azaz, személyeskedés.

azaz, személyeskedés.

Megítélnek, elítélnek, címkéket ragasztanak rád. Ezzel le is rázzák magukról annak a gondját, hogy jobban megismerjenek. Nincs is rá igényük, felesleges teher, hiszen ők tudják, amit tudnak.

De milyen alapon is? Többek nálad (nem mennyiségileg, minőségileg)? Jobbak nálad (nem száz síkon)? Vagy csak többségben vannak? Hol is? Milyen többségben? Kinek a többségében?

Jobban tudnak nálad valamit, tenálad, aki bele születtél valamibe, bőröd színe, vallásod, vagy világnézeted okán, beleszülettél abba, aki vagy? Vagy csak minősítenek, zsigerből, vagy vezényelten?

Kérdem én: milyen alapon ítélkeznek? Von Haus aus? Vagy, mert ezt tanulták? Ha tanulták, mégis, hol? A családban? Az iskolában? A templomban? Vagy az ősiség alapján, mert úgy gondolják, ehhez joguk van? Hát persze, hogy joguk van. Ez a véleménynyilvánítás szabadsága. De nem a szólás szabadsága! Olyan ugyanis még a magyar alapizében sincs. Ennek alapján a véleményed - a 2/3 hatalma szemében olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra! Ők meg főleg nem.

Az engem ért argumentum ad personam támadások hidegen hagynak. Azonban nem vagyok egy keresztényi alkat, és, ha pofán csapnak, nem tartom oda alázattal a másik orcámat, sőt, ha megdobnak kővel, biza, nem kenyérrel, de sokkal nagyobb kővel dobom vissza! Mert az ilyesmi  a 4026. sz. vendéglátóipari egységben is úgy szokott kezdődni, hogy a másik visszaütött.

Akad egy fogalom: pszicholingvisztika. Ez gyakorlatilag az agymosás szinonimája. Addig ismételnek a valósághoz még csak nem is közelítő dolgokat, míg az agy beáll a hit üzemmódjába, és onnan kezdve nem fogad be semmit, ami azzal ellenkező. Agyhalál, persze, nem élettani szempontból. Küldetéstudatos emberkék, akik soha nem a tartalommal, hanem a formával bíbelődnek, hajlamosak befogadni.

Az argumentum ad personam gyakorlói is ilyen agyhalottak.

Ez az írás a KMH oldalán jelent meg.