biztos, hogy nem coitus?

biztos, hogy nem coitus?

Cogito ergo sum. Gondolkodom, tehát vagyok.

Most már ott tartok, hogy Orbán max. coitus ergo sum. Minden valószínűség szerint csak ennyi. Termetére nézve nem egy nagy politikus – na jó, Sárközy sem egy Góliát, de mögötte azért ott van Franciaország – cserébe viszont kispályás. Elveszejti a köztársaságot – nem csak a neve elhagyásával – de nem ad helyette mást. Mert az, hogy ország leszünk, csak púder. Eddig is ország voltunk. Méghozzá, magyar. De most már ott tartunk, hogy majd ők megmondják, valóban azok vagyunk-e?

Mert import, az akad bőven. Mármint, magyar. Behelyettesíthetők vagyunk. Csereszabatosak.

Ez a kis ember olyan nagyra fújta fel magát, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából kioktatta az egész Európai Uniót. Hát, gondolom, tudja is, hogy mit csinál, hiszen ha már a gazdasághoz nem ért, hát legalább retorikából legyen toppon. Szarban a haza, de a kis kakas falsul kukorékol.

Meddig lehet még visszafelé mutogatni, Viktor? Meddig lehet még Gyöngyöspatát eltűrni, Viktor? (és még mennyi van, amiről nem is tudunk.) Hol az a két pofon, Viktor?

Amikor először voltál hatalmon, Viktor, volt szerencsém a miniszterelnöki hivatal folyosóján hallani, ahogy „becéztek”: Viktorka. Nos, közlöm veled, nem a tisztelet hangján szóltak. Most nem tudom, becéz-e egyáltalán valaki.

Ide idéznék Bozóki Andrástól néhány sort:

„a köztársaság nem magántársaság, sem vagyoni, sem műveltségi cenzushoz nem köthető. Nem zárt klub, amelyben mondjuk a nemzeti burzsoázia képviselői sajátjuknak tekinthetik az államot. Valamikor Orbán Viktor is tudta ezt. Közel tíz éve egy nagygyűlésen kijelentette: a köztársaság nem részvénytársaság. Azóta átértékelte ezt a kijelentését. Ám ha a köztársaság csak ruha a nemzet testén, a király meztelen.

Egy működő köztársaságban az utcákat nem lepik el koldusok és hajléktalanok, és nem azért, mert a kormány rendőri vagy állami rangra emelt gárdista eszközökkel eltakarítja őket az útból. A köztársaság nem engedi, hogy szerencsétlen sorsú polgárai az utcákon, tereken, barlangokban vagy bárhol megfagyjanak. A köztársaságban a szolidaritás és a szociális érzék nemcsak a polgárok egyéni könyörületességében, hanem mindenekelőtt jogokon alapuló, működő szociális intézményekben ölt testet.

A köztársaság mai eszméjéhez hozzátartozik a demokratikusan nem igazolható privilégiumok megszüntetése, az általános adófizetési kötelezettség. Régen azt mondták, adózás nélkül nincs képviselet és viszont (no taxation without representation). Lényegét tekintve ez ma is igaz, hiszen nem lehet fenntartható az a társadalom, ahol nem jön létre az adózók és az adót (még vagy már) nem fizető generációk közötti szolidaritás.

A köztársaság polgárai és kormánya számára minden gyermek sorsa egyaránt fontos, tekintet nélkül arra, hogy az a gyerek „jó” családban nevelkedik-e, vagy netán családon kívül. Mindenki fontos. A származási alapon történő diszkrimináció nem köztársasági gondolat, de a társadalomban fennálló diszkriminációt csökkentő politika igen.”

Hát, Viktor, ezzel már nem lesz gond. A köztársaságnak – hála neked – vége. És neked, Viktor? Mindjárt itt van a fülkeforradalom első évfordulója, és a leltárod, Viktor, egy nagy nulla.

A cikk eredetije az Ellenszék vélemény-magazinban jelent meg.