Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Nincs több depresszió

2010. december 14. - Harun al Rasid

Pörzse Sándor és Novák Előd országgyűlési képviselők (Jobbik) médiatörvény tervezetéhez benyújtott módosító indítványát a Ház 298 igen szavazattal, az 56 nem és egy tartózkodás mellett elfogadta.

http://www.parlament.hu/irom39/01747/01747-0210.pdf

A javaslat szerint legfeljebb 20 százaléknyi lehet a nagy kereskedelmi televíziók és rádiók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi hírek aránya.

A javaslat értelmi szerzői azzal indokolták a korlátozásra vonatkozó kiegészítésüket, hogy a bűnügyi tematikájú hírek túlsúlya "a társadalomra kifejezetten depresszív, félelemkeltő és negatív hatással bír". Ezzel egyet is érthet bárki, hiszen gyakran érezhette magát úgy a tévénéző egy-egy híradót nézve, hogy valami horrorisztikus filmcsatornára tévedt, hiszen a nemi erőszakról szóló hírt rendőrgyilkosságról szóló tudósítás követte, majd esetleg enyhíteni akartak a szerkesztők a feszültségeinken és már-már gyerekcsínynek számító bankrablással zárták a hírműsort.

Több dolgot viszont nem értek:

-         Nem lehetne kiterjeszteni ezt a javaslatot minden egyes médiumra és nem csupán a két nagy kereskedelmi tévé- illetve rádióadóra? Mert akkor például az írott és elektronikus sajtó érintettségével a Kurucinfo is nyakig a pácban lenne. Ugyanis ez a portál majdnem teljes arányban csak cigánybűnözésről, vagy a „cionista, zsidó tőke által működtetett gazdasági bűnözésről” közvetít (sok esetben hamis) híreket. Ezektől senki nem lesz depressziós és senkire nincsenek negatív hatással? –kérdezném a politikus javaslattal előálló urakat, akik közül az egyik éppen a kurucinfo szellemi atyja…

-         Nem lehetne egy másik javaslatban azt is szabályozni, hogy a hírek legfeljebb egyetlen százaléka szólhasson a kormány döntéseiről? Mert a politikai tartalmú hírektől gyakran lesz depressziósabb az ember, mint attól, hogy valamilyen távoli tanyán mi történt, mindaddig természetesen, ameddig az ember nem esik hasonló bűncselekmény áldozatául. A kormány intézkedései, döntései mindenkit érintenek és azoktól sokkal szélesebb rétegek eshetnek krónikus depresszióba.

Ha van még lehetőség újabb módosító indítványok benyújtására, kérném az említett dolgokat is figyelembe venni. Biztosan a Ház azt is el fogja fogadni, hiszen látom, hogy mekkora egyetértés van az ellenzék egy része és az „elsöprő többségű” kormánypárt között.

Nem kötelező… Csak úgy megkérdeztem, hogy lehetne-e?

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása