Az 56-os szabadságharctól a kaméleonok forradalmáig

„A magyar művészek legendás szerelmei közül az egyik legmegrázóbb Domján Edit és Szécsi Pál tragikus véget ért kapcsolata. A pár 1972-ben találkozott először a Magyar Rádió egyik műsorának felvételén. Ekkor az ünnepelt színésznő már a 40. életéve felé közeledett, a népszerű – szintén roma származású – táncdalénekes pedig mindössze 28 éves volt. A korkülönség ellenére kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük – a barátságból hamarosan lángoló szerelem lett…” (Színészmúzeum – Budapest)
Magyarországon vagy határainkon túl millió és millió ember csupán csak ennyit tudott róluk, arról a korszakról, melyben mindketten éltek…


Az 1932. december 25-én született Domján Edit 1954-ben kapott diplomát Budapesten, a Film- és Szíművészeti Főiskolán. Ekkor kérte meg kezét osztálytársa, Kaló Flórián, akivel a Szegedre költözésük, a szegedi színházzal kötött szerződésük napján, kötött házasságot a főváros VIII. kerületében. „Tanúkat is a józsefvárosi Tanács folyosóján kerestünk…, majd, mivel pénzünk nem volt, a kollégiumban megebédeltünk és már indultunk is Szegedre…” – olvasható Domján önéletrajzi írásában.
A dél-magyarországi színházban – ahol akkor több híresség is fellépett – 1954-ben elkezdett karrier az elkövetkező esztendők viharaitól eltekintve meredeken ívelt felfelé, egészen a kivételes tehetségű művésznő halála napjáig.


Az 1956-os forradalom és következményei

A szegedi sikerek meghozták volna az előrehaladás lehetőségét… 1957-ben Ádám Ottó a fővárosi Madách Színház rendezőjeként szerződést ajánlott Domján Editnek. A házaspárnak azért sem lehetett, mert Kaló Flórián az 1956-os forradalom első napjaiban „exponálta” magát: Sinkovits Imrével, Gobbi Hildával a „Talpra magyar!”-t és a Szózatot szavalták el – ebből következően a szabadságharc leverését követően szó sem eshetett arról, hogy vidékről Budapestre kerüljön, egyfajta büntetés volt ez abban a korban.
A nagyszerű művésznő szolidaritást vállalt férjével – annak ellenére is, hogy Ő maga vágyakozott a Madách Színházba, és mint minden művész, a sikerekre.
Erre a legközelebbi alkalom 1961-ben kínálkozott. A büntetők, az akkori politikai-kulturális vezetők felmérték, hogy a legsúlyosabb csapást az újabb négy esztendővel tudják a házaspárra mérni… Gobbi Hilda így vallott erről: „Edit és Kaló Flórián is kapott ajánlatot Budapestre. Ők nem tervezték hosszúra a szegedi létet, bármilyen jól is érezték magukat, hiszen Budapestre, az ország fővárosába vágyakozott mindenki. Zavaros viszonyok voltak 56-ban és hát Kaló Flórián is elmondott egy-két verset… s ezért úgy gondolták, hogy jobb nekik a szegedi éghajlat. Mint afféle értemiségi házaspár, könyveket és hanglemezeket gyűjtöttek, együtt látogatták a szegedi könyvesboltokat, antikváriumokat.”

1969-re talán a sok munka, talán a siker nem egyforma volta okán, felborult a korábbi harmonikus egyensúly Kaló Flórián és Domján Edit között és a válás mellett döntöttek. Ezt követően a művésznőnek már nemigen volt ideje a magánéletre – néhány futó viszony inkább zárkózottá és és befelé fordulóvá tette. Ekkor, 1972-ben ismerkedett meg Szécsi Pállal, aki nagy megtiszteltetésnek tartotta a híres színésznő szerelmét, de idővel, mások pikírt megjegyzéseinek hatására (a nagy korkülönbségre utalva) eltávolódik Edittől, majd tíz-tizenegy hónap együttélés után lassan elhidegült kapcsolatuk.
Mindazonáltal a szakítást Domján Edit kezdeményezte, Szécsi Pál erős alkoholizálása miatt. Egy alkalommal, mikor a slágerénekest eszméletvesztéssel járó alkoholos éjszaka után elvitték a művésznő lakására – aki akkor már egy hete nem látta a fiatalembert – annak kijózanodása után kezébe nyomta ruháit, a holmijait és megkérte, hogy végleg költözzön el tőle (amit Szécsi apatikusan végrehajtott). – Edit napok múltán levelet írt az Egyesült Államokban élt nővérének, akit megkért, hogy vigyázzon öccsére… „Szeretetem nem elzárható és újra kinyitható csap… az állandó marad továbbra is” – üzente az Amerikába írott levelében s ezzel a magánéleti zavaros gyötrődések végére akart pontot tenni.

A hatvanas években másod-harmadállásban, mint fotomodell, együtt dolgoztam a Nagykörúton volt reklámstúdióban Gottesmann Katival, a pályakezdő Szebeni Andrással, a karrierjét akkor kezdett Ungár Anikóval, Joó Piroskával – Magyarország akkori „arcaival”. Szemben volt a Madách Színház épülete, ahonnan gyakran átjöttek az akkor már ismertebb színészek, Gálvölgyi János, Fülöp Zsigmond és a fiatalabb korsztályban lévő kollégáik. Ők is megtapasztalhatták azokban az években a még nem közismert Szécsi Pál fegyelmezetlenségét. – A roma fiatalember, bármennyire is erőltette, nem volt képes a hangulatain, az indulatain uralkodni és bár azokban az években a ruhabemutatók kifutóin valamelyest ismertnek számító Szécsi Pált fotomodellként is foglalkoztatni szerették volna – el kellett tanácsolni a reklámstúdióból.

1972. december 26-án este a Candida című előadásra került volna sor a Madách Színház kamaraszínházában. Az ügyelő késő délután már aggódni kezdett, mert a főszereplő – ti. Domján Edit – nem jelent meg, bár Ő mindig pontos volt, és már csak kevés idő maradt a fellépésig. Balsejtelem fogta el kolléganőjét, Nagy Annát is… Traub Pál, az ügyelő, telefonon beszélt Ádám Ottóval, az igazgatóval, hogy mit tegyenek. – Az ő tanácsára taxit hívtak és elmentek Edit Fürst Sándor (ma: Hollán Ernő) utcai lakására. Traub Pál, Mensáros László, Bálint András és Nagy Anna szinművészek szorongtak a taxiban a megérkezésig. Mensáros először a szomszédainál érdeklődött, hogy hallottak-e mozgást a művésznő lakásában… időközben Traub Pál a levélbedobón keresztül észrevette a félig nyitott fürdőszoba kádjában lebegő testet. Feltörték az ajtót, de már későn – csak a beállt halált tudták konstatálni. A halottkém szerint több órája nem élt már… Az asztalon búcsúlevél, a fürdőszobában orvosságos üvegek, zsillettpengék. Aki mindezt végigcsinálta, az a végsőkig elszánta magát. Kaló Flóriánhoz is írt búcsúlevelet, amiből kiderült, hogy mennyire tudatosan készült a halálra, csakhogy mindezt a környezete nem vette észre…

Rendőrtábornokok kék fényben

A bűnösöket felelősségre vonják, az áldozatoknak jóvátételt adnak?

„Az új Fidesz-kormány egyik legfontosabb dolga lesz az ügynökkérdés rendezése…”
Deutsch Tamás, ifjúdemokrata politikus szerint – ha kormányra kerül a pártja – mindenki alanyi jogon megkapná az összes, rá vonatkozó teljes dossziét, ha pedig az érintett akarja, a tartalmát nyilvánosságra hozhatja.
„Tiszta vizet kell önteni a pohárba, olyan törvényt kell alkotni, amely lehetővé teszi, hogy az információs önrendelkezési jog alapján mindenkiről mindent nyilvánosságra lehessen hozni” – tájékoztatta a sajtó munkatársait a Fidesz MPSZ jövőbeli terveiről Deutsch, majd hozzátette: „az új polgári kormány a 2002 utáni valamennyi egyéni és közösségi szabadságjogokat lábbal tipró cselekményt részletesen kivizsgálja… különösen a 2006. október 23.-án történteket.” A bűnösöket felelősségre kell vonni, az áldozatoknak jóvátételt kell adni – jelentette ki Orbán Viktor egykori minisztere.

1998-2002 között, a polgárinak nevezett Fidesz-kormány idején, nem tartoták fontosnak az ügynökakták sorsának rendezését. A Horn-kormány éveiben, 1995-ben kezdődött első belügyi iratfeltárás, majd a Történeti Levéltár létrehozása utáni következő, említést érdemlő dátum a 2003. év: a Medgyessy-kormány által benyújtott irategyesítési törvényt a Fidesz nem támogatta, vagyis ekkor sem szavaztak az ügynökdossziék kutathatóvá tételére.
Az irategyesítési törvényt 2005-ben módosította az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció, többek között bővítve az anonimizálás nélkül megismerhető adatok körét – a fideszes képviselők ekkor sem mondtak igent, „csak” tartózkodtak a parlamenti szavazásnál. Azokat az ügynököket, akik a rendszerváltás után tovább szolgáltak (!), és akiknek az anyagait az SZDSZ akarta nyilvánosságra hozni, a Fidesz védte: adataik nyilvánosságra hozása ellen szavazott. (Kövér László, aki 1998-2000 között felügyelte a titkosszolgálatok tevékenységét, egyenesen megtiltotta, hogy személyével kapcsolatban az 1990 utáni kormánytagok átvilágítását célzó vizsgálóbizottság bármiféle adatot ismertté tegyen…)

Csak 2002 után „tiportak lábbal” egyéni és közösségi jogokat? Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. évi egyezkedéseit, majd a rendszerváltást követő időszakban, 1990 és 2002 között, nem történtek törvénytelenségek?
Írásunkat útmutatónak szánjuk: felfrissítjük a törvényhozók emlékezetét, azokét is, akik részben felelőssé tehetők bűnüldözés, az igazságtétel elmaradásáért… (a Szerk.)




„Magyarország egy konszolidált ország…”

Pető Iván (1992 után az SZDSZ elnöke) 1993-ban, az egyik izraeli látogatása alkalmával, kijelentette: „Magyarország egy konszolidált ország, ahol a jövő évi, 1994-es, választások nyomán bekövetkezhető kormányváltozás nem kell, hogy nagyobb megrázkódtatással járjon, mint más rendezett, biztosított európai államban. Tehát azt az álláspontot valljuk és képviseljük Izraelben is – vélekedett – hogy Magyarországon a folyamatosság garantált.”
Ami nem vitatható: a magyar rendőrség tiszti állományának közel hatvan százaléka nem tett hűségesküt az 1990-es választások után a Köztársaságra. E rendőrtiszti különítmény, mondhatni minihadsereg, inkább vállalta az átmeneti egzisztenciális bizonytalanságot, mintsem a pártállamnak tett elkötelezettségük megszegését. A létbizonytalanságuk természetesen nem szószerint értendő: az elvtársak többsége még idejében fegyveres őrző-védő üzleti vállalkozásba kezdett – kihasználva az átvilágításuk elmaradását – a demokratikus káosz, mint ismeretes, ugyanis az addig összeharácsolt vagyonukat is meghagyta. Az uniformisba bújtatott pártállami zsoldosok egykori kapitányait (mindet) természetesen nehéz lenne bemutatni, de jónéhányról közelképeket villanthatnak fel azok, akik az önkényuralom fél évszázadán keresztül érintkezésbe kerültek velük.

Elsőként talán Komáromi Tibor elvtársról, a kishalnak számító ezredesről szólnék, a név a futball világát jólismerők számára sem ismeretlen. Ez a derék belügyminisztériumi sportoló, Biszku Béla kedvence, már a kezdetek kezdetén ott volt a világhírű Puskás, Kocsis, Hidegkuti-vezérelte Aranycsapat házatáján. Játékosként ugyan sohasem fért be a legendás tizenegybe, ám bárhová is utaztak, Komáromit mindig delegálták. (Foto: Komáromi Tibor r. ezredes, BM-tiszt)
1956 után került, mint megbízható, kipróbált Dózsa-sportoló, az ÁVH-központból átvedlett ORFK Vizsgálati Főosztályára, itt dolgozott 33 éven át, nyomozóként, vizsgálótisztként – mindvégig, amíg csak tartott a kádári gulyáskommunizmus.
1990-ben (ki tudja miből?) hasonszőrű társaival együtt alapította meg a Matula Információs és Nyomozó Irodát, éppen olyan szakértelemmel, mint a nála is hirhedtebb Szabó László a sajátját vagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság verőlegényei az Őrmester Kft.-t.
Ezekből az információs és nyomozó irodákból kerültek ki egyebek között azok a szigorúan titkos iratok, fotodokumentumok, melyeket a népi rendőrség szakemberei készítettek a két öngyilkosságot elkövetett művész, Domján Edit és Szécsi Pál lemeztelenített holttesteiről…
E szigorúan titkos felvételeket, jegyzőkönyveket – hasonlóan más bűnügyek és politikai perek iratanyagaihoz – egyszerűen ellopták a nyugdíjba vonult rendőrtisztek, majd az érdeklődőknek, politikusoknak, szerkesztőségeknek az akkori árfolyamon, 20-100 ezer forintért adták el.

Rendőrtábornokok – kék fényben

Bodrácska János, 1990 után Budapest rendőr-főkapitánya, esete, útja a kötársasági karrierig, szinte iskolapéldája annak, hogy miként lehet a morális mélységből a legfelsőbb polcra kapaszkodni. Valamikor a régmúltban, nyolc éven át, 1979-től 1986-ig a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi alosztályát vezette… Sajnálatos baki következtében, merthogy gazdátlanul hagyott gépkocsiját valaki kirámolta, két fedőrendszám és fontos iratok tüntek el, ráadásul jelentős összegű üzemanyag-utalvánnyal nem tudott elszámolni, pártfegyelmit követően, rövid időre, Csepelre száműzték. Ott, a bűnüldözési osztályon morzsolgatta napjait, majd – mert különben jó elvtárs volt – egy szép napon kinevezték a XX. kerület (Pesterzsébet) kapitányává. Jellemző kvalitásaira, a külvárosból ismét régi cimboráihoz, a Főkapitányságra vezetett az útja: Grósz Károly alkirálysága idején előbb rábízták a nagy-budapesti bűnüldözési osztály parancsnokságát, majd a fővárosi főkapitány bűnügyi helyettese lett.
A rendszerváltást követően – mert mint ismert, az ügyészségek és a rendőrség átvilágítására nem volt elég pénz – Antall József belügyminisztere (Boross Péter) vezérőrnagyi ranggal, budapesti főkapitányi tisztséggel kínálta meg… elismerve ezzel is a demokrácia érdekében kifejtett tevékenységét.

Kacziba Antal (1990 után az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója) gyökerei is mélyen a pártállami időkbe nyúlnak: a „magyar Bastille”, a Gyorkocsi utcai apparátus bűnügyi vezetőjeként működött a Kádár-rendszerben, olykor politikai esetek köztörvényes bűncselekményekké történő átalakításában. – Ismertté vált ténykedései között kiemelkedő jelentőségű volt a nyolcvanas évek ifjúkomunista vezetőinek megmentése: Szórádi Sándort és társait, a KISZ Központi Bizottsága ismert alakjait az ő nyomozói szakértelme mentette ki a börtönből. – Ha Kacziba Antalt és Horváth István belügyminisztert vallomásra késztették volna 1990 és 1994 között (ahogy az nem történt meg), nos, akkor nem kellett volna spekulálni az alkotmányjogászoknak, a törvényhozóknak és a legfőbb közjogi méltóságoknak, hogy milyen paragrafusok alapján állítsák bíróság elé a pártállami hatalmasságokat. De mint ismert, a demokrácia hajnalán – általános amnesztiát hirdetve – a kommunista rendszerek összes vezetője bűntelen maradt.

Külön említést érdemel dr. Margittai Domokos ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztályának vezetője. A politikai bűncselekmények elkövetésétől sem mentes főtiszt a pártállam idején őrnagyi rendfokozatban vezette a Budapest-Belváros V. kerületi Rendőrkapitányságát, azt a helyet, melyről csak a rendszerváltás után derült ki, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok egyik bázisa volt, s mint ilyen, a főváros ellenzéki személyeinek, tüntetéseiknek megfigyeléséhez nyújtott segítséget.
Az ezredes 1992. június 23.-án így nyilatkozott: „1983-tól 1989-ig töltöttem be ezt a munkakört, jogász, bűnügyi szakember voltam. Az Állambiztonsági Szolgálat ezt a kapitányságot jelölte ki főhadiszállásként, hisz’ 1986-tól a Belváros volt az ellenzéki megmozdulások központja. Két szobát tartottak fenn maguknak, de alkalmanként többet is át kellett engednünk.”

Horváth István (Kádár, Grósz, majd Németh Miklós belügyminisztere, Stumpf István Fidesz-vezető apósa), Horváth József (a BM III/III-as csoportfőnöke) és a belügyminiszter az Állambiztonsági Szolgálatok felügyeletével megbízott helyettese, Pallagi Ferenc szerepe és sorsuk 1990-et követően a jogállam paródiája volt… Korabeli jegyzeteimben néhány, a rendszerváltást követő időszakban tett kijelentésüket írtam le.
„Visszavonultam a magánélet csendjébe. Sokáig vívódtam, helyes-e ez, aztán úgy döntöttem: igen. Semmiképp se szerettem volna 1990 után belekeveredni a közélet politikai témáiba. Minden esetet persze ’90 előtt sem ismerhettem, végtére is nem altiszt, hanem belügyminiszter voltam…”  - tűnődött Stumpf István apósa, majd félreérthetetlen mozdulattal jelezte, hogy vége a beszélgetésnek, indulnia kell teniszezni.
Pallagi Ferenccel, valamivel hosszabb időre sikerült találkozni – csendes, árnyas budai presszót jelölt meg találkozóhelyként – ám ami a lényeget illeti, némább volt mint a sír:
„Mindent tudok – mondta – ezernyi kérdésre adhatnék választ, de nem tehetem. Egyszer, még 1990 nyarán, ez az új rendszer bíróság elé állított, akkor megróvást kaptam… Jelenleg a legfontosabb információim a szocialista Magyarország titkosszolgálatairól nem publikusak.
Most csak a családomnak élek…”
Horváth József, a hirhedt és legtöbbet emlegetett csoportfőnök (a „Tábornok”) hivatalos közlések alapján 1990 és 1994 között nem volt kihallgatható… de olykor vállalta a nyilvánosságot. Volt, amikor betegségére hivatkozott, agydaganatot említett. A „néma Levente” – hasonlatosan a többiekhez – a szocialista rendszerhez képest is mindinkább romló viszonyok ellenére úri jómódban élt, s titkait, a legvéresebbek is, minden valószínűség szerint magával viszi a sírba.

A rendőrezredesek garnitúrájából még két – nem egészen jelentéktelen és korántsem makulátlan – főtisztet kell bemutatnom:
Cselényi György urat, a BRFK vagyonvédelmi tanácsadó szolgálat vezetőjét, valamint Lázár János ezredest, a már említett Bodrácska helyettesét.
Az 1990 után demokratává lett Cselényi életrajzában talán az a legelhanyagolhatóbb részlet, hogy családtagjaként üdvözölheti a kádári rezsim egyik legrettegettebb pártfunkcionáriusát, a „vaskezű” Cselényi Dezsőt, a monori járás MSZMP első titkárát… Viszont szakmailag fontosabb adat róla az, hogy soha nem volt rendőr, politikai megfontolások alapján válogatták a BRFK vezető testületébe. Moszkvában annak idején tűzoltótiszti kiképzést szerzett, kebelbarátja, Bodrácska János éppen azért állította a pénzügyi-politikai szempontból fontos vagyonvédelmi szolgálat vezetői posztjára, mert így egy bábbal többet mozgathatott. Amíg Bodrácska a helyén volt, addig összekötő szerepet játszott a budapesti rendőrfőkapitányság és a rendőrség által szavatolt páncélszekrényeket gyártó cég között – a rendőrségi referencia ugyanis százmilliókat biztosított valakiknek…

Lázár János r. ezredes (szintén az egykori főkapitány bűnügyi helyettese) parancsnoksága alatt álltak az itt-ott bevethető kommandóegységek, hozzá tartoztak a bűnügyi felderítések, a különleges rendőri feladatok megtervezésének fontos munkája. Ez a főtiszt irányította többek között a „Cattani kommandó” fedőnéven elhíresült műveletet (eredményét tekintve: kísérletet) a Független Kisgazdapárt felszámolására, az ő egységei vitézkedtek 1992. novemberében a budapesti Kossuth Lajos téren, a tatabányai Turul-emlékmű környékén is polgári lakosok ellenében.
Az ezredes 1989 előtt párttitkárként tevékenykedett a budapesti V. kerületi kapitányságon, amely, mint tudott, közvetlenül alá volt rendelve az Állambiztonsági Szolgálatnak – így az ott folyt törvénysértő tevékenységekről tudomása lehetett.

*
A bűnösöket felelősségre vonják? Az áldozatokat jóvátételben részesítik?…
Ha Deutsch Tamás Fidesz országgyűlési képviselő szavait komolyan vennénk, akkor ebben az országban földindulás-szerű változásokra kellene felkészülni. – Az elszámoltandók sorában ugyanis ott vannak azok a szintén demokratává (sőt, ifjúdemokratává) átalakult politikusok, rendőr- és honvédtisztek, akik az utóbbi húsz, tizenöt, tíz év során a Fidesz MPP, majd a Fidesz MPSZ és szövetségesei ideológiáját, stratégiáját alakították.
Elképzelhető, hogy Martonyi János, Stumpf István, Szabó János, dr. Torgyán József, Lányi Zsolt, Demeter Ervin, Boros Imre, Boross Péter, Kövér László, Pintér Sándor, Járai Zsigmond, Homoki János, stb. stb. múltja is terítékre kerül?
Holnap már minden másképp volt?

Szemenyei-Kiss Tamás

Forrás:

Kaméleonok forradalma (Montreal, 1994)
Bibliotheca Nationalis Hungariae (OSZK Kézirattár, fond 567 jelzetű gyűjtemény)