Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

(nem komoly) alternatíva

2010. szeptember 24. - Harun al Rasid

Tegnap csörög a telefonom. Egy fehéroroszországi származású orvos-ismerősöm szólít a vonal tulsó végéről. Jobbulást kíván, hallotta, hogy nehezen mozdulok A pontból B pontba egy néhány napja elhamarkodott cipekedési céllal elkövetett mozdulatom miatt. Köszönöm a figyelmességét, amikor közli velem, hogy olvasgatja itt-ott a függetleségemet, pártatlanságomat és objektivitásomat, ami egyértelműen arra indította őt és egy nigériai származású (de szintén magyar állampolgár) orvos-kollégáját, hogy a hozzám hasonlóknak is legyen a következő választásokon alternatívájuk, így szervezetet hoznak létre, amelyik majd választások előtt párttá alakul az akkorra már utolérhetetlen nagyságú tagság örömére.

Figyelemmel hallgatom végig, hogy miként hozzák majd létre a Független Atyafiak Szervezetét, egyetlen menedékét az eddig minden politikai pártból kiábrándult embereknek. Még gyanútlanul hallgatom, amikor jellegzetes orosz akcentussal folytatja, hogy ennek a Szervezetnek (most esik le, hogy mi is a Független Atyafiak Szervezetének a rövidítése), tulajdonképpen nem elnöke, vagy vezére lesz, hanem Feje lesz és nem választás útján elérhető e nemes pozíció, hanem rátermettség alapján (meg biológiai adottságoknak is köszönhetően) elkerülhetetlenül a nigériai dokinak kell betöltenie a Fej szerepét. Ő beéri a kampányfőnöki státusszal, hogy senki ne értse jól akkcentusa miatt, amit majd a kampányban ígér. Ekkor már nagyon nevetek (sajnos ilyenkor még intenzívebb derékfájással) és bátorkodom kérdezni, hogy nekem milyen szerepet szánnak e nemes szerv(ezet) egységes részében. Azt mondja, hogy a folyamatosan növekvő, gyarapodó TAGság sorsát bíznák rám.

Még ma reggel is jót nevettem, amikor eszembe jutott kedves ismerősöm ötlete. Ennél már csak az lesz a szebb, ha ezt valaki meg is valósítja. Mert nálunk minden megtörténhet és mindennek az ellenkezője is.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása