Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Szájer a soros

2011. március 07. - Harun al Rasid

avagy az orbáni vetésforgó.

avagy az orbáni vetésforgó.

Az orbáni vetésforgó most Szájerre esett. Neki kellett előadnia ezt a teljesen értelmetlen levelezősdit. Szájer József levelét megírta, fideszes hülyeséggel azt is teleírta.

A módszer világos. Mindig akad egy balek, egy csinovnyik Orbán keze ügyében, akit előre tolhat, hogy az éppen aktuális sületlenséget előadja, így az ő nimbusza nem sérül, a Kárpát-medence géniuszának feje felett a dicsfény nem halványul, hiszen ő aztán nem, hanem ezek, ezek ilyen gazok!

Lassan elfogynak. Kósa, Szíjjártó felköptek a levegőbe, aztán aláálltak. Semjén lejáratta magát. Rogán öcsi égett, mint a kalapgyár. Navracsics és Matolcsyné férje az orbáni Kincses Kalengyáriumot adta elő, amibe jóformán csak az nem volt beleírva, hogy Péter-Pálkor megkezdik az aratást, és novemberben felülvizsgálják a költöző madarak helyzetét, majd bizottság fog intézkedni költözésükről. Előbb-utóbb Orbánnak valamit be kell vállalnia, mert elfogynak a vattaemberei.

Most Szájer adta nevét egy látszattevékenységhez, a „Kérdések az új alkotmányról” c. opuszhoz. Hogy kedvenc kritikus szemlészem, Róna Gyuri szavaival éljek, hic & nunc nem foglalkozom a blődségekkel, amik benne foglaltatnak -  elég csak a kezdő szöveget olvasni: vannak, akik szerint…,vannak, akik azt javasolják…, vannak, akik úgy gondolják… és máris érzékelhető a gyáva maszatolás. Inkább szeretném megvilágítani Szájer úrnak, miért teljesen felesleges látszattevékenység – ami ráadásul nem kevés pénzébe kerül az államnak, már ha egyáltalán ki lesz a Magyar Postának fizetve, vagy majd ha az is bedől az ilyen tartozások miatt, hát megváltják, mint a BKV-t, van még a nyugdíjkasszából lenyúlt pénzből, telik rá!

Szili Katalin, mint társmegszólító felvilágosítását nem vállalom be. Reménytelen dolgokra nem szívesen pazarolok energiát.

Szóval, Szájer koma, a helyzet a következő: kibocsáttatott 8 millió levél. Tételezzük fel, hogy akad 2 millió aktív honpolgár, aki igenis, meg akarja mondani a véleményét az alkotmánnyal kapcsolatban. Mint a híradóból tudjuk, a kormányzati postabontóban három műszakban bontják a beérkező leveleket.  Eddig ennyi, amit tudunk. De ez csak sima mechanizmus.  A válaszokat be kell szkennelni – vagy legalábbis kellene, mert ellenkező esetben marad a lottószelvény kiértékelésére alkalmas sablon – a beszkennelt dokumentumokat ki kell értékelni, csoportosítani: igen-nem-halvány fingom sincs.

Ehhez jön még a 13., individuális válaszok kiértékelése, nagyjából típusválasszá csoportosítása – ha akadt a Fidesznek anno 1500 módosító javaslata egy szocialista törvénytervezethez, miért ne akadna több tízezer, vagy akár több százezer személyes javaslat az alkotmányhoz?

Ezekből valamilyen értelmezhető szintézis készítése – mert, mondjuk, a dugjátok-fel-magatoknak-az-alkotmányotokat típusú válaszokat is ki kell szűrni – ennek a szintézisnek összevetése tételről tételre a jelenlegi és a tervezett alkotmány szövegével, szükség szerint jogi formába öntése, beépítése, az összhang vizsgálata, és uram bocsá’ előzetes normakontroll elvégzése, mindez a kihirdetésig rendelkezésre álló idő alatt? Nomeg, hol is van az erre alkalmas szürkeállomány? Mert, az alkotmánykovácsoló bizottságot már csak ne minősítsük alkalmasnak.

Mondd, Józsi, tkp. ennyire hülyének néztek minket?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr198309182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása