Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Közbűntényes kormányunk van?

2011. augusztus 10. - Harun al Rasid

mert a Btk. még érvényes!

mert a Btk. még érvényes!

Magánnyugdíj pénztárak

A Btk. 323. paragrafusa (1) bekezdése szerint:

"Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A jogtalan haszon egyértelmű. A magánnyugdíj pénztári vagyon, ami magántulajdon (volt). A fenyegetés ténye is adott: "nem kap állami nyugdíjat". Az egytől öt év csak kezdés, ugyanis szervezetről (kormány) van szó, ami már bűnszövetkezet, ami a (2) bekezdés alapján kettőtől nyolc évig történő szabadságvesztést jelent.

MOL részvények

A Btk. 319. paragrafusa (1) bekezdés szerint:

"Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el."

A MOL részvények vételi árához képest a részvények jelenlegi ára még csak nem is közelít. Jelenlegi ára 20.200Ft a 22.000 Ft-os árhoz igencsak messze van. Mivel itt már milliárdokról van szó, és közpénzről, ezért a vagyoni hátrány jelentős, ami a (3)d bekezdés alapján öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést jelent. Nem beszélve a 2012-es év eleji várható eladástól (Na vajon kiknek hízott meg az elmúlt egy évben a devizában lekötött vagyona jelentősen a Kósa- Szógyártó vegyespáros bejelentések hatására?). Ez még további büntetőjogi felelősséget jelent.

Nemzetközi tekintély

Btk. 179. paragrafusa

"(1) Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt,
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el."

Mivel a nemzetközi sajtó előtt azt állította a kormány, hogy a magyar emberek azt akarják, hogy...., ezzel szerintem megvalósították a rágalmazás bűntettét. Ugyanis azt állították nagy nyilvánosság előtt, hogy a magyar emberek akarják azt a változást, amit ők hoztak. Azt állították, hogy én is akartam új alkotmányt. Azt állították, hogy nem tisztelem a magántulajdont (magánnyugdíj pénztárak). Azt állították, hogy pártolom a sajtó- és vallásszabadság megnyirbálását. Ezzel számomra jelentős érdeksérelmet okoztak, ugyanis a világban, mint magyarra már nem úgy tekintenek, mint eddig. És hozzá kell tenni, hogy mindezt aljas indokból követték el, hiszen arra ment ki az egész, hogy a MOL-hoz hasonló ügyleteket a holdudvarban le tudják bonyolítani.

Szociális konzultáció

A Btk. 177/A paragrafusa szerint:

"(1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el."

Ezen nagyon nincs mit magyarázni. Itt a tárgyi bizonyíték a szociális konzultációról szóló kérdőív. Mivel a személyes adatok szerepelnek rajta egy vonalkóddal, ez önmagában nem jelentene semmi különöset, csak véletlenül, pusztán papírspórolás címén, a vélemények is arra az oldalra kerülnek. Így a Fidesz egy olyan listára tett szert (már, aki vissza merte küldeni), hogy ki milyen pártállású (kikövetkeztethető, bezony), minden személyes adatával együtt. Hasonló lista már készült Pécsett, szintén Fideszes kiadásban.

Lehetne még sorolni hosszasan a különböző paragrafusokat, de igazából nincs nagyon értelme. Az ő esetükben visszamenőleg és előre is érvényes a "lex gyevi bíró". Különben is, amit ők csinálnak, az nem bűn, nem is volt, és nem is lesz az. Elvégre erre kaptak felhatalmazást a néptől.

Ha még hozzáveszem a parlamenti humán szavazógépek büntetőjogi felelősségét - bűnszövetségben elkövetett, tettestársi minősítéssel - jó kis móka lesz egy per. A mentelmi joguk ugyanis egyszer le fog járni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr948309418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

114634 2011.08.10. 08:40:03

Rasid! Az Úr szólna belőled!! :-))

163107 2011.08.10. 08:40:24

De tényleg, Rasid, mit szól majd a következő generáció, amikor menne nyugdíjba egy sereg ember, akiknek volt megtakarítása, de abból már semmit sem lát? A módszer (zsarolás) akkor is felháborító, ha nem költik másra a pénzt, és szépen bespájzolják a tagok (volt tagok) nevére: na de az a pénz immár örökre eltünt. Ha te egy este elkártyázod (feltéve, de meg nem engedve a megtakarításaidat, aztán még megélsz a jövedelmedből, na de az elkártyázott zsozsó örökre elveszett. Voltaképpen nem csökkentették, hanem növelték az államadósságot: csak most ezzel a 3000 milliárddal a jövő nyugdíjasainak tartoznak. Joggal perel hát majd az utókor. A MOL teljesen tiszta eset: már a negyedével kevesebbet ér.

205385 2011.08.10. 08:40:51

Érdekes a benyomott mínusz, tehát tyúkszemre történő taposás már lett. Jópofa összeszedés, nekem rögtön beugrott az a könnyed kijelentés a grazi beteg szájából, miszerint, ha törvénytelen, majd a jogászok elintézik. Most is kezdhetnek anyagot gyűjteni a védelem számára, mert ezt nehéz lesz csont nélkül megúszni.

34417 2011.08.10. 08:58:21

2. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 10. 8:40 a következő generáció jelenleg még punnyad. eddig még nem voltak különösebb konfliktusai az életben, mivel ott vannak a szülők, a mamaszálló ideig-óráig még működik. de, ha elmennek a sz öregek, akkor mi lesz?

34417 2011.08.10. 09:01:43

3. biga62 2011. 08. 10. 8:40 ó, ez csak egy régi hódolóm, mindegy, hogy mit írok, oda nyomja a mínuszt:-) én inkább a "független" bíróság miatt aggódom egy kicsit. nomeg, polt életfogytig tartó főügyészsége okán. mi van, ha az ügyészség nem is emel vádat? orbánnak ott van a leszámolási kormánybiztosa. legyen az utódjának is ilyen? na, ne már! az annyira piti bosszú lenne!

58395 2011.08.10. 09:02:23

Ezeknek még nem is kell jogszabályt kreálni, mert adva van... Meg van ez zsugázva, bámulatos hogy mennyi melót feccöltek abba, hogy Gyurcsányt megfogják. Ha ezt az energiát az ország emelkedésére fordítanák, és még eszük is lenne, nem kéne félni a jövőtől. Vagy ha eszük lenne akkor nem ezzel foglalkoznának...:-))) A polinick,úr a mínusz gazdája...

163107 2011.08.10. 09:05:15

Na Rasid, és ha valakik, akkor Kósa és Szíjjártó SZÁNDÉKOS károkozással vádolhatók a tavalyi forint bedőntéssel. Amikor valakik nagyon jól jártak spekulációkkal, de tulajdonképpen azzal kezdődött a forint állandó ingadozása, egyáltalán az állandó bizonytalanság. Ez a két alak személy szerint is perbe fogható - és még nem is olyan nagyon nehéz kiszámolni, effektíve mekkora kárt okoztak a költségvetésnek és a magyar embereknek.

163107 2011.08.10. 09:12:21

Kokó, szerintem azért hallgatnak most, mint a ki beszart, mert fogalmuk sincs, hogy másszanak ki a kalamajkából, amit sajátmaguknak okoztak. (és persze nekünk). Mert az első perctől minden energiát arra fordítottak, hogy bebetonozzák a hatalmukat - erre és semmi másra. A gazdaságot is úgy fogta fel a vezér, mint minden egyebet: erőből nekiugranak, az akarat majd segít, számolni nem is kell tudni. Én még börtönt se kívánok nekik, csak azt, hogy előbb vagy utóbb, de teljesen tünjenek el. Inkább előbb, mert iszonyatos károkat okoznak. Most mi várható? Az ország egyik fele tele lesz hajléktalannal, , a másik fele pedig lakatlan házakkal lesz tele.

14055 2011.08.10. 09:15:09

Kalifa, azért ez (is) egy elég gumiparagrafus..Hisz a "magánnyugdíjpénztárba" nem önként kerültek azok a pénzek, hanem állami önkénnyel kényszerítettek oda, elvéve a közösből azokat, jelentős kárt okozva a közösségnek. Nem annyira egyértelmű ez a helyzet.. A magánnyugdíjpénztárak ilyetén bevezetése eléggé hibás volt, egyfajta társadalmi szerződés egyoldalú felmondása árán jöhetett létre. Ha bírósági útra kerül a sor, az a kérdés, azt a kérdést kell eldönteni a bíráknak, hogy joguk volt-e a közös kasszából kilépőknek egyoldalúan felmondani egy szerződést. Kétség nem fér hozzá, hogy a bírák nemmel fognak szavazni, hisz az igen óriási lavinát indítana el, megdőlne az adott szó, a szerződés szentsége vele, minden bizonytalanná válna, senkit nem kötne semmi, mindenki pillanatnyi kénye kedve érdekei szerint rugdoshatná fel egyoldalúan a szerződéseket. Ez a fajta "rendezése" a nyugdíj kérdésnek a társadalom egyik rétegének való kedvezés volt a másik réteg kárára, a joghierarchia megsértése árán, és közel sem volt annyira kedvező, mint amennyire a kedvezetteknek látszott, mert amit nyertek a réven, vesztették a vámon, amennyit betettek a magánkasszába, annyival nőtt az adósság, csak az adósság az közös lett, a takarékosság meg magán.. Van a fiúkkal gond bőven, de jogvégzett emberek, és a saját területükön otthonosan, biztonságosan mozognak, a jog most ráadásul mindenféle csűrcsavar nélkül is mellettük áll.. És nem csak a jog, a rendszerből adódóan a befektetések pillanatok alatt úszhatnak el, a megtakarítások, pillanatok alatt válhatnak semmivé, az adósság viszont csak nő, csak nő, csak nő.. Szóval az egyik oldalról nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek látszik, viszont a másik oldalról sokkal egyszerűbb, mint amilyen bonyolultnak tűnik :)

