Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Déjà vu érzésem van

2010. június 16. - Harun al Rasid

...hol találkoztam én már hasonlóval?

...hol találkoztam én már hasonlóval?

-Naszóval, akkor nézzük, meddig jutottunk!

-Igenis, főnök!

-Reggeli ima megvolt?

-Meg, főnök!

-Csaba királyfival!

-Azzal, főnök!

-Na, mert azért! Mit mondok, ha találkozom vele a Hadak útján?

-A Schmitt Paját kipipálhatjuk. Majd ne hagyd elfelejteni, hogy küldessek neki a készletből egy gerincmerevítőt, rá fér! Amúgy egy percig aggódtam, hogy mi lesz, ha a szocik ki akarnak cseszni velem, és engem jelölnek köztársasági elnöknek, de nem volt annyi eszük. Akkor az én szeretett 2/3-om szarban lett volna! Mert ugye, ha nem szavazzák meg a jelölésem, az rossz. Ha megszavazzák, még rosszabb.

-Ááá, főnök, a szociktól nem kell félni, azoknak már annyi!

-Mennyi?

-Hát, annyi.

-Na, ez az. Ugyanazt kapják havonta, mint az én régi, becsületes kádereim.

-Felfüggesztve, vagy letöltendőben?

-Ne marhulj, édes fiam, ez még viccnek is rossz! Én is néha elfeledkezem a fizetésemről, be se vallom, de hát, az vesse rám az első követ, aki ki tud jönni belőle!

-ÁSz-elnök. Szerintem ezt is kipipálhatjuk. Jó elvtárs a Domokos elvtárs?

-Az, az, főnök! Teljesen megyei vezető elvtárs!

-Akkor jó. Elég költségérzékeny? Mert az ÁSz-nél ez lesz a dolga!

-Költségérzékeny, hát! Úgy három helyről húz javadalmazást. Nomeg, ez a lakhatási költségtámogatás. Igaz, hogy van Pesten egy lakása, node milyen sokban van az neki, hogy a választókerületében nincs!

-Jó, jó, a részletekbe ne menjünk bele! Itt van még ez az összevont médiafőnökség. Nincs valami jelöltünk, aki nem kórboncnok, anatómus, bankvezér, csillagász vagy filatelista?

-Jelenleg nincs, főnök, de dolgozunk rajta!

-Helyes. Akkor most vegyük ezt a Trianon-emléknapot.

-Vegyük.

-Itt volna egy tervezet, a Rózsa küldte be, olvassátok át:

Június 4-én minden óvodában és általános iskolában megemlékező ünnepséget kell tartani. Az ünnepség témája: Trianon, mint olyan, különös tekintettel a nemzeti összetartozásra, határainkra és a nemzetünket egyben tartó erőre, melyre egyenes derékkal, és szabad lélekkel gondolunk!

Felhívom az intézményvezető kartársak figyelmét, hogy ez az emléknap a kárpát-medencei magyarság legnagyobb ünnepévé kell, hogy váljon, tekintet nélkül olyan kispolgári téveszmékre, mint az államalapítás, vagy az oroszok kivonulása! Az intézményvezető kartársak biztosítsák, hogy az ünnepség előkészítése, lefolyása, dekorációja és hangulata méltó legyen az ünnepség tartalmához! Turulmadarakat, kettőskereszteket és hármashalmokat a központi ellátónál lehet igényelni!

Az intézmények vezetői vegyék fel a kapcsolatot a Fidesz helyi szervezetével, és beszéljék meg az ünnepség után tartandó spontán felvonulások helyét és idejét!

Június 4-én minden megnevezett intézményben ünnepi műsor kezdődik!

1: himnusz

2: az intézmény vezetőjének beszéde

3:az ifjuság beszéde – óvodákban elég, ha ritmikusan lengetik a kiosztott, nagy-magyarország címeres papírzászlókat

4:kultúrműsor. A kultúrműsor anyagát időben eljuttatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága.

A kultúrműsor után az ifjúság a tanerők vezetésével – óvodában a dadusok felügyeletével – kivonul a Fidesz helyi szervezetével előzetesen egyeztetett spontán módon a helyi/kerületi Trianon emlékműhöz/táblához ( ha ilyen nincs, akkor keressenek egy első világháborús emlékhelyet, amit kopjafa díszít), majd megkoszorúzza azt.

Ezek utána az ifjúság ismét az intézmény területén gyülekezik, és a helyi viszonyoknak megfelelően vagy kollektíven, vagy osztályok szerint, de minden esetben a tanárok vezetésével sporttal, játékkal, szórakozással teszi a napot emlékezetessé.

Óvodákra külön direktíva érvényes. Az óvodai ünnepségnek bensőségesnek, meghittnek kell lennie, hogy elmélyítse a gyerekekben a ragaszkodást és a szeretetet a Trianon előtti Magyarországhoz.

Előkészületként gyakran sétáljanak el a trianoni emlékműhöz, ahol az óvónők részletesen taglalják a turul felépítését, Trianon múltját, a Nagy-Magyarország körvonalát és a jövő lehetőségeit.

A gyerekek rajzolják le, amit láttak, majd az ünnepség napján ezekkel a rajzokkal díszítsék a folyosókat.

Az ünnepség sikerének feltétele, hogy az óvónő alaposan készüljön fel, a műsor tervét részletesen dolgozza ki, gondolja át, milyen idegen kifejezéseket fog használni és azokat hogyan magyarázza meg. Utána a gyerekek lehetőleg ünnepi ebédet, uzsonnát és délután bábszínházat kapjanak.

A trianoni emléknappal kapcsolatban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága pályázatot ír ki az általános iskolák V-VIII. osztályosai számára. A pályázat címe: jó tanulással a nemzeti egységért!

A témák:

Hogyan tanult édesapám, és hogyan tanulok én?

Hogyan segíti a Nagy-Magyarországért mozgalom a tanulásomat?

Miért tisztelem és szeretem nevelőimet?

Milyen pályát választok?

Példaképeim a tanulásban.

Hogyan segíti a barikad.hu és a kuruc.info tanulásomat?

A pályázat írható dolgozat, novella, levél, esetleg vers formájában is.

A pályázat elbírálása két korcsoport szerint történik:

V-VI. oszt. tanulók,

VII-VIII. oszt. tanulók.

A nyertesek közt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága értékes jutalmakat oszt ki (légpuska, gázpisztoly, turulmadaras levélnehezék, egy éves előfizetés a Magyar Nemzetre és a Magyar Hírlapra, stb.)

Egyben közlöm az intézményvezetőkkel, hogy megváltoztatom a 136-p14-2010/05 sz. Rendeletem (tárgy: pedagógusok jutalmazása), mivel a jutalmak ünnepségen történő kiosztása az ünnepélyes  hangulat megzavarására adna okot. A jutalmak kiosztása céljából az igazgató kartárs az ünnepséget követő tanítási nap nagyszünetében hívjon össze röpgyűlést az iskola valamennyi nevelője és alkalmazottja részvételével és itt nyújtsa át a jutalmakat, rövid beszédben méltatva a megjutalmazott nemzetünk egységének és pártunk célkitűzéseinek érdekében kifejtett munkáját. A jutalmazott megköszönve népünk és pártunk bizalmát, tegyen ígéretet további jó munkára.

-Nos?

-Hát, főnök, nem rossz, de engem nagyon emlékeztet valamire…

-Hány éves is vagy te, Gyulám?

-63, főnök.

-Ja, akkor már értem.

-Nameg, főnök, lenne itt még valami.

-Mondjad bátran, Gyulám!

-Miért csak óvodák és általános iskolák?

-Miért, miért! De hülyéket tudsz kérdezni! Egy középiskolás már gondolkodik, Gyulám, az egyetemistákról nem is beszélve!

P.s: „tisztelettel kérem és felhívom az oktatási intézmények vezetőjét arra, hogy a tanulókkal ismertessék meg e nap jelentőségét, szerepét. Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása