Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Viktor alámerült

2012. február 07. - Harun al Rasid

no, nem mélyre, csak úgy felületesen.

no, nem mélyre, csak úgy felületesen.

Szó szerinti idézet következik, mert klasszikusoktól csak úgy szabad:

"Megállt a fing a levegőben az Aszódi úti hajléktalanszállón, ahová vasárnapi aggódás gyanánt személyesen Orbán Viktor kukkantott be, megmelengetve kicsit Volkswagen kisbuszban elgémberedett tagjait. A Blikk szenzációs híre szerint Orbán látogatása teljesen spontánul volt kitervelve, bizony, talán még ő maga sem tudott róla, hogy hajléktalan-nézőbe megy, amíg meg nem mondta magának.

Aztán amikor kilepődte magát, hopszala, gyorsan köszönt az asszonynak (Ancsi, én most elrögtönzöm magam egy hajléktalanszállóra, mert spontán is akarok lenni néha, vacsira jövök!), majd kijátszotta a TEKes fiúkat, s eltulajdonította a „kisbuszát”, amelyet maga vezetett, mert még bádigárd sem volt vele, annyira hirtelen volt ez kitalálva. (A Blikk egyébként rendkívül vicces beszámolóját kiegészíteném azzal, hogy a kisbusz nem OV tulajdona, hanem a miénk, illetve ha ez a kisbusz az a kisbusz, amelyet ő nem is vezethet, akkor megint félrekúrás történt, de apróságokon már nem izgulunk be.) "

Az írás itt olvasható teljes szépségében.

A magam részéről csak annyit fűznék hozzá, hogy nagyon bátor ember a mi Viktorunk. Ma légmentesen lezárják az évértékelője környékét, azon a szállón meg, halált megvető bátorsággal és műbőr kalappal elvegyült a homleszek közé! Nem tudom, hogy a rizseshúst is megkóstolta-e, elvégre lehet, hogy spontán mérgezett volt, vagy egy próbafekvést is eszközölt a szálló valamelyik ágyán, esetleg pössentett egyet, csak úgy, egyszerű pór módján, közel állva (budifelirat: ha rövid a farkad, közelebb kell állni, nem kell a kagylót körbe hugyálni!)  ha már a vizesblokkot is megvizitálta, ez mind titok.

Viktorunknak desztilláltak egy hajléktalan szállót. Mi lett volna, ha ide néz be?

Arra azért kíváncsi vagyok, a mai évértékelőjében ejt-e egy rövid mondatocskát erről a hőstettéről.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr818309656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

179584 2012.02.07. 08:59:08

Ajjajaj! Ha már egy ilyen, spontán emberbaráti cselekedetböl is gúnyot lehet üzni, nagyon nagy lehet az erkölcsi züllés. Pirongok is annak okán, hogy maj' 2 év után sem tuttam megszeretni nagyjaink egyikét sem.

34417 2012.02.07. 09:01:39

nézem a forráscikkben közölt fotót, és mit látok? a másik ágy alatt, művészi rendetlenségben, akkora cigarettacsikkek - népszerű nevén:dekkek - vannak elszórva, amiért, ahogy mondják, még egy repülő is leszáll! szóval, újabb bohóctréfa a nagyérdeműnek. egy hajléktalanszállón ilyen pocsékolás nincs, de szemetelés se! újság az ágy alatt, hajléktalan cuccnak látszó tárgyak az ágyon, ugyan, kérem!

34417 2012.02.07. 09:14:31

[Marijja](#1327732) nem vagy egyedül!

259612 2012.02.07. 09:35:38

jobb mint szegény munkanélkülieket minusz 20ban gyalogoltatni hóviharban . De hát izlések és pofonok .

12910 2012.02.07. 09:39:01

és volt pofája üres kézzel menni vendégségbe... a kosár kolbászt felcsúton felejtette?

34417 2012.02.07. 09:54:37

--. zseniális. 2012. 02. 07. 9:35 a pofon 24-én lesz, picinyem:-)))

34417 2012.02.07. 10:00:32

5. yankari 2012. 02. 07. 9:39 nem volt nála 10-es villáskulcs, amivel a kolbászból font kerítést el lehet bontani:-)

ejmiakő 2012.02.07. 10:30:36

6. harunalrasid (szerkesztő) 2012. 02. 07. 9:54 a helyedben nevet változtatnék, még a végén összekevernek Orbánnal.

34417 2012.02.07. 10:47:03

[ejmiakő](#1327770) azt a szégyent nem élném túl! igaz, én már láttam igazi, nem desztillált hajléktalan szállót...

259612 2012.02.07. 11:15:10

6. Persze , gondolom , madj lesz miről beszélgetni :) A fenyegtőzéseid pedig nem is értem miért tárod a bíróság elé ,de majd elmondod öket

11677 2012.02.07. 11:18:49

Gyurcsány barátunk Miskolcon, Viktorkánk Budapesten etette a népet. Mintha nem tudnák, hogy húsz év alatt hová süllyesztették őket.

ejmiakő 2012.02.07. 11:46:24

9. harunalrasid (szerkesztő) 2012. 02. 07. 10:47 szóval te is, mint Orbán, odamentél. Vagy téged vittek? Egyre több a hasonló tett. Hiába, a név teszi az embert.

11692 2012.02.07. 12:19:47

---pont ez jutott nekem is eszembe: üres kézzel? Ehhez is volt pofája?

163107 2012.02.07. 13:47:27

Lord, Gyurcsányt az avasi lakók hívták meg - szállást adtak neki, nem 5 csillagosat: elfogadta. Volt piár tartalma, igen. Ha elfogadja - és ott tölt a szegények közt (mellesleg ma a legnagyobb rezsiköltsége a panellakásoknak van), akkor etetés. Ha nem fogadja el, akkor: lenézi a szegény panellakót. Orbánt az a jó kondijú, 190 centis hajléktalan hívta meg?

34417 2012.02.07. 15:04:02

[ejmiakő](#1327817) én vittem. ruhaneműket, úgy öt zsákkal. hogy te mekkora bunkó vagy! mondjuk, téged még a név se tesz emberré. rólam tudják, ki vagyok, mit akarok, mekkora a cipőm mérete, hány fogtömésem van és hol, de rólad mit tudnak, emberke? a rögeszméidet, picinyem, azt tudják. hogy a 3,14csába lehettél olyan felületes, hogy ide nem tudtál beszúrni egyetlen rohadtlibsibolsibibsiuzsoratőkét sem? közel két éve nyomod ezt a baromságot. orvos látott már? állítólag a beteges rögeszme már egész jól gyógyítható.

34417 2012.02.07. 15:06:50

[Osszián](#1327875) dehogy. az a mosolygó, a háttérben. ezek az életben nem láttak még belülről hajléktalan szállót! ajánlom figyelmükbe az én illusztrációmat.

34417 2012.02.07. 15:11:42

[zseniális.](#1327793) tudod, kisfiam, egy pofon lehet jelképes is, de azt hiszem, ezt neked hiába magyarázom, magas ez neked, mint lónak a farzseb. NEKED lesz a tárgyalásod, öcsi, nem nekem:-) megint másik filmet nézel, de ezzel most az a baj, hogy nem te vagy a rendezője:-))) hőn szeretett vezíred, orbán vitéz is kapott már számtalan - képletes - pofont, mégsem sírta tele a bíróságot, hogy őt megfenyegették:-)

14927 2012.02.07. 18:19:11

Álságos ez az egész úgy ahogy van. Kezdjük ott, milyen titok az, amiről a media - BLIKK, TV2 - tud? Tehát nem titokban ment, ebből kifolyólag "magán látogatás" sem lehetett, már csak azért sem, mert miniszterelnökként ment. Hogy spontán lett volna? Na neeeeeeeeee. Mi az amit spontán csinál? Max. a WC-re járást. Viktorunk mindent jó előre megtervez, nincs benne semmi spontaneitás. Ugyanakkor azt gondolom, hogy akkor amikor adj uram isten azonnal meg kell nyitni egy felújított szállót, - lófaszt, nem tudták befejezni - mert nyakunkon a farkasordító hideg, elmegy a sóhivatalba De bőven sorolhatnám még, hogy miért lóg ki a lóláb ebből a történetből.

34417 2012.02.07. 18:30:40

[ghost](#1328004) ha valaki, te ezt pontosan tudod. azért nem lenne teljesen felesleges a lólábak felsorolása.

14927 2012.02.07. 18:53:52

Rasid Ha férfi lennék, azt mondanám, hogy a tököm tele van azzal, hogy ilyenkor jó bőven előkapják a hajléktalan kérdést, mert jó téma, lehet vele foglalkozni, de kérdem én július 72-én, amikor tombol a nyár, és éjszaka sem lehet pihenni a hőségtől, az éjszakai menhelyen egy légtérben 40 ember alszik, levegő alig mozog, na abba kellene beleszagolni a nagyságos úrnak. A szervezetnek az is megterhelő ám, de erre senki nem gondol, arra sem, hogy több ember fagy meg ilyenkor a saját ingatlanában, vagy annak udvarán, mint hajléktlan. Nem csak a téli krízis időszakban kellene, hogy téma legyen a hajléktlan ellátás. Évek óta a normatív ellátás nem hogy infláció mértékével emelkedne, hanem csökkentik, az idén ugyan annyi mint tavály, na de mire elég ez? Nem sokra.

34417 2012.02.08. 13:08:00

[zseniális.](#1328281) lassulsz, kisfiam. nem engem fognak kérdezni, hanem téged. de mind1 is. én csak idézni fogok a kommentjeidből. az bőven elég lesz. na, kereshetsz magadnak egy újabb ip-címet:-)
süti beállítások módosítása