a sorrend tetszőleges

a sorrend tetszőleges

Európa és Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a jáki templom felújítási ünnepségén, bejelentve, hogy a kabinet további forrásokat biztosít az épület rendbetételéhez.

Na, ragadjunk ebbe bele egy kicsit.  Elsőbben is az általa oly sokszor hangoztatott munka becsületéről, a kétkezi munka megbecsüléséről ejtsünk már néhány szót. A munka becsületéről beszél egy olyan ember, aki életében még nem dolgozott. A kétkezi munka megbecsüléséről beszél egy olyan ember, aki egész életében max. a trágyahordó villa nyelével került kapcsolatba, de azt valahogy ugyancsak utálta. A kétkezi munka megbecsüléséről beszél egy olyan ember, akinek vezérfonala szerint a középfokú oktatást oly szintre butították le, hogy valóban csak kétkezi munkások generációi kerülnek onnan ki, ami kétségtelenül hasznos a multik esetében, mert a betanított munka valóban kétkezi munka. A munka megbecsüléséről beszél egy olyan ember, akinek regnálása alatt soha nem látott mélységbe süllyedt a munkanélküliségi mutató, pedig a közmunkások számaival kozmetikázták ám rendesen! A munka megbecsüléséről beszél egy olyan ember, aki  - 10 évre (ugyan, miből gondolta, hogy 10 évre hatalmában áll bármit beígérni? ) – egy millió munkahely megteremtését ígérte meg, de még az időarányos részt sem tudta teljesíteni, sőt, székrekedést kap az erőlködéstől, hogy a meglévő munkahelyeket megvédje (úgy néz ki, pont akkora sikerrel, mint a nyugdíjkasszát), pedig még kormányzati programot is kitalált rá!

Persze, lehet, hogy a táskahordozás kétkezi munkának számít, mit mondjak, meg is van becsülve!

Az imádság és a munka hagyományát illetően valós sorrendet sikerült megállapítania Orbánnak: mindenki imádkozik, hogy megmaradjon a munkája. Akinek meg nincs, az azért imádkozik, hogy legyen.

Ma ezzel szemben azt látni – folytatta –, hogy Európában lassan már sem az imádságnak, sem a munkának nincs becsülete. „Európa egy agresszív szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját keresztény hagyományainak feladásához. (...) A hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt” – fogalmazott. Szavai szerint a kontinens és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha sikerül visszatalálnia önmagához, és sikerül visszahelyeznie az imádság és a munka hagyományát életfelfogása középpontjába.

Hogy miből sikerült neki ezt a következetést levonnia, mi szerint Európában a munkának nincsen becsülete – mondom, saját tapasztalatai e téren nincsenek – az előttem meglehetősen ködös, de hát, hallucinált ő már máskor is. De nézzünk már az imádság becsülete mögé! Miért is kellene, hogy az imádságnak becsülete legyen? A vallás - és annak gyakorlása – magánügy. Nem különben megnyilvánulási formái is, mint az ima pl.. Mitől becstelen egy imádság, és mitől van egy másiknak becsülete? Milyen alapon ítéli ezt meg  Orbán? Miben segít az imádság? Olcsóbb lesz tőle a kenyér? Vagy a cukorbeteg más besorolást fog kapni a TB-ben?

Azután fut egy sort „agresszív szekularitás” címkével. Valszeg ez is olyan fogalom, amiről lila dunsztja sincs, mi is, de jól hangzik az Európára való köpködés közben. Nem mellesleg mondja ezt az az ember, aki a következőt merte nagy bátran előadni: "Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!". Tette mindezt egy kisebbségek jogainak veszélyeztetését vélelmező rádiójegyzet kapcsán, 1991. június 10-én. Az országgyűlési jegyzőkönyv – akkor még volt, ma az orbáni demokráciának hála, ilyen nincs – mindezt rögzítette.  Ugyancsak fideszes csahosai közül hangzott el a abban az ülésszakban többször is a „csuhások, térdre, imához” felszólítás, valahányszor egy KDNP-s képviselő emelkedett szólásra.

Mert nézzük csak, mi is a szekuláris jelentése? Világi, nem egyházi. Kurz und gut: ennyi. Alanyai, a szekuláris emberek, mindent ok-okozati összefüggésben látnak. Más szóval, nincs olyan esemény, amelyet természetfeletti beavatkozással kellene magyarázni. Minden történés, a történelemben lejátszódott eseményeknek a következménye.  A szekuláris emberek a valóság korlátai között élik az életüket, ahogy az öt érzékükkel tapasztalják azt. Ez vezet el a szekuláris emberek autonómiájához. Ez a kifejezés egy görög szón alapszik, ami azt jelenti: "a saját feje után megy". Az autonóm emberek nem érzékelik, hogy bármiféle szükségük lenne Isten útmutatására.

Ha nincs természetfeletti, és az emberi lények maguk döntenek sorsukról, akkor az értelem, az értékek és az igazság a körülményektől függ. Ami helyes az egyik szituációban, az talán helytelen a másikban. Ami helyes az egyik ember számára, az talán helytelen a másiknak. A morál egy közösségi szerződés kérdése. Amiben a csoport megegyezik, annak alapján ítélnek meg minden magatartást abban a csoportban.

Megértem, hogy Orbán szemében Isten ellen való vétek az autonómia, az autonóm gondolkodás. Na jó, ha Isten ellen nem is, de ellene való vétek mindenképpen. Ahogy látjuk, pártján belül rendesen el is taposta azt. Hívei agyuk kapacitásának 20%-át használják, a többit Orbán használja.

Viszont a szekularizációnak egyéb indítékai vannak, nem az agresszivitás. Az első és minden bizonnyal a legfontosabb, a tudományos indíték. A mai világban a legtöbb ember a tudomány, vagy a tudományos módszer alapján hoz döntéseket, és oldja meg a problémáit. A második fő szekularizációs indíték a pluralizmus. A pluralizmus azt jelenti, hogy sokféle vallási meggyőződés tolerálható és egyik sem meghatározó szerepű. Ezzel a tapasztalattal szemben, mi történik a szekuláris világban? Az első tizenkét ember, akivel találkozol, legalább tizenhárom vallást, vagy vallástalanságot képvisel. A harmadik fő indíték, ami a szekularizációt segíti, a privatizáció. A privatizáció azt jelenti, hogy a vallásos beszélgetés a nyilvánosság előtt, egyre növekvő módon helytelenítésre kerül. A vallás egyre inkább olyan értelmezést kap, hogy ez az emberek magánügye.

Ezek után a családellenességgel és az internacionalizmussal – mégis, az EU mi a bánat lenne, ha nem internacionalista? – nem is foglalkozom.

Nézzük tovább:

„Mi ezt a feladatot és helyzetet ismertük fel 2010-ben, amikor a választók ránk bízták Magyarország új alkotmányának létrehozását” – jelentette ki Orbán Viktor, jelezve, hogy ehhez először le kellett bontani a magyar alkotmányról „azokat a hagymakupolákat, amelyeket a kommunista rendszer épített rá”.

Ha csak valami halovány célzás lett volna programjukban – ami, ugye, eleve nem volt – ilyesmire, egye fene, még be is szophatná bárki ezt a lompos csúsztatást. De, hogy erre neki SENKI nem adott felhatalmazást, az tény! A kommunista rendszer hagymakupoláiról előadott rémálmát pedig biztosan az okozta, hogy előző esete túlzottan beevett a kelkáposzta főzelékből, köménymaggal és sült oldalassal. Kicsit idősebb vagyok, mint ez a kényszeres népboldogító, de valahogy nem emlékszem, hogy kommunista rendszerben éltem volna.

Felidézte, hogy ennek szellemében az alaptörvénybe foglalták a magyar államiság keresztény gyökereit, és – mint fogalmazott – „magunkénak valljuk Szent István útját”.

Na, ez tiszta beszéd. Adva van a Szt. Istváni erőszakos térítés – jelen körülmények közt, persze -, és bár az egyháznak semmi keresni valója az állami politikában, aki nem hívő, az idegenszívű, nemzetáruló. Persze, az alapizébe elég sok mindent belefoglaltak, aminek abban semmi keresni valója nincs, de hát, ha ott van, akkor minden más nézet alapizé ellenes.

A miniszterelnök szerint „nekünk ezen a saját úton érdemes továbbmennünk, a saját felismert igazságainkat érdemes alkalmaznunk”. Felhívta a figyelmet, hogy ehhez vállalni kell a saját út nehézségeit, ki kell állni a magyar érdekekért, és nem szabad megijedni „sem Brüsszeltől, sem a saját magunk árnyékától”.

Ez már valami beteges dolog nála: miért kellene megijedni Brüsszeltől? Felfogja egyáltalán, hogy Brüsszel értünk haragszik, 10 millió nyomorultért, és nem ellenünk?

Semmi baj: majd az imádság, amit ismét visszahelyez életfelfogásunk központjába, az segít. Különösen a születése napján celebrált hálaadó misék éghez szálló fohászai.