Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Csinovnyikok

2010. november 19. - Harun al Rasid

avagy az alkotmány előkészítő bizottság

avagy az alkotmány előkészítő bizottság

Csinovnyik: jellegzetes orosz hivatalnok, aki semmihez sem ért, de szolgálati ideje bőven elegendő  a magas összegű nyugdíjhoz. Kisszerű, nem túl okos szolgalélek.

Nem akartam velük foglalkozni – van belőlük elég a FIDESZnél, az ő bajuk most az, hogy lassan elfogynak a csinovnyikok, de pozíciók még vannak, és most már csak gondolkodó embereket találnak, az meg nem jó -  de Pozsgay tegnap reggeli blődsége a királyi tv-ben, kiverte a biztosítékot.

Az a zagyvaság, amit előadott a szent koronával, ami összetartja az országot, meg istennel kapcsolatban – mint tudjuk, isten a történelem ura, az olyan csekélységek, mint Caesar, Washington, Napóleon, Kossuth, esetleg Hitler meg Sztálin (a teljesség igénye nélkül) említésre se méltó figurák – felkeltette érdeklődésemet, hogy ez az illusztris testület, aki alkotmány előkészítőnek nevezi magát, kikből is áll, és honnan ez a hirtelen szaktekintély.

Kezdeném Pozsgayval - aki köztudottan igen közel áll Orbánhoz, oly annyira, hogy már szólni kellett neki, hogy álljon hátrébb, mert büdös a lehelete - aki arra a kérdésre, hogy mégis, miért éppen ő, azt találta válaszolni, hogy politikusi tevékenységének köszönhetően.

Enyingen végezte a polgári iskolát, majd Fertődön járt kertészeti középiskolába (?), az érettségi megszerzése után a Lenin Intézetben tanult, ahol 1957-ben diplomázott.

Rendszerváltás előtti pályafutása: 1950-ben lépett be az MDP-be, majd 1956-tól annak utódpártjának (MSZMP) tagja. 1957 és 1965 között az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Esti Egyeteme igazgatója, majd 1968-ig a Bizottság agitációs és propaganda osztályának vezetője, 1969-ig annak titkára. Gondolom, istenhite, nomeg a szent korona tan ismerete is ebből az időszakból származik. Ekkor a KISZ KB sajtóalosztályának vezetőjévé nevezték ki. Kormányzati pozícióba először 1975-ben került, amikor kulturális miniszterhelyettessé nevezték ki.1976-ban megkapta kulturális miniszterré történő kinevezését is, 1980-ban az MSZMP Központi Bizottsága tagja lett. 1982-ben áttették a Hazafias Népfront Országos Tanácsába, ahol főtitkári pozíciót viselt. 1983-ban jutott be először az Országgyűlésbe. 1985-ben az akkor kialakított országos listáról szerzett mandátumot. 1988-ban az MSZMP Politikai Bizottsága tagja lett és visszatért a kormányba, előbb Grósz Károly, majd Németh Miklós miniszterelnöksége alatt államminiszter.

1989-ben a párt újonnan alakult Elnökségének és a Politikai Intézőbizottságnak is tagja. A Magyar Szocialista Párt alapítója és első elnökségének tagja volt. Ugyanebben az évben a párt köztársaságielnök-jelöltje.

Rendszerváltás utáni pályafutása:1990-ben rövid ideig az MSZP alelnöke. Az első szabad országgyűlési választáson a párt Bács-Kiskun megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a MSZP-frakció vezetője lett. 1990 novemberében kilépett a pártból és a frakcióból is, független képviselőként folytatta munkáját.

Egyértelműen szaktekintély, a helyezkedés bajnoka – majdnem Schmitt Paja szintjén műveli. Nála jobban talán csak Buddha világosodhatott meg.

Boross : 1956-os tevékenysége után csak a rendszerváltáskor vált újra politikailag aktívvá. Antall József kormányában először a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, majd a Magyar Köztársaság Információs Hivatala és Nemzetbiztonsági Hivatala vezetésével megbízott tárca nélküli miniszter (röviden „titokminiszter”), egészen 1990 decemberéig, amikor a lemondott Horváth Balázs helyét vette át a Belügyminisztériumban és így Antall József helyettese lett.

Politikai szerepvállalása mellett egy ideig a közszolgálati televízió Nap-Kelte című műsorában Horn Gyulával váltakozva vasárnaponként adott interjút Lakat T. Károlynak. 1998 és 2002 között Orbán Viktor tanácsadója volt. 2006-ban a Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság elnöke lett. Ebbéli tevékenysége több mint botrányos, de valószínüleg fel sem fogja, miért.

Szájer: 1976 és 1980 között a soproni Széchenyi István Gimnázium angol szakos tanulója. 1981 és 1986 között az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának hallgatója. 1983-1986 közt a Bibó István Szakkollégium tagja. 1986-ban szerzett doktori diplomát. 1986-87-ben az Oxfordi Egyetem Balliol College tagja volt. Amolyan szürke eminenciás. Tagja ennek, hallgatója annak, nyilván való szaktekintély. Orbán valamiért lehívta a parkoló pályáról.

Schöpflin: professzor, fő kutatási területe a politikaelmélet, ezen belül a nacionalizmus, a nemzeti mivolt, illetve a nemzeti kisebbségek kapcsolatrendszere, valamint a posztkommunizmus.

2003-ban lépett be a FIDESZbe. Az ő szintjén, miért is volt szüksége erre? 2004-ben elindult a párt európai parlamenti listáján és mandátumot szerzett. Hiába, kellett egy név, akit nemzetközileg is elismernek. A külügyi bizottság tagja és az alkotmányügyi bizottság póttagja lett. Ekkor hazatért Nagy-Britanniából. Őt meg kell követnem, mert nem csinovnyik, az egyike a (még) gondolkodásra képeseknek. Ugyanakkor semmit nem veszíthet: ha összefércelték – Pozsgay szerint az előző elsietett, felületes munka volt, persze, a mostani, kb. fél éves, izzadságszagú biztosan átgondolt lesz – és nem éri el a kívánt hatást, mi több, erősen kritizálható lesz, na bumm, csomagol, és visszamegy Angliába.

Stumpf: 1988-ban a Magyar Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) elnökévé választották, amely tisztséget a szervezet 1990-es megszűnéséig viselt, emellett 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront egyik utolsó alelnöke. Nős, felesége Horváth István volt belügyminiszter lánya. Hiába, kinek az Apró-klánból jutott, kinek Horváthék lánya.  Orbán ügyesen iktatta ki – valszeg veszélyes lehetett rá nézve – benyomta az alkotmánybíróságba. Ott meg, most szépen – a többi bírával együtt – súlytalan marionettfigurává vált. Erre mondják, hogy ügyes.

No, hát ezek a szaktekintélyek. Ja, és Orbán személyesen vesz részt az alkotmány előkészítés verítékes munkájában. Azt, gondolom, mindenki el tudja képzelni, hogy ezek után mi fog ebből kisülni. A megemésztéséhez jó étvágyat kívánok!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása