Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kormányeltörésben

2012. november 13. - Harun al Rasid

Szemenyei-Kiss Tamás írása

Szemenyei-Kiss Tamás írása

triumvir

„Elmém csak tévelyeg kétségben

Mint vasmacska nélkül gálya a tengerben

Kormányeltörésben…”

(Balassi Bálint)


Szociális gondoskodás 200 év múltán

Amint azt egy korábbi híranyagunkban is megemlítettük: Budapest Főváros Kormányhivatala, az Egészségügyi Pénztár Szakigazgatási Szerve (OEP) – egyelőre bizonytalan mennyiségben – állított elő és küldött el postán tértivevénnyel olyan egészségbiztosítási kártyákat, melyek érvényességi határideje 200 (azaz kettőszáz) esztendő múltán lép érvénybe.

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokért felelős kormányzati szerv a kerületi önkormányzatok polgármesteri hivatalai felterjesztése alapján a szűkös körülmények között élő honfitársaink számára olyan közgyógyellátási igazolványokat küldött el 2012. október hónapban, melyeket – nem tévedés! – csak 2212. október 23. és 2213. október 22. között használhatják fel a címzettek. A közvetlenül illetékes osztályvezetővel történt kapcsolatfelvétel alkalmával Oraveczné dr. Osvald Aida nem is tagadta a történteket – a felhasználhatatlan (200 esztendő múltán érvényes) kártyák elküldését „tévedésnek” minősítette és arra hivatkozott, hogy a hivatal munkatársai túlterheltek…

A szociális támogatást biztosító kártyát munkatársaink bemutatták a gyógyszertáraknak, kettőnek is, hogy a tévedést kizárjuk. Ezt követően felkerestünk egy körzeti, ismertebb nevén: családorvost, aki rácsodálkozott az OEP produktumára és nyugtázta: a nem filléres állami kiadású igazolványt legfeljebb ükunokáink tudják majd felhasználni a harmadik évszázad elején – mikor Orbán Viktor kormányát csupán csak a levéltári anyagokból és emberek rémmeséiből ismerik az akkor élők.

A túlterheltség érthető, hiszen kormányrendelet alapján csökkentették a hivatalokban foglalkoztatottak számát. Ugyanakkor a szociális (állami) támogatásra szoruló beteg emberektől ezzel a „tévedéssel” elvették azt a lehetőséget, hogy idejében hozzájussanak a számukra legfontosabb – orvosilag előírt – gyógyszerekhez. Kihangsúlyozom az „idejében” kifejezést, hiszen nem lehetünk biztosak abban, hogy a „tévedés” okán történt-e haláleset vagy okoztak-e haláleseteket a hivatali tévedések?

És egyáltalán: felelősségre vonták-e azokat a személyeket, akik „mi is emberek vagyunk, tévedhetünk!” vállrándítással intézték el az ügyet?

Az eset egy kanadai újság híradása kapcsán került a nyilvánosság elé és az OEP vezetői látókörébe –bizonyítva egyúttal azt is, hogy a még munkahellyel rendelkező újságírók és a magyarországi tömegek között nincs kapcsolat: a foglalkoztatott zsurnaliszták pártmunkát (ti. egyszerű propagandatevékenységet) vagy a kormány által ellenőrzött orgánumoknál dolgozva bérmunkát végeznek. – Ismerek olyan kollégát, akit egy darab tízezer forintos vásárlási utalvánnyal vettek meg, csak azért, hogy ne írjon a CBA üzletlánc egyik kereskedelmi egységénél tapasztalt visszásságokról.

Az Orbán-kormány és az Alaptörvény

Dr. Orbán Viktor Mihály miniszterelnök és minisztertársai a fülkeforradalmat követően, 2010. május 29. napján a Magyar Köztársaságra és az addig érvényben volt Alkotmányra tettek esküt. – 2011. március 14-én került az Országgyűlés szavazógépezete elé T/2627 irományszámmal Magyarország Alaptörvénye elnevezéssel egy pártrendelet, amely felülírta a Magyar Köztársaság Alkotmányát, magát az ország nevét is.

Az Alaptörvény szövegéről, az abban foglaltakról nem történt népszavazás, azt az Országgyűlésben vezényszóra kellett megszavazni a kétharmados többségben lévő Fidesz MPSZ képviselőknek. (A szavazásról készített jegyzőkönyv illetve a tévéközvetítés tanúsága szerint ún. „előkiabáló” mondta be a Fidesz MPSZ országgyűlési képviselőinek, hogy az „igen” gombot kell megnyomni.)

A lényeges észrevétel talán nem is a 2012. április 25. napján sorrakerült szavazás körülményeire mutat rá, hanem arra a kétségtelen tényre, hogy a jelenlegi, Orbán-kormány egyetlen tagja sem tett esküt Magyarország Alaptörvényére – így de jure illegitimnek tekinthető. Ugyanakkor – a népszavazás elmaradása okán – nem tekinthető demokratikus, közmegegyezésen alapuló legfelsőbb jogszabálynak sem.

Az Országgyűlés az Alaptörvényben szabályozza Magyarország jogrendjét, az állampolgárok alapvető jogait és kötelezettségeit, meghatározza az államszervezetre vonatkozó alapvető szabályokat. Mivel az Alkotmány (2012. január 1. óta: Magyarország Alaptörvénye) az állam legmagasabb szintű törvénye – így egyetlen más jogszabály sem lehet ellentétes vele, e felett az Alkotmánybíróság őrködik. – Ahol… mint ismert, többségében a Fidesz MPSZ-hez köthető személyek találhatók meg, akik nemcsak eszmeileg, hanem egzisztenciálisan is függenek a pártvezetéstől, személyesen Orbán Viktor miniszterelnöktől.

A Nemzeti Hitvallás, mint a demagógia része

Az Orbán Viktor vezette párt „Nemzeti Hitvallás” címmel 2011. április 25-én – egyebek mellett – az alábbiakat hirdette ki:

„Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.

Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.

Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.

Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította annak közös értékeit.

Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.

Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. A Magyarországon élő nemzetiségeket és népcsoportokat a magyar nemzet részének tekintjük.

Vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, egyedülálló nyelvünket, a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit, ápoljuk és megóvjuk. Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos felhasználásával védelmezzük az utánunk jövők életfeltételeit.

Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.

Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével…”

gárda

Ha valaki nem ebben az országban élve olvasná a Hitvallásban foglaltakat, akár még hihetne is a pátosszal átszőtt sorok őszinteségében. – Még zajlik a tárgyalás a hat (köztük egy gyermek) roma honfitársunk meggyilkolása miatt. Még folyik a nyomozás a zsinagógák környékén megtámadott zsidó honfitársaink felkutatása ügyében… miközben az Országház falai között rasszista, antiszemita párt hirdeti 2010 tavasza óta a magyar faj felsőbbrendűségét és a Duna-Tisza táján városainkban, falvainkban az irredenta, hungarista szervezetek fekete vagy terepszínű egyenruhába öltöztetett egységei vonulnak. – A Hitvallás hazug soraiban tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját… ám ténylegesen egyetlen olyan szomszédja sincs hazánknak, mellyel békében-barátságban élt volna az utóbbi száz esztendőben. A hirdetett „együttműködés” még az ország határain kivűl élő magyarságot is megosztotta: Szlovákiában, Romániában, Szerbiában, Nyugat-Európában és az Atlanti-óceán túloldalán a demokrácia híveit nemzetellenes gócoknak tekintik Magyarország jelenlegi vezetői – az újnáci organizációk führerjei pedig egyenesen felakasztással fenyegetik a másként gondolkodókat (amint arra példát szolgáltatott 2012 augusztusában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke). – A „kereszténység nemzetmegtartó szerepét” nyilvánvalóan így is lehet értelmezni abban az országban, ahol korbáccsal a kézben tárgyalnak a kérdezőkkel és a más kultúrájú százezreket genetikai selejtnek, bűnöző fajtának minősítenek diplomáciai szinten is.

Azt a tényt, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, s mint ilyen, törvényei nem lehetnek ellentétben az EU törvényeivel – az önmagát nemzetvédőnek nevező Orbán-kormány szinte teljes mértékben figyelmen kivűl hagyja. A Magyar Köztársaság Alkotmánya helyett bevezetett Alaptörvény számos esetben az Unió szellemével és joggyakorlatával ellentétes – lényegében rendeleti úton bevezetett – jogszabályokat tartalmaz, melyek nem csak az országon belül teremt feszültségeket, hanem az EU-tagállamok és Magyarország viszonylataiban is.

Magyarország ugyanis részese az Európai Unió jogrendjének, s ennek érvényesülésével szemben nem hivatkozhat belső jogának másfajta rendelkezéseire, még az Alkotmányéra vagy a Nemzeti Alaptörvényre sem. E bonyolult kapcsolathálóról most elég annyit leszögezni, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya alapvető rendelkezései közösek vagy összhangban álltak az Európai Unió jogában is megtestesülő alapelvekkel. Ha 2010 után olyan rendelkezések kerültek bele az Alaptörvénybe, amelyek annak alapelveivel ellentétesek, ezek az uniós jogba is ütközni fognak, amennyiben az adott területre van uniós szabályozás. Ha az Alkotmánybíróságot meg is próbálják kerülni, az Unió Bíróságát nem tudják.

Így és ennek figyelembe vételével szükséges az immár állampárti tevékenységet folytató Fidesz MPSZ „szabadságharcát” vizsgálat tárgyává tenni a demokrácia híveinek.

Azt, hogy az ország vezetői mennyire tudatos módon építik a pártállami diktatúrát, jól példázza Kövér László országgyűlési elnök az Országház ülésén 2012. november 12-én tett cinikus kijelentése is, miszerint: „A demagógia is a szólásszabadság része…”

Szemenyei-Kiss Tamás

Budapest, 2012. november 13.

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr588359648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13124 2012.11.14. 02:58:59

Sajnos az Unió bíróságai (is) lassan őrölnek. /miközben mi felőrlődünk/ :-(
süti beállítások módosítása