nép ugyanúgy gondolkodjék, mint uralkodója, s így képes legyen vele együtt meghalni, képes legyen vele együtt élni, anélkül, hogy félelmet vagy kétséget ismerne. Az ég: a homály és a fény, a hideg és a hőség, a napszakok és évszakok. A föld: a távoli és a közeli, a járhatatlan és a járható, a tágas és a szűk, a halál és az élet. A hadvezér: a bölcsesség, a megbízhatóság, az emberség, a bátorság és a szigorúság. A törvény: a katonai szabályok és a rend, a helyes úton való vezetés, valamint a szükségletekről való gondoskodás. Ezt az öt (tényezőt) minden egyes hadvezérnek ismernie kell, s aki megértette ezeket, győzelmet arat, aki azonban nem értette meg, nem győzhet.

163107 2013.07.07. 22:04:23

Azok a képek... Valamelyik droid egy Bajnai-Mesterházy kézfogásos képre azt írta, micsoda rosszarcú emberek... Hát ezekre mit mondhatnánk...

283390 2013.07.08. 02:32:09

Ez a Semlyén tényleg megérne egy tanulmányt, mint a "szolgalelkűség mimikája".... Ezt hívják "nyáladzó tekintetnek".....:-)))))

291070 2013.07.08. 06:00:47

3. lusta 2013. 07. 07. 20:56 nos, az első hárommal nincs is semmi gond. azonban a hadvezérnél három dolog is hibádzik: a bölcsesség, a megbízhatóság és az emberség. bátornak is csak annyira bátor, mint a cigány vak lova. a törvény is hézagos: a helyes úton való vezetés lenne a szakadék felé tántorgás? vagy a szükségletekről való gondoskodás lenne a nyugdíj és az egészségügyi ellátás alanyi jogon járásának alaptörvényből történő kivétele? esetleg a rokkantnyugdíjasok átminősítése? ha egy kuplerájban nem megy a bolt, nem a bútorokat és a függönyöket kell lecserélni!

267802 2013.07.08. 07:23:41

Jó lenne hinni, h ezek már a végnapjai, de tartok tőle, h sok aljasságot elkövet még ellenünk!

163107 2013.07.08. 11:08:23

Hát igen. A törpe és az óriás. Nem testméretre. "Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, Órám tisztességes csak légyen utolsó. Akár farkas, akár emésszen meg holló: Mindenütt felyül ég, a' föld lészen alsó." http://nol.hu/belfold/piros_szegfuk_ezrei_horn_gyula_temetesen

291070 2013.07.08. 12:23:57

9. Osszián (szerkesztő) 2013. 07. 08. 11:08 horn szeretett teniszezni, de nagyon rosszul viselte, ha vereséget szenvedett. még szettet veszteni se bírt, hát még játszmát. ezért aztán teniszpartnerei e szerint játszottak. orbán nem tud teniszezni, max. péniszezik, azért van mindig és mindenhol zsebben a keze. azonban, hogy képtelen veszíteni, abban egy kicsit hasonlít hornra. de csak egy kicsit.

267802 2013.07.08. 21:41:56

10. keleti bölcs (szerkesztő) Azért ezt kegyeletsértésnek tartom! Horn-t Orbánhoz hasonlítani? Egyáltalán egy napon említeni? :-)

291070 2013.07.08. 21:51:07

grincs 2013. 07. 08. 21:41 bocsika, eltévesztetted az irányt :-) orbán a cipőfűzőjét se köthetné be. amúgy egy napon említeném: a sarija törvénykezése szerint nyakig beásva a homokba...a többi a nap dolga.

104422 2013.07.08. 22:55:51

Szerintem az első kép a legbeszédesebb. Tömjén ugyan még csak tapsol, de a szeme már azt kutatja, hogyan férhetne rögvest néhány gyors nyelvcsapással álmai seggelyukához...
süti beállítások módosítása