Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Kampány-undor

2010. szeptember 18. - Harun al Rasid

A „Magyarország a magyaroké” szlogen jobbikos hangoztatásai után, úgy tűnik egy újabb szlogen válik majd slágerré, csak most az MSZP hangosbeszélőiből. „MAGYARORSZÁG NEM A FIDESZÉ!” – hangoztatta tegnapi kőbányai szónoklata során Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, miközben a kerületi szocialista polgármester-jelölt kampánygyűlésén mondott beszédet.

Közben Orbán Viktor miniszterelnök az EPP gyűlésen 180 fokos fordulat szűkségét tartja fontosnak, csak azt nem pontosította, hogy mi a kiindulási pont? Honnan, hová kell 180 fokot fordulnunk? Mert azért ez sem mindegy ám… És Orbán Viktor is hajlandó bárhonnan bárhová 180 fokot fordulni mindaddig, ameddig ezek a fordulatok számára jelentik a hatalmat és nem ellenfelei számára.

Folytatom:

Ki állította, hogy Magyarország nem a magyaroké? –kérdezném a Jobbiktól, akik mindaddig aggódni és pánikolni fognak, amíg nem kerülnek hatalomra. (Így remélhetőleg egy örökkévalóságon át lesz okuk az aggodalomra).

Ki állította, hogy Magyarország a Fideszé? – kérdezném Gyurcsány Ferenctől, aki szerint egyetlen módja van annak, hogy Magyarország (általa kurva országnak nevezett hazánk) biztonságban legyen. Ez természetesen csakis az ő vezetésével érhető el.

Miért kellene 180 fokot fordulnunk a választásokat követően? – kérdezném Orbán miniszterelnököt, ha a jelenlegi „állapotában” - még a fordulások szükségéről egyetlen szót sem ejtve-  nyerte el a választók kétharmadának bizalmát.

Folytatom:

Érezni, hogy kampányban a Jobbik. Ismét felerősödtek a cigánytáborok megépítési javaslatai szegedicsanádos pácban, ismét zsidó ország-hódító szerepel a hetilapjuk címoldalán. A Jobbiknak mindenről Izrael jut eszébe.  És ha véletlenül valamiért nem lehet egy zsidó vétkes, akkor azt bizonyára cigány követte el.

Az MSZP is kampányban van. Magával szállítja a hűséges tudósítóit, így az atv.hu „rengeteg szimpatizánst” említ, akik zsúfolásig megtelt teremben hallgatták Gyurcsány Ferenc beszédét a kőbányai polgármester-jelölt kampányrendezvényén, miközben a valóságban 200-250 fő „tolongott” a helyszínen.  Az idős nénik vakon követett vezetőjüket csókolgatták és a féltett, vagy veszélyben érzett demokráciájuk nevében nem engedték a Hír Tv stábját, felvételeket készíteni.

A Fidesz is kampányban van. Jelenleg talán nekik van a legkönnyebb dolguk. Majdnem garantált a győzelmük, akárcsak az Országgyűlési választások előtt. Néha böffentenek valamit arról, hogy a zemeszpé tönkretett mindent, ennek még igen friss emlékei a zemberek tudatában élnek, így biztos a győzelem. Közben megcifrázzák nemzeti együttműködési hajlandósággal, 180 fokos fordulatokra mutatott hajlandósággal és már-már aggasztó, hogy még mindig mennyire hitelesek a választók szemében, miközben erre semmivel sincs több okuk, mint politikai vetélytársaiknak.

Folytatom:

Van egyetlen közös tulajdonságuk ezeknek a pártoknak. Mindegyik az általa felvetett problémákat gondolja az én legnagyobb problémámnak. Mindegyik azt akarja elhitetni velem, hogy a demokrácia veszélyben van, ha nem ők vannak hatalmon. És mindegyik egyre vadabbul és egyre esztelenebbül vallja azt, amit egykor egy román (moldvai) fejedelem vallott Alexandru Lapusneanul személyében (Erről lehet olvasni egy Grigore Ureche nevű ember feljegyzéseiben, vagy egy Costache Negruzzi nevű író novellájában, amelyet a Dacia Literara című irodalmi lapban közöltek először 1840-ben), annak ellenére, hogy nem volt túlságosan népszerű. Ő azt vallotta, hogy:

„Ha ti nem akartok engem, én akkor is akarlak benneteket!”.

Engem ne akarjon egyetlen politikai párt sem. Főként, ha én nem akarom őket. Olvastam valahol, hogy amikor egy szerelem nem kölcsönös, akkor az nem is szerelem, hanem inkább megszállott mánia, be nem teljesedések által generált önszuggesztió, sőt tragédiákhoz vezethető félreértés.

Az említett politikai szervezeteknek üzenem, hogy irántam érzett aggódó szerelmük nem kölcsönös. Nem hiszem, hogy minden zsidó és minden cigány már a puszta létezésével is veszélyt jelent az életemre. Nem hiszem, hogy valaha hitelessé válhatnak emberek, akik az elmúlt nyolc évben olyan nagyon elszúrták, hogy most csak önmaguknak köszönhetik a demokrácia veszélyeztetettségét és nem hiszem, hogy a Fidesz (vagy bárki más) képes megszorítások nélkül kivezetni országunkat a jelenlegi gazdasági mélypontról. Az már más kérdés, hogy létezhet olyan megszorító, akitől hitelesebben és szívesebben elfogadja a kevesebbet a nép, mint lopó-csaló elődeiktől, de ezt a látszólagos hitelességet éppen mostanában játssza el a Fidesz is.

Jó lenne, ha a következő négy évben mindkét oldalon létrejönne és kinőné magát egy-egy teljesen hiteles emberek által szervezett és működtetett párt. Óriási esélyekkel indulhatnának a 2014-es választásokon. Ezt már nem először állítom.

 

P.S.

Majdnem elfeledtem. A kedves olvasó bizonyára LMP rajongónak gondol engem, amiért nem is említettem őket. Pontosítok: Nem rajongok az LMP-ért. Sőt! Említésre sem tartom méltóknak őket. Ezért nem is említettem.

 

Lehet hozzászólni, kedveseim!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása