Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

800 milliárd megtakarítás

2010. december 15. - Harun al Rasid

Török Gábortól tudjuk,hogy modern korunkban a politikai, kormányzati kommunikáció nem egyszerűen része a politizálásának, de szinte azzal azonos. Nos, ha ez így van, akkor a kormány a kommunikáció esetében valósággal egy állapotban van, de micsoda egy állapotban , ez már nem is kommunikáció, ez számára lassan egy politikai lételem. Sajnos megint Matolcsy Györgyről lenne szó, amit én őszintén sajnálok, de végül is, ő itt gazdaság politikai kérdésekben a tuti.

Azt mondja a miniszter úr, hogy az államháztartás kiadási oldalán akár 800 milliárd (!) forint megtakarítás érhető el. Ezt kétszer kellett elolvasnom, az összeg miatt is, meg azért is,mert a szóhasználat, hogy " megtakarítás " már vészesen kezd közelíteni ahhoz, amitől itt eléggé sokakat szokott kiverni a büdös víz.  Ez az összeg ugyanis majdnem megegyezik azzal, amely tétellel Nagy-Britannia új, konzervatív jobboldali kormányzata az ottani kiadásokat gondolná csökkenteni, és amelyért a híradások szerint az angol társadalom nem minden rétege rajong. Igaz, az ottani kormány azzal nem volt gondban,hogy a kiadás csökkentési programot kiadás növelési programként mutassa be, be kell azonban látnunk, hogy Magyarországon és kormányzati pozícióban az igazmondáshoz  valószínű pont annyi idő kell,mint ott, Wimbledon szép gyepéhez kellett. Ennek megfelelően itt bárki bármit hazudhat, elvégre ki él kétszáz évig ?

800 milliárd szép magyar forint,ami ráadásul megtakarítható. Álljon el az ész, vagy mi történjen egy ilyen esetben abban a kommunikációs térben, amelyben a kormányzat létezni  látszik ?  Van tényleg megtakarítható 800 milliárdunk ? Igen ? Akkor minek is kell a magán nyugdíj pénztári vagyont államosítani ? Ez a 800 milliárd még a jövedelemadó változás által létrehozott kozmikus fekete luk betömésére,meg a hiányzó állami nyugdíj pénzre is elég. Elég lenne. Ha komolyan lehetne venni.

Az írás további része az Ellenszék című lapban olvasható.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása