Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Új Szinház? Nem!

2012. február 01. - Harun al Rasid

talán még nem késő!

talán még nem késő!

MEGHÍVUNK, TILTAKOZZ VELÜNK,

amikor a szélsőjobb a II. világháború után újra elfoglal egy országos közintézményt !

2012. február 1-jén, (cinikus módon a 2. Magyar Köztársaság emléknapján)
Magyarországon az adófizető polgárok pénzén támogatott Új Színház vezetését átveszi egy szélsőjobboldaliságáról ismert igazgató.

Tarlós István főpolgármester a hazai és a nemzetközi tiltakozások hatására a színház egyik tervezett vezetőjét Csurka Istvánt ugyan "ejtette", de az igazgató kinevezését nem vonta vissza. A cégért ugyan levette, de a kocsmáros attól még megmaradt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) nem teheti meg, hogy ezen a napon
szótlan maradjon! Szolidárisak velünk az Ellenállók Nemzetközi Szövetségének (FIR) tagszervezetei is, melyekben sok ezer holokausztot átélt és jelentős európai ellenállási mozgalmakban harcolt ember van.

A MEASZ felhívással fordul a demokratikus érzelmű emberekhez!

Gyertek el február 1-jén 17 órára a Magyar Színház elé!

Hozzatok egy-egy gyertyát és tegyünk közösen hitet:

- nem akarjuk, hogy a mai kritikus helyzetben a szélsőjobb tovább erősödjék, és elárassza környezetünket,

- nem akarjuk, hogy a nyilasok szellemi utódai ismét megfertőzzék szeretett hazánk kultúráját!

A MEASZ felhívással fordul a demokratikus pártokhoz, az egyházakhoz, a civil szervezetekhez, a médiumokhoz!

Vezetőik, tagjaik jöjjenek el, tegyenek hitet ők is!

A MEASZ várja a kapcsolódó szervezetek, médiumok jelentkezését a demokrat@chello.hu mail címen.

Hanti Vilmos, a MEASZ és a FIR elnöke

Mondj NEM-et a szélsőjobbra!  www.antifasiszta.hu

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr508309648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ejmiakő 2012.02.01. 15:49:01

Eddig azt hittem, tudod mi a szélsöjobb. Ha sokat erölködtök, akár még tényleg meg is tapasztalhatod. No, nem a színházban. Zavar benneteket, hogy valahol nem a magyar kultúrát akarják fikázni? Ejnyebejnye.

paranoid 2012.02.01. 16:19:08

Tegyünk közös hitet! Nem akarjuk, hogy a liberálfasziszta véleménydiktátorok és cenzorok hatalmaskodjanak! Nem akarjuk, hogy egy erőszakos, de törpe kisebbség megugassa a nemzetet! Ekkora port verni, annak a húsz idiótának aki elmegy gyertyázgatni, igazán fölösleges! Remélem a Jobbik is fog demonstrálni a nemzeti értékek mellet!

114634 2012.02.01. 16:23:01

2. paranoid (látogató) Picinyem! Választott neved mindent elmond rólad!! Jellemző!! :-))

paranoid 2012.02.01. 16:29:02

Mi van Rapti, udvarolsz? A nőkre bukom, a fiúk nem izgatnak! :-)

36888 2012.02.01. 16:29:42

Ekkora reklámkampánya még igazgatóváltásnak nem volt.....

114634 2012.02.01. 16:32:51

4. paranoid (látogató) Verecke ezt nálad nem lehet tudni! Mindig a fiúkra akaszkodsz rá! Ma már nem kell szégyellned! Csak a kisfiúkkal vigyázz!! :-))

paranoid 2012.02.01. 16:37:00

http://www.magyarhirlap.hu/kultura/nem_mindenki_akar_rettegni.html Itt egy kis olvasmány, hogy nem mindenki akar rettegni és tiltakoznak a hazugságok ellen és a liberális mocskolódókat is megnevezik! Rapti! Nem Verecke vagyok, de langyos! :-) Ne akarj kötekedni velem! Morcos leszek és az senkinek nem jó! :-)

114634 2012.02.01. 16:57:23

7. paranoid (látogató) Ugye meg tudsz bocsájtani, ha ilyet nem olvasok? Ilyen mélyre már nem!! :-))

58395 2012.02.01. 17:04:47

7. paranoid (látogató) Az a szemüveges fazon nem a Dunyhás testvér, azon a képen amit belinkeltél? Tényleg nem kell félnetek, az a 9.800.000 normális magyar ember nem akar titeket bántani, egyszerűen nem vesznek komolyan... Ha meg morcos vagy az csak neked rossz. Akarsz róla beszélni?

paranoid 2012.02.01. 17:15:37

Bocsi srácok, de ez is internetes napilap! Létezik élet a népszabóságon kívül is! Nem kötelező olvasni, de a több információból több következtetés szűrhető le! Vagy nem értetek egyet? Azt is lehet és mehet a liberális mantra! :-)

193225 2012.02.01. 17:35:53

Ti komolyan azt gondoljátok, hogy a gyertyagyújtás elég hatékony ? A Grimm mesékben is hisztek? :))

11692 2012.02.01. 17:44:23

Legalább gyertyát....beszélni nemigen lehet....láttam tegnap Dörnert, tajtékzott....

114634 2012.02.01. 17:49:27

http://hvg.hu/itthon/20120201_uj_szinhaz_tuntetes#rss

paranoid 2012.02.01. 17:56:50

13. Olvastam azt a kiváló írást! :-) Remélem, mind az ötszáz demokratának felvették a rendőrök az adatait! Ismerjük már meg mi is a hősöket! :-) Amúgy biztos, hogy 500, nem 50? Szoktak a számtannal tévedni!

34417 2012.02.01. 19:09:35

14. paranoid (látogató) 2012. 02. 01. 17:56 az is érv, hogy "mocskos zsidók"? mert mintha ilyesmit skandáltak volna azok az agyatlanok. "Ha sokat erölködtök, akár még tényleg meg is tapasztalhatod." ugyan, ugyan, ne komolytalankodj. kevesek vagytok, mint sünben a dauer:-) én is szívesen megismernélek, kicsi huszár, hogy az itteni izmozásodon kívül mire is vagy képes. szerintem, semmire. egy nagypofájú szájkaratés vagy, semmi több. még ahhoz sincs bátorságod, hogy bejelentkezz. egy gyáva szar vagy, az az igazság. verecke hozzád képest a kiállás mintaképe:-) "Nem Verecke vagyok, de langyos! :-) Ne akarj kötekedni velem! Morcos leszek és az senkinek nem jó! :-)" neked biztosan nem, az pedig, hogy langyos vagy - ez, ugye, a light buzi megnevezése - miért tartozik az olvasóközönségre?

34417 2012.02.01. 19:23:06

[raptor](#1325033) tényleg nem verecke:-) ő ugyanis karanténban van, egészen gyógyulásáig. ez valami sávos agyú nagyonmagyar:-)

34417 2012.02.01. 19:23:40

@Virág elvtárs s.k. ha itt le is ragadtál, már teljesen felesleges volt ide írnod...

paranoid 2012.02.01. 19:24:40

Ne aggódj Harun! Nem veszünk mi el és az sem fenyeget, hogy meleg legyek! Én nem voltam tüntetni, nem tudom mit skandáltak, de ez a rinyálás az igazgató miatt már tragikomikus! Főleg, mikor szerencsétlen Jehu nyilasozik itt hőbörögve, szánalmas! Mitől nyilas Dörner? Ne már, Harun, ez elmebaj!

34417 2012.02.01. 19:33:02

18. paranoid (látogató) 2012. 02. 01. 19:24 való igaz, ez elmebaj. csak éppen a tiéd. nem az elnevezés a lényeg - miért is lenne dörner nyilas? a fogalom valóban nem korrekt, mert dörner max. nacionalista, de azt is bután, provokatívan csinálja - hanem, hogy hogyan értékelik. ez pedig nem liberalista megítélés. nem tudod, mit skandáltak? hát, nézd meg bármelyik híradót. mondjuk, a hir-tv-t kihagyhatod. bizony, ha te e mellett törsz lándzsát, akkor, öcsi, nagyon rossz úton jársz. ma a zsidók, holnap a cigányok, holnapután a kék szeműek, azután te jössz. ez neked a jövő?

paranoid 2012.02.01. 19:41:50

Fenét, Harun! Már Te is rettegősdit játszol? Akinek félni valója van, az a többség! Mondom Neked, 2014.-ben a Jobbik akkorát nyer, mint ide Lacháza! Ki a bánat kíváncsi erre a szobormosdató, folyton nácizó maroknyi emberre? Szánalmas, hány tüntetőt tudnak felmutatni! Bizony Viktor megmutatta, hogy kell tömegeket mozgatni! Ez a szociknak soha nem sikerült. Hol az az egymillió, akia sajtószabadságért vergődött? Szólj, melyik adót nézzem, mert szeretném látni a tömeget! Sajnos öregem, a liberális, baloldali csapat olyan gyenge, mint a borecet! Az LMP is döglődik, mint a kimúlt SZDSZ ahogy kezdte! A liberalizmusra, már amit az itthon jelent, nem vevő a többség! Szerintem ez korrekt kijelentés!

34417 2012.02.01. 20:05:46

20. paranoid (látogató) 2012. 02. 01. 19:41 ez nem jelenlevő tömeg kérdése. amúgy meg keresd meg magad, az interneten is biztosan ott lesz. amit viktor megmutatott, az a gerinctelensége. a "tömeg" nem akar gyarmat lenni, vityenka meg nekifutás nélkül pár nappal rá, benyalt az eu-nak. hogy a jobbik mekkorát nyer, az nem más eredménnyel fog járni, mint hogy kiírjuk magunkat az európai közösségből, és ezt te is meg fogod sínyleni, hacsak nem vagy zászlótartó. nem válaszoltál az előző kommentem felsorolására és a befejező kérdésre. úgy mellesleg, van a jobbiknak normális gazdasági programja a mindenkit-rúgjunk-seggbe programon kívül? vannak szakemberei? vannak gazdasági eszközei? egyáltalán, van bármije is az elégedetlen, tudatlan, meghülyített tömegek heccelésén kívül? nézz már egy kicsit tovább az orrodnál, vagy kezdj el népi kohót alapozni a kerted végében! egyben valóban igazad van? a többségnek tényleg van félni valója. szerinted, mégis, kiktől? egy valamit a javadra írok: te vagy az egyetlen, aki a nicknevem keresztnévnek megfelelő megszólítását használod: harun (amúgy a héber áron arab megfelelője). mások mind rasidnak szólítanak, ami olyan, mintha per kovácsnak neveznének:-)

ejmiakő 2012.02.01. 20:06:53

19. harunalrasid (szerkesztő) 2012. 02. 01. 19:33 ma a görögök, holnap mi, az olaszok, portugálok, perzsák, tegnap az irakiak, afgánok, vietnamiak. stb.stb.

34417 2012.02.01. 20:11:59

[ejmiakő](#1325140) ugyan, kérlek, legalább saját magad vedd komolyan!

163107 2012.02.01. 20:25:23

Gallicus | 2012. február 1. | 14:06:14 Lesz itt másfajta menet is. Borsodi polgármesterek vezetésével indul Miskolcról az Éhség menet. Itt a felhívásuk. febr. 6-án indulnak gyalog és 13-án érnek Budapestre a Kossuth térre. A parlamenti nyitónapra. Íme a felhívásuk: Tisztelt Emberek! Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára. Kistelepülési polgármesterként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit a tévében látunk. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek. Elég volt! A reménnyel együtt a türelem is elfogyott! Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót. Mivel kormánypárti képviselőinket a választások óta nem láttuk, mi megyünk el Budapestre a munkahelyükhöz, a Parlamenthez, ott biztos találkozhatunk velük és meghallgatnak minket. Három dolgot szeretnénk kérni. Munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért. 2012. február 6-án reggel 09.00-kor gyalogmenetben elindulunk (Miskolc, ITC parkoló) Budapestre a régi 3-as úton, és az év első parlamenti ülésnapján február 13-án délután megérkezünk a Tisztelt Ház elé. Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk. Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot,..." Egy mukkot se tudok hozzátenni.

34417 2012.02.01. 20:34:49

24. Osszián (szerkesztő) 2012. 02. 01. 20:25 basszus, ossi, holnap akartam önálló postban feltenni... amúgy nem az éhség menete lesz, hanem a "munkát, kenyeret" menet. legalább is az eredeti felhívás szerint.

34417 2012.02.01. 20:35:53

paranoid, figyelj! most megy az atv-n, hogy is mocskolódtak a haverjaid!

ejmiakő 2012.02.01. 20:37:46

23. harunalrasid (szerkesztő) 2012. 02. 01. 20:11 bocs, elfelejtettem, hogy ki van sajátítva. Balázs Péter ellen is nagy volt a köpködés. Aztán belenyugodtak az ellenzök.

163107 2012.02.01. 20:47:49

Tedd fel nyugodtan. Nem üti a kettő egymást.

34417 2012.02.01. 20:54:22

27. ejmiakő (látogató) 2012. 02. 01. 20:37 valahogy kihagytad a tőke uralmát, mint kedvenc rögeszmédet. akkor, miért is vennélek komolyan? dajcs tompika stílusában kérdezve: kijaf@sz az a balázs péter? a múlt, jelentéktelen, eltemetve. dörner meg a jövő. ezt akarod? basszus, akkor kurvára szemben állsz magaddal! egyáltalán, te vagy te?

193225 2012.02.01. 21:37:26

Ébredeztek, hogy hová fog ez vezetni? Felkészültök?

34417 2012.02.02. 03:01:03

[Shakespeare](#1325171) hát persze. csakhogy már felejtek: nem tudom, hova ástam el az AK-47-est:-)
süti beállítások módosítása