Róna György írása
Róna György írása
A csodacsatár
A varsói-gyors nem is, de a gyorsítók segítenek
Felettébb irigylésre méltónak számítunk a lengyelek szemében. Legalább is egy bizonyos réteg szemében. Azokéban, aki szociális demagógiával elegyített jobbos jelszavak mentén vélik magukat megvalósítandónak. Az igazi szélsőjobb azért irigykedik, mert nálunk a Jobbik révén parlamenti legitimációt kaptak, míg mások mert nekünk egy Orbán Viktor adatott.
„Orbán Viktort kizárólag akkor lehet megérteni, ha megismerjük futballal való kapcsolatát, állítja a magyar kormányfőről írt könyvében Igor Janke. A lengyel Rzeczpospolita című lap szerkesztője úgy véli, Orbánt sokan azért nem tudják hová tenni külföldön, mert politikustól szokatlan módon mindent újjá akar építeni a kommunizmus romjain – véglegesen meg akarja változtatni a régi rendszert.” Ezzel a kiemeléssel indul Gabay Balázs írása vasárnap reggel az állampárt központi napilapjában. Az írás szerzője a könyv szerzőjével beszélgetett és méretes megállapításokkal igyekezett örömet szerezni olvasóinak, de legalább is Őfeneségének!
Az persze biztos, hogy ilyen mondatok a vakhitű birkáknak igen csak kedvére vannak:
„Orbán egyedülálló politikai vezető az európai palettán. Az egyetlen olyan befolyásos országvezető, aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, ezzel a mércével mérve pedig igazi politikus. Mindezen túl pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni, nem kevéssé harcos kommunistaellenes múltjának köszönhetően.”
illetve
„értékelem azt a törekvést, ami Orbánt vezérli. Fontos, hogy a céljai elérésével nem a hatalomvágyát elégíti ki. Politikustól szokatlan módon úgy tűnik, valóban meg akarja változtatni a dolgok állását. Egyszer megkérdeztem tőle, mi a legfontosabb célja Magyarország kormányfőjeként, s azt válaszolta: „hogy megerősítsem az ország szuverenitását”. Olyan embert látok benne, aki élete jó részében a kommunizmus ellen küzdött, és a rendszerváltást követően fő ideája maradt, hogy az emberek elméjében is leépítse a posztkommunista beidegződéseket”.
De minden kétséget kizáróan leglenyűgözőbb megállapításuk: bár népszerűsége 2010-óta lényegesen csökkent, de emberi legitimációja töretlen!!! =))
Ismered Waze a mondást, hogy „messziről jött ember ….”, meg hogy „messziről és sötétben, minden tehén fekete!”! =))
Mindehhez csak félve teszem hozzá, hogy legjobb tudomásom szerint Orbán nem csatár, hanem középpályás! Ami lehet tévedés is, de semmivel sem kisebb, mint középszerűnél többre tartani! =))
Még csak vasárnap van, de már összejött a hét legbárgyúbb mondta
Ékes bizonyíték, hogy az államtitkárokat nem az eszük alapján választják
Az MTI tudósítása szerint: „Újra és újra el kell mondani, le kell írni, tanítani kell az iskolákban a magyar vészkorszakok szenvedéstörténetét, hogy a diktatórikus hatalmaknak soha többé ne legyen lehetőségük faji, ideológiai vagy osztályalapú emberirtásra” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára szombaton a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen a fővárosban.
Kívánatos az lenne, hogy senkinek és semmiféle alapon ne legyen lehetősége emberirtásra.
Ettől függetlenül nagyon jó lenne, ha nem lennének diktatórikus hatalmak, és ne lenne osztályalapú, sem ideológia kiközösítés!
És az sem ártana, ha még a magyar kormány derék egyede is tudná, hogy az emberiség egyetlen faj!!!
Matolcsy és a látványos gazdasági fejlődés
Lehet némi ráció a daliás 2/3isten és az ő jobb-keze proféciájában
Az új állampárt propagandája úton-útfélen hangoztatja, hogy mienk, pontosabban övék a jövő a bölcsek köve és hamarosan látványos gazdasági növekedés lesz az országban.
A The Economist közzétette az IMF rangsorát a 2012-es évre becsült gazdasági fejlődési %-okról. A lista élén Libya található 122, azaz egyszázhuszonkettő százalékkal.
Ehhez csupán azt kell tudni, hogy tavaly 60%-os volt! Na nem a fejlődés, hanem a visszaesés!!!
Nos ez utóbbi már nagyon megy Matolcsynak! Fenn áll a veszélye, hogy ilyetén „nekirugaszkodás”-ról álmodozik az unortodxia atyja!
Csak a rend kedvéért – ahogy szoktam – meg kell jegyezzem, sőt fel kell hívnom a figyelmet, hogy Libya a világ egyik legtöbb olajjal és olajtartalékkal rendelkező országa!!!
Nem csak Szarvas hiba, hanem méretes hazugság is
A szombati Magyar Hírlap vezércikijéből
Szarvas Szilveszter jegyzi a keresztpapi lapjának szombati Álláspont-ját „Igazságszérum” címen. Műfaját tekintve műnépi műkesergő!
Így indít: „Ahogy az már lenni szokott, megint csak mostohagyerekként tekint hazánkra az Európai Unió”. Majd azzal folytatja, hogy „A jelenlegi tervek és elképzelések szerint brutálisan fájni fog Magyarországnak az a döntés, amelyet az európai uniós tagállamok hozhatnak a következő hétéves ciklus közösségi költségvetéséről”
Aztán „Magyarországot sorozná meg a legfájdalmasabban gyomrosaival,… Búcsút inthetünk tehát kétezermilliárd forintnak és ezzel minden ambíciónak, célnak, tervnek, fejlesztésnek, fordulatnak, fejlődésnek, szárnyra kapásnak”.
Majd oda jut, hogy „Finoman szólva is felháborító, hogy nincs még egy olyan tagállam az unióban, amelynek ilyen végső csapásra kellene felkészülnie”.
A derék firkász egy csöppet sem zavarja kesergőjében, hogy a tárgyalások során nem országokról, hanem a költségvetés alapelveiről (tudom, hogy Matolcsy ezzel az alapfogalommal sem tud mit kezdeni!!!) van szó. Bár az igaz, hogy Magyarország azok közé tartozik – lévén nettó jelentős kedvezményezett -, akik a támogatások csökkentése révén kevesebb elpancsikálható zséhez jutnak.
A derék szerző – igaz nem annak szánta, de mondott egy lényeges dolgot: arról beszélt (illetve írt), hogy jó lenne, ha elmondhatná: „Brüsszel szerint az egész unióban Magyarország áll a legstabilabban a lábán, hazánk mintaállam, így egyáltalán nem szorul rá a nagyobb juttatásra”.
Bingo! Bár igaz, hogy ebben a mocskos alávaló EU az istennek sem akar velünk egyetérteni, de ezt halljuk nap, mint nap Őfeneségétől, Matolcsytól és a slepp többi nagyeszű hittérítőjétől! =))