Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbán a gáton

2013. június 05. - Harun al Rasid

Semjén meg nyelvet véd

Semjén meg nyelvet véd

Orbánék a vártán. A víznél csak a propaganda áradata nagyobb

A Speciális Viktor Otthona gazdaasszonya, Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Sződligeten a Viktor Speciális Otthon kitelepített lakóinak ellátásába kapcsolódik be szerdán az szervezet munkatársaiból és önkénteseiből álló csapat tagjaként.

Meg kell jegyezzem, hogy arról – most sem – szól a fáma, hogy egyetlen buznyákkal is hozzájárultak volna. Azt meg csak a májam mondatja velem, hogy a kirendelt médiamunkás-haddal, ha Dunát nem is, de az ár egy részét el lehetne rekeszteni! =))

A témához jól kvadrál, hogy volt „könyves pofája” Orbánnak a facebook-on közzétenni a fotót:


melyen Őfenesége Tarlós sameszolása mellett, dacol az árral. Pontosabban „szemmel veri a Dunát”. Összevetve a vonatkozó miniszterelnökségi közleménnyel a felvétel „kedd délelőtt az árvíz által fenyegetett óbudai Duna-parton készült, ahol Orbán Viktor előzetes bejelentés és biztonsági kíséret nélkül jelent meg, a saját maga által vezetett kisbusszal járta végig a veszélyben lévő területeket”. Hehehe.

Viktor (el)rendelte. Nyelvi mókák nem éppen mókás időkben

A nyelvünk bugyuta kicsavarásai miatt rendszeresen morgolódókon (magamat is ide sorolom) túl a köz is humorizált egy kicsit a március idusán tapasztalt katasztrófa (legalább is tehetetlenséggel azzá tett) helyzet kapcsán, hogy na, most aztán jól megvédték a katasztrófavédők!

Nem tudom, hogy elég bátrak lesznek-e a média-munkások, hogy humorizáljanak Őfenesége elrendelésén: „Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megye egészére, valamint Pest megye és a főváros egyes területeire.”. =))

Orbánosodás. Hogy lesz ebből karakteres különbség

Okkal-joggal vetik a daliás 2/3isten szemére, az ehhez elég bátrak, hogy mindig mindenkinek azt papolja, amit az hallani szeretne. Jellemzően igen csak populista dumákkal kecsegtetve a plebszt. Nem mondom, hogy ez könnyű helyzetbe hozza Őfenesége ellenzékét. De meg kell állapítani, hogy már ez is rendre meghaladja a képességeiket. Gondoljunk csak a külföldiek szavazati jogára, vagy a rezsi-blődli erőtlen kezelésére.

A mai Népszava Vélemény rovata két írása is úgy kritizál, hogy az alapvető arroganciával meg sem próbál, még jelzés szinten sem, szembe menni!

A Főszerki „Attraction” című írásában nagyon helyesen veszi célba „mit is jelent a mai magyar kormányzatnak a nemzeti összetartozás” témáját. Még a legtöbb mondandója sem gond. Azonban az olyan blődlik, mint „ezek a könnyek nem pusztán a produkciónak szólnak, hanem a magyarságunknak. Egy tehetséges nemzetnek, ahová jó tartozni; ez az igazi vonzódás.” nem más, mint az Orbáni parasztvakítás szajkózása. Tudom, igen csak népszerű, főleg az egyre műveletlenebb és egyre könnyebben hülyíthető (tapasztalataim szerint a kádári érában legalább otthon morgolódtunk) köznek az egyes tehetséges magyar embereket a nemzet tehetségének eladni! Meglátásom szerint a nemzet manapság csupán a sunyításban mutat némi tehetséget!

Hasonlókép, nem látom másnak, mint naiv esetlen próbálkozásnak a lap vezető publicistája, Veress Jenő „Spiclik évadja” című írást, melyben beszámol arról. hogy „Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága és a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szövetség” és ezt a polgárőrség spiclisitéseként értékeli. Amiben akár lehet is valami, de azon megállapítása, hogy „Százszor meggondolja, aki szabadidejét, pénzét nem kíméli, hogy vállalja-e: köpedék spiclinek is tartsák saját közegében. Még akkor is, ha nem ő jelentette fel a szomszédját.” Pintér első garnitúrája pojácáitól enyhén szólva is gyengécske próbálkozás.

