Mindenki mentse ki megtakarításait, mert biza, lenyúlható!
Mindenki mentse ki megtakarításait, mert biza, lenyúlható!
Az alábbi passzus az új alkotmány (??? Fidesz alaptörvény!!) nyilvánosságra hozott átmeneti rendelkezéseinek egyike. A rekvirálással való, ilyen jellegű fenyegetés az 1920-as évek Szovjetuniójában, s Rákosi Magyarországában volt divat. Ez de facto bárki vagyonának, megtakarításának - eleddig se voltak gátlásaik, hiszen a törvény szerint a magánnyugdíj pénztári megtakarítások is magántulajdonnak számítottak, de lesz@rták - szabad, előzetesen be nem jelentett megcsapolásának elvi lehetősége. Az EU bármely tagállamában elképzelhetetlen lenne.
"28. cikk
(1) Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, ha az Alkotmánybíróság vagy az Európai Unió Bírósága döntéséből az állam által teljesítendő olyan fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a központi költségvetésről szóló törvényben e célra előzetesen meghatározott összeg nem elegendő, és a hiányzó összeg a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás követelményének sérelme nélkül a központi költségvetésről szóló törvényben más célra meghatározott összeg terhére sem pótolható, tartalmában és elnevezésében is kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani."
Na, ezt kurvára nehéz lesz, kedves narancshitűek, másképpen magyarázni, mint belenyúlásként az állampolgár pénztárcájába. Papi tized, úrbér, békekölcsön, nevezd, ahogy akarod, lényegtelen. Prés, törvényileg megállapítva. Hogy a költségvetés kiegyensúlyozatlanságának, a von Haus aus dilettantizmusnak esetleg lenne felelőse és azt hogyan is kellene 3,14csán rúgni, arról nem szól.
Az Alkotmánybíróságot nyugodtan ki lehetett volna hagyni a felsorolásból: mióta számít egy bábszínház matiné előadása komoly színházi teljesítménynek? Bár, ha bele gondolok, az "Ember tragédiájának" színrevitelében egész jók.
Egy valami vigasztal, bár nem igazán: a narancshitűek is perkálni fognak, hacsak, nem lesz egy záradék - kivéve a gyevi bírót...
Ne legyenek senkinek kétségei: ha az elvi lehetőség megvan, EZEK tuti, hogy a gyakorlatban is kivitelezik.
Hajrá, Fidesz, hajrá, Orbánság!