34417 2011.08.10. 09:38:07

9. KerekesZS (szerkesztő) 2011. 08. 10. 9:15 meglehet. de akkor ezt magyarázd el gubka ferkónak is, mert ő a bankok kollektív beperlésére biztat mindenkit. a magánnyugdíj pénztárak esetében tetszetős az okfejtésed, azonban az csak az erkölcsi részt illeti - mármint, ami az állami önkényre vonatkozik. az output azonban nem erkölcsi, hanem köztörvényes akció volt, és a lényeg a MAGÁNtulajdon lenyúlása volt. ezt pedig semmiféle makrogazdasági levezetéssel nem lehet bűnmentessé tenni. ami pedig a jogvégzettséget illeti: a végzettség nem egyenlő a tudással.

34417 2011.08.10. 09:39:39

8. Osszián (szerkesztő) 2011. 08. 10. 9:12 hát, majd helyet cserélnek:-) ezt hívják orbán-féle szociális programnak.

114634 2011.08.10. 09:42:42

7. Osszián (szerkesztő) Ossi! Emlékszünk ugye lézerjanómindenkiannyitér kijelentésére? Annak a büdös kölkének 20e.CHF. van a számláján! Akkor egy ilyen bedöntés mennyi hasznot is hozott neki??

14055 2011.08.10. 09:56:23

Kalifa, aztat próbálom mondani, hogy a magánnyugdíj pénztárba terelése a kötelező nyugdíjjáradéknak jogellenes helyzetet teremtett, és amikor ezt a pénzt visszaszedték onnan, akkor nem a magántulajdont sértették meg, hanem helyreállítottak egy jogállapotot.. ezt a kérdést így is fel lehet fogni, és ráadásul szerintem csak így lehet felfogni, ha jogállamban gondolunk élni, mert az a szemlélet, hogy ami a tiéd az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd, az nem a magántulajdon védelme, csak egyesek tulajdonának védelme. aztán hogy éppen ki az egyes és ki a kettes azt meg egy véletlenszerű algoritmus szabályozza.. Az eredeti intézkedés volt hibás, annak a kormánynak nem volt joga rá. Nem erkölcsi, hanem jogi kérdés. A pontos adatok birtokában könnyen kiszámolható lenne, hogy azok, akik nem lettek magán nyugdíjpénztári tagok - azaz a teljes járadékot a közösbe fizették be továbbra is mennyivel kellett többet fizessenek azért, hogy a magánnyugdíjasok félre tudjanak tenni maguknak. Az én magántulajdonom az nem szent? Mondok 1 példát :Megállapodtunk, hogy ha van 100 ft jövedelmem, és abból 60-t köteles vagyok adó és járulék formájában betenni a közösbe. nem csak én hanem mindenki, mert mindenki kék. A világoskékek így is tesznek, a sötétkékek meg a 100-ból 40-t a közösbe, 20-t maguknak tehetnek el. A közösben keletkező minden 20 hiányt meg elosztunk a világoskékek és a sötétkékek között. Azaz amikor nekem a sötétkékek előny emiatt akár 1 petákkal is többet kell fizetnem mint amennyiben anno megállapodtunk, akkor engem éppen meglopnak, azaz sérül a magántulajdonhoz való jogom. A per meg valóban megfontolandó ennek ellenére, mert amit a sötétkékek maguk helyett fizettek többletként, az visszajárna nekik.. De mondom, ha vannak adatok, ez az összeg könnyedén kiszámolható

34417 2011.08.10. 10:33:45

13. KerekesZS (szerkesztő) 2011. 08. 10. 9:56 ácsi. mi köze van ENNEK a kormánynak AHHOZ a döntéshez? jó, hogy nem a békekölcsönig nyúlsz vissza:-) az ég egy adta világon semmi. arról nem is beszélve, hogy idő közben MAGÁNvagyon képződött. az pedig, minden fiskális csűrcsavarás ellenére, nem szabadon lenyúlható. a te magántulajdonod is állami támogatással lett az - mármint, ami a nyugdíjalapodat illeti. cserébe - á, persze, az nem jogtalanság, dehogy - a zsarolás mellé a magánnyugdíjalap kötelező állami önrészét is megtagadták. szóval, inkább hagyd csak ezt a jogállapot visszaállítást. nagyon karcsú...

12910 2011.08.10. 10:46:17

2.Osszian "De tényleg, Rasid, mit szól majd a következő generáció, amikor menne nyugdíjba egy sereg ember, akiknek volt megtakarítása, de abból már semmit sem lát?" szidják majd a Gyurcsány anyukáját. mert erről is a volt miniszterelnök tehet...

34417 2011.08.10. 11:08:08

13. KerekesZS (szerkesztő) 2011. 08. 10. 9:56 még egy dolog: annak a 3 millió embernek ugyan beszélhetsz a jogállapot visszaállításáról. fogadjunk, hogy ők másképpen látják az egészet! a bennmaradókkal meg mi a helyzet? azok továbbra is a te, a mi kárunkra gyarapodnak? náluk mi lesz a jogállapottal? csak úgy mellesleg, röhögnek a markukba. ők már győztek orbánék felett.

11256 2011.08.10. 11:52:26

jó a felvetés (lehet, hogy még visszajövök), de egy apró helyreigazítás: a Mol részvénye májusban még 24 ezer felett járt, jelenleg 17165 (1,5%-os napon belüli emelkedés után) itt van egy árfolyamgrafikon: http://www.bet.hu/magyar_egyeb/dinportl/companyprofile?security=518 csak azért, mert a helyzet sokkal súlyosabb. nem beszélve arról, hogy elég lett volna augusztus végén kifizetni a Szurgutot - de mi urak vagyunk?

prozi 2011.08.10. 12:20:49

A köztörvényes bizonyítottan adócsaló és ezt már a környezetében is egyre többen tudó galád bűnöző akarja megmondani ki a köztörvényes?:) Igaz tapasztalata már van , no ,de azért kééérem:) 17. Inkább te se tőzsdézz ha szerinted már bukta is a kormány. Menj vissza Ferihez az egyszer majd alkalmaz és újra csődbevihettek közösen mindent:)

114634 2011.08.10. 12:29:34

18. prozi (látogató) Verecke, verecke! Nem javulsz meg! Én figyelmeztettelek!

114634 2011.08.10. 12:45:28

" Az elszámoltatásban élenjáró Orbán Viktor, aki az államadósság miatt az előző miniszterelnököket börtönbe csukatná, egyetlen hónap alatt 128 milliárd forint veszteséget okozott a költségvetésnek az 500 milliárdért visszavásárolt MOL-részvények miatt. A kormány eltőzsdézi a közpénzt, és még nem derült ki, hogy az egészet ellopják-e: könnyen lehetséges, hogy százmilliárdos veszteséggel valamelyik Simicskához tartozó stróman-cég veszi majd meg a MOL részvényeit. A veszteség az adófizetőké, a százmilliárdos nyereség a haveroké. Navracsics Tibor szerint van olyan törvény, amely alapján egy miniszterelnököt, így Orbán Viktort, bíróság elé lehet állítani, és börtönbe lehet csukni, ha veszteséget okoz az adófizetőknek. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!"....... http://nepszava.com/2011/08/magyarorszag/birosag-ele-kell-allitani-orbant.html És egy vélemény: "Axl 2011. augusztus 9. kedd 20:00 Ilyenért, a nagy példakép Kínában, tarkónlövés jár."

prozi 2011.08.10. 12:49:36

19. rapaty. Mégiscsak visszatetsző ha egy bűnöző akarja megmondani ki a köztörvényes. rapaty villám gyorsan jöttél új néven , pont ahogy a blogfigyelők számítottak rád:)

114634 2011.08.10. 12:57:50

21.-re Simán hülye vagy verecke! Muhahaha!!!!!!!!!!!!!!!!!! A posthoz valami véleményed? Megint, mint mindig hazudsz!! :-)))

114634 2011.08.10. 13:08:48

Rasid! Ezt a felcsúti elfelejtette, vagy csak simán sz@rik rá? Vagy nem is tett esküt?? :-)))) "Jogászi eskü A Jog- és Államtudományi Kar szellemiségét tükrözi az ünnepélyes jogászi eskü, amelynek a szövege a következő: Én (…), esküszöm, hogy országunk alkotmányát, törvényeit és alkotmányos rendjét megtartom, az ember személyiségéből folyó alapjogait tiszteletben tartom, tudományomat hazánk és embertársaink javára fogom hivatásom szerint hasznosítani. Tudásomat arra kívánom használni, hogy hazánk felvirágozzék, abban kicsi és nagy, erős és erőtlen, de főleg minden elhagyatott és védelemre szoruló biztonságban érezhesse magát. A törvények rendjét nem önös szempontok szerint, hanem a közjóra és a természetes értékekre figyelemmel igyekszem alakítani, fenntartani, alkalmazni. A rám ruházott hatalmat szolgálatnak tekintem, amellyel elszámolni tartozom. Az ítéletemre bízott ügyekben ellenszenv és rokonszenv vagy bármely részrehajlás nélkül, fenyegetésre és személyes haszonra nem adva, legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint jogszerűen fogok állást foglalni. " Most akkor, hogy is van ez??

prozi 2011.08.10. 13:22:21

22. Te majmóca , a poszthoz szól , hogy nem adócsaló bűnözőknek kellene megmondania ki a köztörvényes. Ezen felül még mindig nem értem mi bajod a másik neveiddel amiket hazsnálsz?:) Aztán igyekszem segiteni asszonyod 56ezres nyugdiját valami levonással ,hátha lehet za még kevesebb is. további kellemes MUHAHAHázást:)

12392 2011.08.10. 13:31:37

Hát nem mondom volt "sterencsém" egy-kéát elképesztő baromságot olvasni, de kétség kívül a nyugdíjrendszer, mint örök és megváltoztathatalan társadalmi-szerződés meszze a legbornírtabbak közé tartozik. Még csak nem is kétharmados átlag évente kétszer változtatgatják. Egyébként ha már így vagy úgy valamiféle közgazdász papírt szerztél annyit azért tudhatnál, hogy a nyugdíjkasszából a magyar állam igen csak sokféle állami feladatra szedeget ki pénzeket!

34417 2011.08.10. 13:35:38

[prozi](#1239615) látom, tényleg nem tanulsz. ez az adócsalózás - ami már rögeszméddé vált - nem sokat javít a helyzeteden. hidd el, a bíróságon súlyosbító körülménynek fog számítani. én a helyedben abba is hagynám. ha nem szólsz a post tartalmához, mész a levesbe. otthon add elő így magad, kisfiam.

34417 2011.08.10. 13:38:26

[raptor](#1239612) b...hatjuk. ha orbán a tudását ily módon használja fel, akkor ez az ország soha nem fog felvirágozni. a középső bekezdés meg olyan hazug az ő esetében, hogy az már fáj. amúgy eddig minden esküjére magas ívben sz@rt. kíváncsi vagyok, mi lesz a vége? na, nem orbánnak, az sejthető...

34417 2011.08.10. 13:39:59

[ronagyuri](#1239622) gondolom, ez kerekes zsuzsának szólt. azért ez a jogállapot visszaállítás elég meredek volt:-)

218568 2011.08.10. 13:42:29

Akkor nézzük a te Gyurcsótányodat: "Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el. (2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz. (3) A büntetés bűntett miatt a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt, d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz." A 2006-os választások alkalmával meghiúsított gazdasági mutatók és a magyar államadósság eléherdálása haszonszerzés végett. Bár gondolom uraságod tisztában van a gazdasági bűncselekmények definíciójával! ;)

prozi 2011.08.10. 13:49:50

26, Ne fenyegtőzz adócsaló. Azóta se semmi. Pedig lassan két hónap az az egy hónap. persze minden megnyilvánulásodon látni ,te adócsaló . hogy talán már téged is felvilágosítottak róla , hogy az adócsalót adócsalónak nevezni nem bűn:) De ne parázz ha cikinek tartod , hogy már mindenki szerint adócsaló vagy akkor törölj. Más úgy sem marad neked:)

34417 2011.08.10. 13:55:52

[Szenátus](#1239629) leszel szíves felhagyni a gyurcsótányozással, van elég hely, ahol ezt előadhatod, ez nem az.

34417 2011.08.10. 13:58:32

[prozi](#1239632) elszámoltad magad:-) a harminc nap a szolgáltatódra vonatkozik. másik harminc a bíróságé. nyugi, ketyeg az óra. mivel nem tudsz bizonyítani, marad a rágalmazás, az pedig bűn:-) de hagyjuk ezt a témát, magas ez neked, mint szamárnak a farzseb. mivel csak erre vagy képes, hát irány a leves. megkímélem olvasóimat a hülyeségeidtől.

34417 2011.08.10. 14:08:11

29. Szenátus 2011. 08. 10. 13:42 olajbogyó, ezt még gyakorolnod kell. hogy a pecsába lehet gazdasági mutatókat meghiúsítani, és államadósságot elherdálni? apám,legalább értelmes szöveget írnál, de, ha nincs előtted lekottázva, látszik, nem nagyon megy:-))) amellett az állami vagyont nem gyurcsány kezelte, de ez ne aggasszon.

180524 2011.08.10. 14:32:27

Üdv, Harun! Tetszik, amit írtál, különösen ennek "fényében": http://www.168ora.hu/itthon/szijjarto-peter-egyszerurol-es-bonyolultrol-80481.html Van a cikkhez egy jó hsz. is. Idézem: öreg innovátor írta ma 13:46-kor " Nem vagyok költségvetési szakértő, de az utóbbi évek nyilvános infói alapján már kapásból le lehet néhány tételt vonni a 8 év eladósítási számlájából: - a 2002 májusában meglévő adósságállományt, - a 2002 tavaszáig költségvetésen kívül elrejtett kiadásokat (pl. MFB, autópályák), amit aztán a szocik kimutatott hiányát növelte, - 2002 tavaszán a két forduló között az utolsó pillanatban eladott állami gazdaságok értékveszteségét, - az 1. Széchenyi Tervben vállalt, de csak 2002 májusa után kifizetett elkötelezettségeket, pl. gyógyfürdőkre és az ipar szerkezeti átalakítása helyett főterek csinosítására, egyebekre, - a nagyvonalú, és főleg a jómódúakat támogató lakáshitelkamat-támogatásokra 2002 májusa után kifizetett összegeket, - a Ferihegyi Repülőtér kanadaiaktól történő fideszes einstandolása miatt később a szocikat terhelő, külföldi bíróság által megítélt 120 milliárdot, - a Fidesz vezette önkormányzatok által a 8 év alatt felvett hiteleket és kötvénykibocsátásokat (ők bezzeg nem szorítottak meg, nem vállalták be helyben a Széll Kálmán jellegű tervek kellemetlenségeit) - a Fidesz képviselők többsége által is megszavazott, és a választók által aztán folyamatosan felélt közkiadásokat (jóléti rendszerváltás programja, 13. havi nyugdíj, közalkalmazottak és köztisztviselők béremelése stb.), - a Fidesz által meghiúsított költségvetési bevételeket (pl. vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj) - a Fidesz által következetesen megakadályozott strukturális reformok elmaradt megtakarításait, - a FIdesz által 2010-ben azonnal eltörölt vagyonadókat, - Oszkó az átadás-átvétel során leírt és elmondott intelmei figyelmen kívül hagyásának következményeit (a pálya elhagyásának veszélyeiről), - a 2010-től kezdve az SZJA-ból kieső évi 500 milliárdot, - a korábban nem létező új állami szervezetek létrehozásának és működtetésének költségeit, - stb. Kíváncsi vagyok, hány százalék marad meg ezek után: valószínűleg nem sok. És ne hagyjuk feledésbe merülni azt sem, hogy a Fidesz aktivistái 2002 őszén aláírásokat gyűjtöttek, mert kevesellték Medgyessy kiadásait!!! Ez nem bonyolult, csak összeadni kell tudni hozzá, ami akár egy IPad2-n is megoldható. Egy ilyen listát, szakértők által kibővítve, miért nem láthatnak pl. a Magyar Nemzet olvasói? Nem értem az MSZP-t sem, miért alszik e témában, mert nagyon magas a labda! Fellelhetők, idézhetők az eredeti dokumentumok és nyilatkozatok!"

34417 2011.08.10. 14:46:00

[maiman](#1239653) szálem alejkum! már többen rámutattak, hogy a fidesz egy olyan cselekvési kényszerpályát írt elő utódjának - az általad idézett kommentben is érzékelhetően - ami elkerülhetetlenül magával vonta a történteket. hogy a mn olvasói miért nem olvashatnak ilyet? mert úgysem hinnék el, tovább komenistáznának habzó szájjal. különben is, hány olvasója van annak a szennylapnak? a fidesz aknamunkájának több millió kárvallottja. hogy az mszp miért alszik? van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kulisszák mögötti alkuk miatt...

180524 2011.08.10. 15:02:55

35. harunalrasid (szerkesztő) 2011. 08. 10. 14:46 Szálem, Harun! Írod: "hogy az mszp miért alszik? van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kulisszák mögötti alkuk miatt..." Mivel tudom, van humorod, ezt talán értékelni fogod.( s az olvasóid is): http://kepviselofunky.blog.hu/2011/08/08/azt_ismered_hogy_a_viktor_meg_a_feri_bemennek_a_zsinagogaba

34417 2011.08.10. 15:44:38

36. maiman 2011. 08. 10. 15:02 gefilte fisch, nem semmi:-))) csak egy rontja le az egészet: orbán szokásos, álságos magatartása. ugyanis a gojoktól nem várják el, hogy befedjék a fejüket, sőt, hamisságnak, szerepjátszásnak tartják. persze, az is lehet, hogy csak fázott a feje.

osszi 2011.08.10. 18:57:16

"Btk. 319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el. (2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz. (3) A büntetés bűntett miatt a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt, b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt, c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt, d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen jelentős vagyoni hátrányt okoz." Te hülye, hát épp most valósította meg a fideszes parlament, egyfelől a mnyp-i lenyúlással, másfelől a MOL pakett elherdálásával...3600 milliárd eddig...

220167 2011.08.10. 20:38:57

Teljesen egyetértek Szenátussal. Ha Orbán megvalósította az általad fölhánytorgatott bűncselekményt, akkor gyurcsány is!

34417 2011.08.10. 21:01:24

@Tildy Z. megteheted, mert - egyelőre - még lehet saját véleményed . nem sokáig. nem jól viselik az ilyesmit orbánék. csakhogy, van egy apró különbség: gyurcsány elődje orbán volt, és kényszerpályán mozgott, amit orbán rajzolt meg. elkövette azt a hibát, hogy meg akart felelni - a bolond demokrata - az ellenzék elvárásainak, jó fiú akart lenni náluk, pedig, ha lesz@ta volna a fejüket, ahogy orbán basi teszi, most nem tartanánk itt. a másik az, hogy orbánt senki sem kényszeríti, a saját téveszméi rabja. jól jellemezte bölcspupu blogger: orbán a nemzet fénylő szkarabeusza. másképpen: galacsinhajtó bogár. ugye, érted, miről beszélek?

14055 2011.08.10. 21:14:17

Te Kalifa, akkor szerinted, ha én elmegyek betörni, ellopok itt- ott ezt-azt, egy darabig nem kapnak el, de amikor mégis, akkor azt mondhatom, hogy el a kezekkel, ez közben az én magánvagyonom lett? Az előző kormányok egyike hozott egy határozatot, ami a joghierarchia elve miatt semmis is volt, hiszen ha egy alacsonyabb rangú törvény ellent mond egy magasabb rangúnak, akkor az alacsonyabb rangú automatikusan semmis. Csak helyre állt a rend. Megloptak, de elkapták a tolvajt, és visszaadták ami a tiéd. Miért pont ezzel van bajod?

11256 2011.08.11. 02:47:23

Zsuzsa, az isten áldjon meg: csak nem gondolod, hogy visszaadtak bármit is? először is kimondták, hogy nem kap állami nyugdíjat az, aki magánpénztári tag marad - ami súlyos jogsértés, mert a munkáltatói járulékot eddig is beszedték, ezentúl is be fogják szedni, adót is fizet, de öregségére nem kap semmiféle ellátást és az állam ilyen kötelezettségét az alaptörvényből is gondosan kivették. (márpedig szerintük az az alkotmány.) másodszor aki viszont engedelmesen visszakerült, a majdani szabályok szerint fogja kapni a nyugdíjat, amelyről csak annyit tudunk, hogy ennek a kormánynak a tervei szerint az összege nem lehet több, mint a befizetett járulék - a járulék mértéke pedig a kormány kezében van, de a jelenlegi egyharmados jövedelemelvonás (mert annyi!) tovább ép ésszel (és súlyos következmények nélkül) nem fokozható. gondosan beépítették azonban az alaptörvénybe, hogy a gyerekek kötelesek gondoskodni a szüleikről, így legfeljebb az egyedülálló öregekkel lehet némi gondja az államnak, őket viszont be fogja suvasztani valami elfekvőbe, ahol a túlélési idő átlagosan 45 nap! (eddig ráadásul érdemes volt az örökölhető vagyonért is segíteni a szegény rokont, most azonban csak az egyenesági öröklés illetékmentes, akinek meg csak egy nyomorult panellakása van, annak a piaci értéke nulla közelében van.) nem: ez a kormány becsapta az embereket nyugdíjügyben: valós értéket vett el és bizonytalan jövőt ad cserébe - ráadásul 2 hónap alatt 200 milliárdot veszített az átvett vagyonon (az állampapírokon elért megtakarításhoz viszont semmi közünk, még a lejárati struktúrát se ismertetik), pedig az átalakítás összes költségét a pénztártagokkal fizettette meg. a régi modell szerint távlatilag csökkentek volna az állam terhei. az új rend szerint meg az állam majd annyit fizet, amennyit akar. ha ez neked a rend, akkor boldog nyugdíjas leszel - ha ugyan kapsz valamit egyáltalán: mi van, ha a szabályok majd a lehetséges kedvezményezettek körét is szűkítik? hogyan akadályozod meg?

11256 2011.08.11. 03:07:32

maiman, 34: kösz, és tényleg nagyon jó az "öreg innovátor" - ez a lényeg. jut eszembe: újabban a munkanélküliség csökkenése helyett mindig a foglalkoztatás növekedéséről hallunk. (ráadásul nyáron az mindig megemelkedik, a szezonális hatások miatt - na persze, csak addig kell kibírni, amíg a 3 hónapos munkanélküliség beérik és ugyanazok az emberek közmunkássá lényegülnek át, ezzel növelve a "foglalkoztatást" - már amennyire a közmunka annak mondható...) nem lehet, hogy ugyanaz a taktika? a GDP-hez viszonyított államadósság (pláne megnyirbálva, eldugdosva) az Orbán-időszakra, mint érv? akkor a Bajnai-kormány alatt nőtt az államadósság a legjobban, holott még a hitelkeretet se használta ki, és új adósságot egyáltalán nem csinált?

180524 2011.08.11. 09:47:47

Üdv, akiket illet! Ezt bemásoltam máshová is, de olvassák minél többen, mert ami az ócsai tervet illeti, az szerintem bűn. "Az ócsai telepesekkel kötendő szerződés, amelybe a bérleti díj és a rezsi fizetése mellett az együttélés szabályainak betartását, illetve a felkínált közmunka kötelező elfogadását is belefoglalnák, szigorúan a polgári jog oldaláról nézve uzsoraszerződésnek minősülhet. A szerződések az eladósodott emberek szorult helyzetének kihasználásával jönnek létre és az is fennállhat, hogy a nyújtott szolgáltatás, illetve a kért ellenérték feltűnően értékaránytalan, nem beszélve a lényegében rájuk kényszerített közmunkáról – jelenti ki Hidasi Gáborügyvéd, aki szerint mind a bérlőre, mind a bérbeadóra nézve nagy kockázatot rejt a bérleti idő három évben való maximálása. Az önkormányzati tapasztalatok azt mutatják, hogy a nem fizető bérlők kilakoltatása rendkívüli feszültséget teremt. A kormány igen kínos helyzetben találja magát, ha az általa letelepített károsultakat néhány év múltán az utcára teszi. Az ugyanis kevéssé valószínű, hogy a lakásvesztők ilyen rövid idő alatt új otthont teremtsenek maguknak. Az adósok egy részének továbbra is törleszteniük kell a banknak, hiszen adósságuk meghaladta a nyomott áron elárverezett ingatlan értékét. Az állam pedig aligha fizeti ki a különbözetet. A bukott devizahitelesek letelepítésével – a fedezetként felajánlott lakások kiürítésével – így elsősorban a bankokat segítik. ........................................................................................................................................................ Az Ócsán létesülő "szociális lakópark" nem több mint goebbelsi propagandafogás. A késlekedő adósok száma jelenleg 160 ezer, és egyre növekszik. Ki hiheti, hogy a kormánynak a jelenlegi gazdasági-politikai rendszer keretei között lenne pénze arra, hogy százezres nagyságrendben lakóparkokat építsen? Sőt a Kert-Magyarország utópia jegyében a háztáji gazdálkodásra is lehetőséget biztosítson? – csodálkozik Csepeli György szociálpszichológus. – Propagandacélra viszont bőven elég, ha megépül néhány tucat ház, melyeket lehet mutogatni a médiában, bennük az új tulajdonosokkal, akik hálakönnyeket hullatnak, körülöttük libákkal, kacsákkal, háttérben a sarjadó burgonyával, paradicsommal. Az ócsai „szociális lakópark” lakosainak beilleszkedése bizonyosan nem lesz zökkenőmentes. Fizikai távolságba kerülnek egykori környezetüktől, és lelki távolságba kerülnek új környezetüktől. Utóbbi aligha lesz együttérző. A telepesekre irányuló médiafigyelem fokozni fogja az irigységet, melyet mindenki érez, aki magát rosszabb helyzetben látja, mint azt, aki segítséget kap. Borítékolhatóak a telepesek és a honosak közötti konfliktusok, lévén ugyanazokat a közösségi szolgáltatásokat veszik majd igénybe." Forrás: nol.hu/belfold

34417 2011.08.11. 17:59:02

[KerekesZS](#1239785) milyen rend? ismét kérdezem: 3 millió magyar ember szerinted ezt egy jogrend visszaállításának tartja? a levezetésed meg egészen beteg. ha te egy állami döntést közbűntényessel hozol egy szintre, akkor valami nagyon nem stimmel. vagy én, vagy te, de valamelyikünk kurvára rosszul látja a dolgokat. te vagy ebben a témában otthon, még ha dogmásan is, de azért kár lenne, ha kiderülne, te látod rosszul. nekem nem árt, ha kiderül, de neked? ugyanis baromira nem a jogrend visszaállításáról van szó, de attól tartok, ezt nem igen fogod belátni.

34417 2011.08.11. 18:07:04

[maiman](#1239939) néhány tucat? több ezerről beszélnek, közműről, infrastruktúráról, közellátásról stb. a fedezetként felajánlott lakások pedig kinek kellenek? a felvevőpiac nulla, spekulánsoknak ugyan jól jöhet, de van-e olyan tőkeerős spekulánsi réteg, ami évekig benne tudja tartani a pénzét? a devizahiteles gettó, persze, az más. az garantáltan vastag vajas kenyér néhány csókos vállalkozónak. ugyan, kijaf@sz hiszi el, hogy EZEK, akiknek a szociális érzékenysége a bányászbéka segge alatt van, most egyszerre irgalmas szamaritánusok lettek? aztán meg, nem lenne egyszerűbb a bedőlteket a tulajdonlapról kivezetni, rávezetni a hitelintézet tulajdonát, ők meg maradhatnak benne bérlőként, legfeljebb nem termesztenek az erkélyen káposztát! ja, hogy akkor nem jut zsozsó a haveroknak? pech.

180524 2011.08.12. 09:01:05

46.-ra Salem, Harun! Egyetértünk!. Mindenki maradhatna saját lakásában, akár bérlőként, amíg ki tudja fizetni a hitelét. Aztán marad ott továbbra, tulajdonosként. Az összes többi csak púder.
süti beállítások módosítása