Felépítettünk magunknak egy rendszert, melynek axiómájaként a magántulajdon szentségét, a magántulajdonhoz való jogot  tettük meg, miközben a rendszer évezredek óta másról sem szól, hogy hogyan és mikor sértettük meg ezt a szentséget és jogot, hogy mikor és hol írtuk át vérrel és könnyel az enyém határait, birodalmak születtek és omlottak össze, ugyanazokon a földdarabokon folyamatosan cserélve a "tulajdonost" jelző névtáblát.  Évszázadok óta szorítanak ki kevesek sokakat a természeti erőforrásokból - a magántulajdonukból- a sokak gyakran emiatt odébbmenni kényszerültek; egy ideig ez ment is, amíg még "volt hely" az amerikai kontinensen és Ausztráliában. Amikor a bolygóra már ki lehetett tenni a megtelt-elfogyott táblát, akkor kitört az első világháború, és újra átíródott néhány enyém határa, természetesen a magántulajdon szentségének zászlaja alatt. Ez az átrendezés újabb súlyos sérelmeket okozott, hát újra fellángolt a harc, még több vér és még több könny árán újabb enyém határok íródtak át, óriás birodalmak omlottak össze, mert az enyémért folytatott harcban felemésztődtek azok az erők, melyek megtartani lettek volna képesek az enyémet..
Beszélünk a tulajdonhoz való jogról, és közben elfeledjük, hogy a jog forrása a törvény, a jogot a törvény szüli, ahol nincs törvény, ott nincs jog se, az én magamra vonatkoztatott törvényem a másik joga. Az önmagában élő embernek nincsenek jogai, Illetve csak annyi joga van, ami a természet törvényeiből ered,  jogot csak adni és kapni lehet.
A természet meg mindannyiunknak egyforma jogot adott az életre, az erőforrások melyeket ad, mindannyiunk magántulajdona, senki sem kapott jogot a természettől, hogy bármely részét körbekerítse, és azt mondja rá, hogy csak az enyém.
És mivel senki nem kapott jogot, nincs is joga, hát bármikor el is lehet tőle venni, amit a magáénak vél, csak meg kell ölni a másikat, csak meg kell sérteni egy másik törvényt hozzá: az ugyancsak a természettől kapott élethez való jogot, mely szintén gyakran szerepel a hamis prókátorok álságos és hazug megnyilatkozásaiban.
Aki egyetlen földdarabot is körbekerít, és azt mondja rá hogy az enyém, azzal együtt ami alatta és fölötte van, az megsérti mások jogát a jogos tulajdonukhoz, de a jognak az a tulajdonsága van, hogy csak az vonhatja vissza, aki adta, azaz, amikor azt mondjuk, hogy nem a tiéd, nem követhetünk el jogtalanságot, lévén a tulajdonhoz való jogot a természet nem vonta vissza, az élettel együtt kapjuk azt és az élettel együtt veszítjük el.
Valamint még egy tulajdonságát ismerjük a törvénynek, mely tulajdonságára szintén hivatkozunk, mely a joghierarchia része, nevezetesen az, hogy a törvény ellenére szerződést kötni nem lehet.
Az így úgy fenntartott kijelölt enyém határok meg végső soron szerződés erdményei, (lásd még a megvette nevű ostobaság, hogy adhatna el valaki valamit ami nem az övé?) és hogy mennyire nem lehet szerződést kötni a törvény ellenére, azt ékesen bizonyítják az évezredek óta folyó háborúk az enyém határainak átírására, még ha az a háború éppen egészen kicsi is, és lopásnak vagy rablásnak nevezzük is.
Mindaddig viszont, amig ezt nem vagyunk képesek belátni, addig fegyvereket vagyunk kénytelenek használni egymás ellen, hogy erővel tudjuk fenntartani mások jogainak megsértését, és rettegésben élni, hogy mikor jön egy nálunk is erősebb, mikor sértik meg majd mások a mi jogainkat..
Az ember évezredek óta figyeli a természeti törvényeket, hogy azoknak megismerése által a maga javára hasznosítva azokat könnyebbé tegye életét, de rendre figyelmen kivűl hagyva egy természeti törvényt eme igyekvése hiábavaló, és emiatt rövid életének jó részét azzal kénytelen tölteni, hogy fenntartsa a jogsértő állapotot, vagy megszüntesse azt, ahelyett, hogy tiszteletben tartaná a törvényt, és élhetné mindenki az életet, élhetne mindenki a természettől kapott jogával biztonságban, abban a jólétben mely a természetből és az ember megismerő képességéből ered.