Röviden így tudnám összefoglalni Orbán Viktor miniszterelnök úr 13. ország-és évértékelő beszédét. Hozzáteszem, hogy a gyűlölet és a harag szerintem mindig is rossz tanácsadó volt. Tény, hogy ideig-óráig lehet a népet hangzatos és szép lózungokkal kábítani, ám nem sokáig. Idővel ugyanis már majd kezd kinyílni az emberek szeme, és előbb-utóbb kiderül a turpisság.
Ezt tükrözi a Fidesz-kormány egyik népszerű médiájának, a Hír-tv. Vonalban c. műsorának betelefonáló vendégei véleménye is, akik immár szép számmal ki is ábrándultak a Fideszből. Hja, kérem, nem minden arany, ami fénylik, és a puding próbája az evés. Az egykori fülkeforradalmár harcosok zöme ugyanis már a saját bőrén érzi, a pénztárcáján tapasztalja a keserű valóságot, szembesülve azzal a ténnyel, hogy itt nem értük, hanem ellenük folyik a harc, és ők a forradalomhoz csak eszközök voltak csupán, és nem lettek annak haszonélvezői. A csalódott, becsapott, és a méltóságukban megalázott emberek pedig, az olykor indulatos véleményüknek már nyíltan hangot is adnak. Megjegyzem, a Tárki és az Origó felmérése szerint, hazánkban legutóbb egy évvel ezelőtt volt ennyire borúlátó a közhangulat, mint amilyen most van. Eddig tartott hát a pünkösdi királyság? Félő, lesz ennél még rosszabb is.
A hanganyagot ugyan nem tudtam feltölteni, de leírtam és felidézem a hétfői Hír-tv. Vonalban c. műsora első betelefonálójának döbbenetes és számomra felettébb lesújtó történetét.
Nagy Katalin műsorvezető: Az első beszélgetőtárs, Zoltán. Jó estét kívánok!
Zoltán: Kezét csókolom, jó estét kívánok!
Nótár Zoltán vagyok a Borsod megyei Igrici településről. Nem tudok igazán jó hírekkel szolgálni, pedig az országértékelő beszéd után csak jót szerettem volna mondani. Nevezetesen arról van szó, hogy mi a Borsod megyei uborkás cigányok vagyunk. Mi Borsod megyében a roma önkormányzatok összefogtunk és szövetkezeteket hozunk létre és a munkahely teremtési program keretében 12 ezer roma embernek munkát tudunk biztosítani. Megvan az együttműködési megállapodásunk az önkormányzatokkal, hogy mi látjuk el a környező településeket zöldségfélékkel. A kétkezi munkánkból akarunk megélni.
Kaptunk időpontot Czomba Sándor államtitkár úrtól, hogy akkor ezt az anyagot vigyük be és tegyük le, és kaptunk tőle egy óra hosszát arra, hogy őt erről tájékoztassuk. Van egy személyi titkárnője, akit Fehér Melindának hívnak. Többször beszéltünk vele telefonon, kérdezte, hogy e hét péntekre, vagy hétfőn, melyik a két időpont közül az, amikor fel tudunk menni Budapestre. A hétfői fél 9-et jelöltem meg, és közöltem vele, hogy már a papíranyaggal is készek vagyunk. Ugyanakkor kaptunk egy e-mailt, amit az államtitkár úr személyi titkárnője küldött. Eredetileg nem nekünk akarta elküldeni, de tévedésből mégis a mi e-mailünkre jött. Az államtitkár úr kérte, kéri, hogy ezt a két embert, akit ő fogadni akar, teljesen nyomozzák le. Hogy ki ez a két ember, honnan jött, mit csinál, mivel foglakozik, fedőnévvel ellátva, és sajnos, ez az e-mail hozzánk jött. Azért mondom, hogy sajnos, mert mi nem akarunk ezekről a dolgokról tudni. Én egy egyszerű cigányember vagyok, és erre azt mondom, hogy azóta egy világ dőlt bennem össze...
Nagy Katalin műsorvezető: Kinek volt címezve az a levél?
Nótár Zoltán: A titkosszolgálati eszköznek, vagyis a titkosszolgálatnak, vagy valamilyen szervezetének, fedőnévvel ellátva, igen, igen. Fedőnévvel, és ha kell önnek személyesen el is viszem Budapestre, innen Borsod megyéből. Úgyis benne lesz az újságokban, pár nap múlva meg fog jelenni. Várom, hogy helyre tegyék ezt a dolgot, a tévedésüket. Mert felhívott a Fehér Melinda és közölte velem, hogy mivel az ön polgármestere MSZP-s, ön pedig az MCF Összefogásban indult az Országos Cigány Önkormányzati választásokon képviselőnek, sajnos nem tudja önöket fogadni az államtitkár úr. Tetszik érteni? Mi ezzel kapcsolatban a véleménye?
Nagy Katalin műsorvezető: Nyilván meg kell várni, amíg tisztázódik ez az ügy és akkor hátha tisztábban fogunk mindannyian látni. Nagyon szerettem volna, hogyha az országértékelő beszédhez szólt volna hozzá, de hívjon vissza, amint tisztázódik ez az ügy, hogy mi történt. Köszönöm, hogy hívott bennünket!
Ennyi a történet, amelyből világosan kitűnik, hogy a Fidesz-kormány igenis a gyűlöletre épít. Látható, hogy szegény sorsú, és a térséget illetően is hátrányos helyzetű cigányemberekről van szó, akik nem segélyekből, a gyermekeikből, vagy tyúklopásokból szeretnének megélni, hanem a becsületes kétkezi munkájukból. Szerintem, sok cigány, és nem cigányember gondolkodik hozzájuk hasonlóan, de a Czomba Sándor úrék nagyon is úgy tűnik, nem hagyják őket, hogy kitörhessenek a nyomorból, mert még azt a munkahelyet is ellehetetlenítik, amely anno a Gyurcsány és a Bajnai-kormány alatt jól működött. Szerintük, aki dolgozni és segélyt akar, no és, hogy ne ölje meg a magyart a tétlenség, mert ugye vannak emberek, akik viszont jól megélnek a segélyekből és a tyúklopásokból, (huh, ez most egy jó kis ellentmondásos duma lett, de sebaj) annak demokrácia ide, emberi méltóság oda, de mennie kell a gátra kubikolni, vagy szerencsésebb esetben ültessen virágot közterületen és sepregessen. Egy frászt lesz itt ingyen munkahelyteremtés! Közmunka és segély lesz, de az sem mindenkinek. Akinek nem jut, legfeljebb majd azzal indokolják, hogy az illetőt nem tudták munkára nevelni. Ja, kérem, mivel a háborúban a tábornokok előre belekalkulálják az emberveszteséget, abba még belegondolni sem merek, mi lesz itt, ha az Alkotmányt is ehhez a mentalitáshoz igazítják. Szép új világ!
Ha így folytatják, akkor itt nem gazdasági növekedés, hanem garantáltan balkáni állapotok, tömegnyomor és éhséglázadás lesz. Hála az Orbán-kormánynak és Czomba Sándor úrnak, ez az időzített bomba már javában ketyeg. Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!