sajátosan persze...
sajátosan persze...
Mert elsőbben kitalálták a nemzeti trafikhálózatot, amit még meg is értek. Egy kenus olimpiai bajnoknak nyilván kevés a nemzet megbecsülése által juttatott - megérdemelt - járadék, sőt, még a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjáért járó pénzecske, ami azért nem éppen szotyolára elég, még kistafírozzák a trafikhálózat élet-halál uraként járó aprópénzzel is. Pedig Gyulai Zsoltot még csak színpadon sem láttam Népünk Boldogsága háta mögött, mint Egérkét, Szörényit és a többi arcot, egyetlen rendezvényen sem. Lehet valami titka, hogy ennyire tömik.
De hagyjuk a személyeskedést, Gyulai kiváló sportember (volt), a többit meg fedje jótékony homály.
Hanem most - miután a nemzet agytevékenységét magas szinten tartó játékgépeket is a haverok bevételei forrásai alá vonták - újabb kis trükk készül: csak úgy, hirtelen felindulásból, nem árusíthatsz ám szeszes italt - se Coop, se CBA, se idegenszívű multi - az ugyanis az ital nagykerek monopóliuma lesz, és, hogy ki, és hol árulhat népboldogító szeszfélét, az megint valami nemzeti izé döntési. és főleg hálózati kompetenciájába fog tartozni!
Megértem én: ártunk és ormányunk most egyszerre szívén viseli a népesség májának, hasnyálmirigyének és pusztuló agysejtjeinek sorsát! Dicséretes!
Csakhogy, valami apróságot el tetszettek felejteni, nagyuraim! A következményeket!
Adva vagyon egy kocsma, ahol eddig játékgépezhettek, dohányozhattak és ihattak a pórok, akiknek, ártunk és ormányunk sajátos működése okán más elfoglaltságuk, sajnos, nem akadt. Letiltották a dohányzást. Fingjuk sincs arról, hogy egy dohányos mi mindet köt a rágyújtáshoz - a mechanikus kényszereken kívül: kávé, egy feles, egy haver, egy nő, de csak a felszálló füstkarikák lebegése a térben, hát, ezek. Ha nem gyújthat rá, biza, se kávé, se feles, se nő - bár a cigarettát este, az ágyban, post aktus, minden korlátozás nélkül élvezheti. Miért is menne be oda fogyasztani, ha nem lehet? Veszteség, állambácsi, áttételesen, de veszteség!
Azután ott van a játékgép! Számolatlanul dől bele a HUF, közbe-közbe kiszól a pór: Erzsike, aggyá mán még egy felest, mer a gép nem ad! Ha nyert, meghívja a 4026-os számú továbbképző napközi jelen levőit egy körre. Ha nem, akkor ráfogja a nyuszira. Erre fel persze, ott van a nagyeszű válasz, hogyaszongya: ezzel a lépéssel megakadályozzuk, hogy felelőtlen egyedek elpocsékolják a családjuk betevőjét! A törvényhozóknak, persze, megint nincs fingjuk se arról, milyen egy kocsma közönségének összetétele. De sebaj, e tiltás nyomán is csökken a fogyasztás, csökken az ÁFA, az iparűzési adó - mert bezár a kocsmáros, itassa ingyen állambácsit a Gobbi Hilda - tehát, ismét veszteség!
Most arra készülnek, hogy még a vad kádári időket is lepipálva - természetesen merő egészséggondozásból - megszüntessék a hálózatos és hálózaton kívüli boltokban a szeszes italok árusítását! Vége a reggeli "csavaros kifli", "parton", "féldekás" és egyéb, népszáj által kreált termékek felelőtlen árusításának, lekísérve egy nagyjából hordó mosásból származó, sergyártási melléktermékből dobozolt 3,5%os izével, ez bizony, megszűnik! Hogyisne! Hadd súgjam meg nagyeszű döntéshozóinknak, ez biza, ugyanolyan veszteség!
A kevésbé tehetős embert - mondjam, hogy a szegényeket? a mélyszegénységben élőket? - ha kivesszük a játékgépet élvezeti cikkeik közül, ami az ő köreikben kimutatottan elenyésző százalékban volt amúgy is jelen - a cigaretta és a pia tartotta felszínen. A cigaretta azért, mert a nikotin jótékony hatással van az éhségérzete, tompítja azt, az alkohol meg időleges melegséget, és főleg, felejtést ad.
Ezért, nagyuraim, ezek az emberek mindezek után is meg fogják találni a módját a maguk kábítására. Megadtátok, nagyuraim, a pálinkafőzés jogát. Bort is facsarnak szőlőből számtalan portán. A zöld határ pedig nyitott a csempész cigaretta előtt. Mégis, nagyuraim, mijaf@szt vártok egy btto 140ezer huf fizetésű, kezdő finánctól? Mi következik ebből? Veszteség, állambácsi, veszteség!
Szóval, akárhogy nézem, veszteség ez, nagyuraim, de minden oldalról. Amúgy pl. azon elgondolkoztatok-e, hogy a dohányárún realizált 1,5%os haszonkulcs a trafikosnak mire is elég? A szeszneműn vendéglátóiparban 50% a haszonkulcs, a boltban 30%, a bögrecsárdában meg 100%os!
A hetvenes években, a Szovjetunióban, drákói szesztilalom volt: munkakezdés előtt - 8 óra - szeszes italt csak min. fél literes kiszerelésben lehetett eladni, se büfékben, se sztalovajákban - ahol egyébként mindig - nem mértek ki szto grammot (napközben annyit szlopáltál, amennyit akartál, de a munkakezdés, az szent volt!). De az elvtársakon nem lehetett kifogni! Az első megvett egy fél literes Sztolicsnaját, vagy Moszkovszkaját, és beállt vele a kapualjba, jobb keze négy ujját - mint Napóleon -kirakta kabátja hajtókájára. Ez volt az egyetemes jelzés: van fél literem, még négy szomjas kell! Ha elfogytak az ujjai, megbontotta a flaskát, a delikvensek leszurkolták az önrészt, és milliliterre pontosan leszopták a maguk résztét a vodkából. Van egy sanda gyanúm, hogy ez még nálunk is be fog következni.
Kétségtelen, hogy az egészség mindenek előtt - bár, ahogy az egészségüggyel elbántatok, nagyuraim, ez némi kétséggel tölt el!
Most el lehet kezdeni számolgatni...