Ni csak ki beszél itt? Talán meg is kellene érteni a dolgokat

„…azt a csodálatos kultúrát, irodalmat, nyelvet, történelmet, ami a magyarsághoz köthető, kizárólag mi, magyarok tudjuk adni az emberiségnek. Ha a magyarság eltűnik, az emberiség örökre szegényebb lesz” – ezt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondta kedden Pécs-Vasason, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott ünnepségen.

A dolog triviálisan igaz, csak egy gond van, ezt a műveletlen paraszt-suttyó hatalom emblematikus reprezentánsa mondta, aki élen jár a magyar nyelv hazug átértelmezésekkel való tönkretételében és a magyar nyelvű irodalom és kultúra legjelesebbjeinek tudatos üldözésében, hogy az ócska pártkatonák és epigonok piedesztálra emeléséről ne is beszéljünk!

Róna György jegyzete

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr408359946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

199664 2013.06.05. 16:55:25

Óbán biztos azon mélázik,hogy mikor is ér ide a székely kamijjon,a kimentendő párral,mire készítse a zevezőket?!Oszt tud-e két lapáttal evedzeni?! Na,meg úszni tud-e?!Mer hogy vizen járni tud,de azt csak azért,mert úszni nem?! Ja,meg mi van a gyorsnaszáddal?!

302398 2013.06.05. 16:59:57

T. Szerzők, vagy bárki, nekem egy komoly kérdésem van: mi ez a kisbusz vezethetnéki mánia Orbánnál?

291070 2013.06.05. 17:26:17

2. ácsi 2013. 06. 05. 16:59 nyugi, csak a sarokig tart. addig a testőr vezeti, a többiek meg horgásznak, gátőrnek, vagy katasztrófa turistának álcázva ott ülnek hátul. a sarkon kiszállnak, elvegyülnek, viktorka meg átül a volánhoz. egyet nem értek: tarlós honnan tudta, hogy akkor ott kell lennie?

291070 2013.06.05. 17:32:01

1. pietnik 2013. 06. 05. 16:55 tegnap egy sokkal előnytelenebb fotó jelent meg róla. azon szemben állt a kamerával, nadrágja korca a tökét verdeste, potroha meg rálógott az övre, ráadásul az inge utolsó gombja alatt már szét is nyílt, kivillantva a fehér lélekmelegítőt, amit alatta viselt.

291070 2013.06.05. 17:35:39

+1 fotó: pintér is csak spontán volt jelen a be nem jelentett látogatáson: https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT9O--12kC1Jkxrzdycolm9k2R0LSGn-kzKbTAO2z2Of3Lt0w4c itt meg spontán forgalomirányítják, személyesen pintér atyus maga. https://encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTDRfKcDxcnn9coBidii71-DwjDBTYGqC02GVU2aTSpFy0MCuUL tessék mondani, kit néznek hülyének?

302398 2013.06.05. 18:55:47

zu 3: Honnan tudta? Hát ott szambázott a Nánásin egy tesco szatyorral, az Orbán meg felvette!

291070 2013.06.05. 19:19:30

6. ácsi 2013. 06. 05. 18:55 :-)))

235117 2013.06.06. 06:27:35

Magam több, mint tíz évig alelnöke voltam a község polgárőrségének, maradtam polgárőr nejemmel együtt, a semmit sem jelentő funkcióról önként mondtam le, azzal, hogy csinálja olyan, akiben nálamnál több az ambíció. Csak azért írtam mindezt, mert a több, mint 20 éves polgárőrködés során soha nem tapasztaltam, hogy bárki is spiclinek tartana bármelyikünket, sőt, szerintem a fél falu még csak azt sem tudja, ki polgárőr, ki nem, összesen talán az évenkénti egyszeri Duna-ünnepkor csodálkoznak ránk a fényvisszaverős Polgárőr mellény láttán. Lehet ezt láthatatlanul, és mégis hasznosan tenni.

291070 2013.06.06. 06:36:25

[corvin](#1609166) kár lenne magadra venni. azonban látni kell, hogy a polgárőrök java pótcselekvésként végzi tevékenységét, mi több, teljesen képzetlen jogai tárgyában, túlértékeli magát, mi több, hatalmi túltengése van. gyuri írása első sorban a stratégiai szövetségről szól, és csak másod sorban a köz megítéléséről.

12910 2013.06.06. 22:51:12

adakozzanak a fideszhívők... szent kormányuknak. a vörösiszap károsultak sokat tudnának mesélni, mennyit is kaptak az adományokból. hát majd éppen megint a sok mocskos maffiózónak? majd éppen...
süti beállítások módosítása