Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Nem tudja a jobb(ik) kéz, mit csinál a bal(abbik)

2010. december 14. - Harun al Rasid

Megnéztem a Barikád című (jobbikos) portál archívumát. Mindössze a mai napig 71 alkalommal jelentek meg cikkek Pősze Lajos országgyűlési képviselőjük nevét méltatva. Pontosítok. A 71 írásból csupán a legutóbbi négy cikk szól a pártból való kizárásáról, leváltásáról.

„Rasszizmus, szélsőségesség, anarchizmus, iszlámimádat és Európa-ellenesség jellemzi a Jobbikot Pősze Lajos szerint. A politikust hétfőn zárták ki a párt országgyűlési képviselőcsoportjából.” – ez olvasható a legutolsó cikkben.

Olyan pletykákat is lehetett hallani, hogy Pősze Lajos volt az egyik legnagyobb anyagi támogatója a Jobbiknak mindaddig, ameddig nem nyertek EU parlamenti illetve Országgyűlési képviselői helyeket és nem illette meg őket jogosan állami támogatás is.

Pősze volt a Jobbik szakpolitikai igazgatója, bizonyára – a leváltott, kizárt politikus szerint tagadhatatlanul – azért hívták a pártba, hogy segítsen megalkotni a párt választási programját. Egy szintén ezzel az üggyel kapcsolatos cikkben olvasható, hogy: A Jobbik frakcióvezetője (Vona Gábor) a részletekről annyit árult el, hogy a kizárt képviselő egyre inkább eltávolodott a Jobbik irányvonalától, a közös munkában pedig egyre kevésbé vett részt. A Jobbik frakciója viszont a továbbiakban is Radikális Változás című választási programjának szellemében járja tovább útját.”

Most már nem értem. A Jobbiknak teljesen más az „irányvonala”, mint a „Radikális Változás” című programja, amelynek köszönhetően a Parlamentbe juthatott? Mert ha minden igaz, akkor a Radikális Változás programnak Pősze Lajos (is) a szerzője. Meggyőződésem, hogy egy Pősze-kaliberű ember nem tér el ennyire rövid idő alatt a saját szellemi termékétől. Az már hihetőbb, hogy a kulisszák mögött nyíltan vallott, de a nyilvánosság előtt jól titkolt irányvonaltól eltér minden normálisan gondolkodó ember. Mert Pősze beszélt egy nyilatkozatában arról, hogy a Jobbikot kívülről  szélsőséges emberek és szervezetek irányítják. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy politikai párt szakpolitikai igazgatója, kancellária-miniszter jelöltje és frakcióvezető helyettese csak jobban tudja a belső dolgokat, mint a magunkfajta szemlélődők.

A lényeg az, hogy az említett embert kizárták a frakcióból és most független képviselőként folytatja munkáját az Országgyűlésben. De a Jobbik irányvonalát ezzel is megsértette Pősze úr, mert a Szent Korona előtt tette le az esküt, hogy ha a párt elnökségének két harmada visszahívja, akkor esküje szerint visszaadja a mandátumát, de erre nem volt hajlandó a politikus. –eddig a történet.

Néhány tanulság azért levonható a fenti történetből is:

  1. A Jobbiknak égetően nagy szüksége van szakemberekre és tekintélyekre a kirakatban, de ha azok nem azonosulnak a kulisszák mögötti „irányvonallal”, akkor kizárják köreikből.
  2. Mindenki esélyes a kizárásra, ezért a számukra legszentebb ereklye előtt esketik fel az embereket, hogy amennyiben az irányvonallal nem tudnak azonosulni, át kell adniuk a helyet egy új embernek, aki éppen megvilágosodott és hű szolgálója lett az irányvonalnak.
  3. Lehet, hogy csak Pősze úr nem vette komolyan azt a Szent Korona előtt tett esküt, ezért nem is tartotta megtartandónak az esküjét, de azért megérne egy misét annak kísérlete, hogy ha hirtelen a frakció 80 százalékát hívnák vissza, hányan adnák vissza mandátumukat az irányvonal új követőinek, ezzel is tanúsítva, hogy hányan vették komolyan az esküjüket és a Szent Koronát. Mert az eskü általában nem attól válik szentté, hogy milyen épületben, szobor előtt, vagy ereklye előtt teszik, hanem attól, hogy kik teszik le, kik fogadnak meg valamit. Az eskü betartása, vagy semmibe vétele soha nem az eskü helyszínét minősíti, hanem azt, aki valamit megfogad. Akár a csillagos ég alatt is.
  4. Ha most Pősze úrnak nem esik semmi baja, akkor oda a Szent Koronának tulajdonított erő? Mert gondolom, nem véletlenül tették le ott esküjüket a képviselők. A Szent Korona szent erejétől való félelemmel akarták –gondolom én- nyomatékosítani fogadalmuk súlyát. Pillanatnyilag az a látszat, hogy ennyit ér az egész nyomaték és koronának tulajdonított szentség. De nem akarom elkiabálni. Ezért hangsúlyoztam ki, hogy ez pillanatnyi látszat csupán.

 

Egyelőre ennyi. Jobbik (látszat)program és (valóságos) irányvonal közötti szakadék. Szakadó gárdák szövetkezései. Kizárt politikus, aki sokat letett az asztalra a Jobbik eddigi eredményeiért. Megszegett eskü. És… tagadhatatlan külső szélsőséges emberek és szervezetek befolyása a Jobbikra, amiről egyre többen beszélnek halkan a saját köreikben is. Talán azért halkan, hogy nehogy őket is kizárják valahonnan és meg kelljen szegniük esküjüket.  

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása